science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Tizenegyedik fejezetTzeentchLex legrettenetesebb rémálmai váltak valóra.Ó, igen, az Antrón is nagyon valóságos volt, hogy feláldozzák Tzeentchnek; abban a barlangban már majdnem meg is tették, de a terminátor-könyvtárosok megmentették őt is, Biffet is, Yerit is. Ezúttal azonban senki és semmi sem menthette meg...És ami még rosszabb: azok, akik most ejtették fogságba, megrontott űrgárdisták voltak, olyan harcosok, akik tízezer éve fellázadtak az Istencsászár ellen. Lexet valaha műtétekkel és Rogal Dorn génmagjaival emberfelettivé változtatták – ezek a néhai űrgárdisták viszont, éppen ellenkezőleg, embertelenné lettek. A démonok irányították az életüket, a démonoktól kapták erejüket.Már a puszta létezésük is ocsmányabb volt, mint a legförtelmesebb istenkáromlás .Sőt ezek még csak fel sem akarták áldozni. Ezek nem akarták halálra kínozni. Ezek olyanná akarták változtatni, mint amilyenek ők: démonok által megszállt káosz űrgárdista-kadéttá...A káoszhajó belsejében a tárgyaik körvonalai romlottan deviánsak voltak: ferdék, dőltek, torzak, bizonytalanok. A díszítések hányinger keltőek és sátániak; úgy sértették az ember agyvelejét, ahogy a hamis hangok a fület. Kénes füstölők égtek, talán azért, hogy eltüntessék a közelben ólálkodó démonok bűzét.A káosz űrgárdisták energiakesztyűk segítségével könnyedénmegtartották Lexet. A csuklóit és a bokáit fogták; úgy emelték felegy fémasztalra, akár a gyermek a játék babáját. Hasra fektették,végtagjaira rácsattintották az asztalhoz hegesztett bilincseket, aztánvizsgálgatni kezdték a gerincébe beépített aljzatokat. Egy harmadikrenegát valami jéghideg tárgyat dugott az apró nyílásokba. Lexmegremegett – nem is annyira a fájdalomtól, inkább a színtisztagonoszság ilyen közelségétől.Vajon hány foglyot, hány sebezhető pszit vizsgáltak már ezen azasztalon? Hány embert nézegettek, méricskéltek, vagdaltak szét?Hány áldozat őrült meg itt, és hányan váltak a renegát mágusokrabszolgájává?Most egy Ököl került a kezük közé. Lex tudta: ha meg akarja őriznia becsületét, nem árulhatja el, hogy melyik káptalanhoz tartozik.Talán nem ismerik fel az arcára tetovált jeleket, az Öklökszimbólumait...Fogva tartói feltolták sisakjuk vizorát, és undorító vihogással föléjehajoltak Arcukon lassan megjelentek az elektro tetoválások.* * *Az űrgárdisták testéből csupán egyvalami hiányzik: azöngyilkosságmirigy .Csupán egyetlen dologra nem képesek: arra, hogy megöljékmagukat.Hogy miért? A válasz egyszerű. Még a legsúlyosabb sérüléstszenvedett űrgárdistának is ki kell tartania, minimum addig, mígkiemelik testéből a szaporító sejteket. Ha nem így lenne, hogyanjöhetne létre egy új űrgárdista, aki majd a halott helyére lép?A fájdalom Lex számára boldogság volt. A fájdalom az ő szemébenazonos volt Dorn imádatával.Ám ez a kutakodás, ez a vizsgálódás, amit végrehajtottak rajta...A fekete körmű ujj megnyomogatta a homlokán a sebhelyeket,amelyek akkor keletkeztek, amikor kitépte magából a szolgálatirudakat .– Úgy nézel ki, mint valami dezertőr – mondta kínzója, akinek arcándémoni tetoválások pulzáltak. – Egy áruló, aki menekülni próbál. Újcsaládra leltél, dezertőr!A hormonjaid azonban még mindig gyűlölnek minket. A hűség,nyamvadt és átkozott ősatyád meg a Földön lakozó kripli irántiimádat bűzét árasztják magukból.Hogy lehet ez? Lássuk csak, mindjárt kiderítjük.A hang hipnotikusan dallamossá változott.– A változás, a mutáció és az alteráció a legfontosabb. Át fogunkalakítani téged, hogy a lelked könnyebben elfogadhassa a tényt:hitehagyott lettél. Közülünk való leszel. Az elkövetkezendő párévszázadban még nem érhetsz fel hozzánk, de olyan leszel, mintmi. Szolgálni tudod majd az urunkat, Tzeentchet, akitől különlegesképességeket és varázserőt kaphatsz jutalmul. Ó, igen, igen, igen...Lexnek annak idején, amikor még csupán reménybeli űrgárdistavolt, át kellett esnie bizonyos próbatételeken, beavatásiceremóniákon; egyszer például az elképzelhető legundorítóbbdolgokat kellett megennie. Az a rítus, amely a káoszűrhajóbelsejében zajlott, s amelynek szintén ő volt a főszereplője,ocsmányságban és romlottságban minden korábbin túltett; itt valamiolyasmit kellett megtapasztalnia, amire nem is talált szavakat.Hogyan tudta kitörölni a memóriájából a romlás csókját, a Káosszalvaló egyesülést, a hitszegők imáját, a varázsigéket és amegidézéseket, miközben érezte, hogy azok a gonoszsággalátitatott csápok a gerincébe épített aljzatok belsejében matatnak?Megtámadták az idegrendszerét, hányingerkeltő képeket jelenítettekmeg előtte, amelyek azt sugallták, azt próbálták elhitetni vele, hogya kozmosz egy nagyon törékeny, nagyon sérülékeny valami, avalóság gyenge szálaiból készült – azokból a szálakból, amelyeketa démonujjak most szétbontanak és újra összeerősítenek, hogylétrehozzanak valami új és a réginél sokkalta erősebb szövetet.Miközben kínozták, és megpróbálták beavatni, az egyik látomásbanvégignézte, hogy a kozmosz egyetlen buborékból pattan elő, egyolyan kis buborékból, amely a hipertér mélyéről sodródott éppenerre a helyre. Ó, milyen aprócska volt az univerzum! Olyanjelentéktelen, akár egy darabka verébürülék. És ez a kisguanódarab hirtelen meggyulladt. Lángra kapott, és terjeszkednikezdett. A gázok anyaggá változtak. A tér kitágult, hogy magábabírja fogadni a tűzözönt. Az anyagból létrejöttek a galaxisokmilliárdjainak napjai és bolygói. És ez az egész csupán tajték volt ahipertér óceánjának tetején...Látta azt is, ahogy ez a gigantikus óceán egyetlen hullámcsapássalújra összetömöríti a galaxisokat és a körülöttük lévő űrt,megsemmisítve azt az ideiglenes zavart, azt a kis porszemcsét,amely magában foglalta a teret és az időt, és mindent, ami élniakart.Az élet vágyai és indulatai azt idézték elő, hogy rettenetes entitásokjöttek létre a hipertérben, amelyek azután újabb, náluk alacsonyabbrendű lényeket teremtettek – megjelentek a mindenségben adémonok és az alsóbb szintű démonok. Ezek rátámadtak avalóságra, és megpróbálták lakóival együtt idő előtt visszarángatni ahipertérbe. Tzeentch és a csatlósai minden más lénynélkeményebben küzdöttek azért, hogy megváltoztassák a kozmoszjövőjét.És Tzeentch diadalmaskodni fog!A Földön lakó Császár nem egyéb, mint egy pislákoló gyertya agonosz sötétségben. Rogal Dorn és a többi ősatya sugárzása?Szánalmas kis fénypöttyök!De mi a helyzet azzal a fénylő ösvénnyel, amelyet Jaq keres? Mi ahelyzet azzal a világossággal, amelyet az univerzális szintenmegjelenő jó szándék és részvét, az önfeláldozás gyújthat meg?Mintha egy veréb beleszellentene a hurrikánba. A Numen szellememég nem ébredt fel, alszik és öntudatlan, legfeljebb csak álmodikarról, hogy létezik és cselekszik.Ó, te bátor harcos, mondd hát el a körülötted állóknak, hogy melyűrgárdista káptalanhoz tartozol! Ó, add át Tzeentch e követőinek asors könyvét! O, csatlakozz hozzájuk, boldogan és önként, légy asegítségükre ennek a hitvány kozmosznak az elpusztításában!Meglásd, a jutalom nem marad el!Lex idegeiben és agyában úgy bizseregtek a démoni késztetések ésparancsok, mintha apró tűzhangyák lennének. Hangyák, amelyekközösen egy gigantikus lény testét alkotják.– Melyik káptalantól dezertáltál? – hallotta a kérdést.Megremegett. A szája habzott. A lelke kétségbeesetten fuldoklott agonoszság tengerében; alámerült benne, felbukkant, aztán ismétlesüllyedt. Már nem tart sokáig ez az egész; a lelke hamarosanTzeentché lesz, ő pedig engedelmes bábbá válik...– Melyik káptalantól?Ahogy kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, a bal keze kiszabadult abilincsekből. Kiszabadult és felemelkedett, mintha önálló akaratalenne, mintha arra készülne, hogy megfojtsa őt. Ez volt az a kéz,amelybe belevéste a necromundai Biff Tundrish és Yeremi Valencenevét. A két hős Császári Ököl nevét...Úgy tűnt neki, hangokat hall a távolból, valahonnan a lelkektengeréből. Biff és Yeri hangját. Arra biztatták, hogy ne adja megmagát. Nem... ő már túl gyenge az ellenálláshoz. A hangokbuzdították, kérték, engedje meg, hogy segítsenek neki. igen, igen,mind a ketten, de Yeri különösképpen vágyott arra, hogymegvédhesse őt. Mindig is így volt. Akkor is, amikor még élt.Am legyen! Hadd váljanak ezek a hősök az ő személyes védelmeződémonjaivá, hadd lépjenek be a tudatába, a lelkébe. Szállják megés rángassák vissza a lelkét a biztonságba. A lelkét, amely mármajdnem Tzeentch birtokába került. A bal kéz csontjába vésett,bőrrel takart nevek... Igen, ezek a legerősebb védőrúnák! Ezek azoka jelek, amelyek segítségével nem csupán halott bajtársai, de RogalDorn kezét is megragadhatja. Elbukott, de társai, a hős űrgárdisták,az utolsó pillanatban a segítségére sietnek, felemelik ésmegerősítik !Izzadva, vergődve ellenállt a Káosz űrgárdistáinak.A káptalanja? Ezt nyugodtan elmondhatja. Szégyenkezés nélkül,hiszen ez a legnemesebb név, amely létezik.A sors könyve? Erről is beszélhet. Nem követ el árulást, hiszenezek már úgyis tudják, hogy valahol a közelben van.De kit fognak odaküldeni érte? Kire bízzák rá a megszerzését?Kinek kell ölnie vagy megdöglenie az akció során, ha nem éppenennek az új harcosnak, a Káosz legifjabb kadétjának?– Ez lesz az első próbatétele.– A házban azt gondolják majd, hogy megszökött tőlünk...– Ölni fog. Pusztítani...Lexet fellelkesítette, hogy a puszta kezével ölheti meg azt azinkvizítort. Arra vágyott, hogy átadhassa Jaqot ezeknek aharcosoknak, akik testvérei lettek a varázslatban. Kéjes érzésekáradtak szét benne, amikor belegondolt, hogyan fogja kitépkedniannak a hitvány kis zömiknek a karjait és a lábalt. Ami pedig Rakeltilleti, azt a szajhát... Neki is az lesz a legjobb, ha Jaq kínhalált hal.Mert mi történne vele, ha az inkvizítor életben marad? Kap majdegy újabb polimorfin injekciót, és iszonyatos kínok között alaktalanmasszává torzul. És mindezt csupán Jaq Draco ostoba ambícióim i a t t . . . !Ó, igen, és ott van az a Halálbohóc, akinek új testvérei még hasznátvehetik.Boldoggá tették ezek a gondolatok; a hormonjai felpezsdültek, ésbiztonságban érezte magát, mert tudta, a bal keze mindenképpensegíteni fog neki; elhozza számára a megváltást.Ám a kéz most nem mozdult. Elernyedt.A káoszűrgárdisták röhögtek. Hogy mi van akkor, ha a kadétotmegölik abban a házban? Semmi! Kit érdekel, hogy megdöglik egyáruló, egy dezertőr, egy naiv, balga izomtömeg, a hitvány Birodalomcsicskása? Ha ő kudarcot vall, akkor a Káosz hercegei fogjákmegszállni a villát, ők szedik össze a zsákmányt. Lex? Hiszen ő iscsak zsákmány. Értékes, ha beválik – de ha elpusztul? Nem számít!* * *– Idejön! – bömbölte Zhord, és meglóbálta a Császár Békéjét.Jaq felemelte az energiapálcát.– Ne lőj, míg nem használom ezt! Lehet, hogy ki tudom purgálni.Talán még meg tudom tisztítani.– Te könnyen beszélsz. Rajtad páncél van. Szerencsére Lexre nemadtak rá káoszpáncélt...– Parancsolom, hogy ne használd a fegyveredet! Ha megteszed,végzek veled!– Ó, őseim, talán jobb lenne, ha te ölnél meg! Akkor nem kelleneátélnem azt, ami ezután következhet...Mi következhet ezután?Gyakorlatilag mindegy, hogy Jaqnak mit sikerül elérnie Lexszelkapcsolatban. Tegyük fel, hogy vissza tudja adni neki a józan eszét.És? Lesz még két kéz, két izmos kéz, egy harcos, aki elsüthet egyfegyvert. Ezzel semmi sem oldódik meg, hiszen nemsokárapáncélos káoszűrgárdisták ellen kell harcolniuk.Harcolni – egy plazmaágyú ellen?– Szabadon eresszem a Halálbohócot? – kérdezte Rakel.Micsoda? Fegyvert adni egy Harlekin kezébe? Szövetkezni azzal aBohóccal? Ő hajlandó lenne arra, hogy fogva tartói oldalán küzdjönannak megakadályozása érdekében, hogy a sors könyve a Káoszkatonáinak kezére kerüljön?Naiv és kétségbeesett lépés lenne.Lex a kitört ablak maradványain keresztül lépett be. Bal kezemegragadta a keretet. Az a kéz... Mintha önálló akarata lenne.Mintha le akarná lassítani, vissza akarná tartani az óriást.Arca maszk merev volt, gyilkos düh keményítette vonásait.Rávicsorgott a kezére.A kéz eleresztette az ablakkeretet, ökölbe szorult, és állon vágtagazdáját.– Ez... önmaga ellen küzd!A kéz odaintett Jaqnak, hogy ne használja az energiapálcát. Jaqhátrább lépett, de továbbra is készenlétben állt.– Démon van benne... és még sincs!A kéz olyan mozdulatot tett, mintha kinyitna egy könyvet, aztán apince irányába mutatott. Intett, hogy Jaq menjen oda.A kéz körül furcsa nimbusz jelent meg, kvázi foszforeszkálónyomokat hagyott a levegőben, amelyek mintha irányjelző nyilaklettek volna.Lex kapkodva, sürgetően megismételte a mozdulatot. A dolognagyon fontos volt, gyorsan kellett cselekedni, mert lehet, hogy ahajón maradt renegátok figyelemmel kísérik.– Az alagsor nem a legbiztonságosabb hely, amikor a plazmaágyúkilövi töltetét.Ha lemegyünk, élve eltemetődünk, és ugyanúgy megsülünk, minthafent maradnánk. Vagyis... sokkal lassabban.A fénylő bal kéz – egy egész dicsőséges kéz, nem csupán egy ujj –Jaq felé mozdult. Nem az energiapálcát akarta elvenni tőle, csak aztkérte, hogy az inkvizítor fogja meg energiakesztyűs kezével.A fénylő bal kéz átlátszóvá vált, olyan volt, mint az alabástrom aröntgensugár alatt. Látszottak a csontjai, amelyekre szavakatfaragtak, neveket, alig olvasható, alig látható apró, de pontos éshatározott vonalú betűkkel. Jaq közelebb hajolt, de nem volt időarra, hogy alaposabban szemügyre vehesse az írást.Megfogta a kezet. A következő pillanatban villámok vették körül apáncélját, és a vértezet, a teljes fémszerkezet, ismét színt váltott,újra dicsőségesen vörös és aranyszínű lett. Ha a renegátok mostfigyelik őket, biztosan meghökkennek, sőt elbizonytalanodnakennek az okkult ízű, rejtélyes átváltozásnak a láttán. És ezzel aházban tartózkodók újabb értékes másodperceket szerezhetnek.Lehet, hogy a renegátok azt hiszik, maga Tzeentch manifesztálódotta házban. Biztos erre gondolnak, hiszen csakis Tzeentch lehetképes arra, hogy ilyen különös változásokat, ilyen látszólag nemesmetamorfózist idézzen elő...A kéz segített Jaqnak a páncél mozgatásában. Az inkvizítort adicsőség keze vezérelte.– Maradj, Zhord, maradj! – adta ki a parancsot Jaq. – Rakel is... Arenegátoknak látniuk kell, hogy valaki idefent marad. Ha mindkimegyünk, azonnal elindulnak és bejönnek.– Ó, őseim...!Rakel döbbenten, levegő után kapkodva bámult a két varázslóra,akik lassú, de határozott léptekkel elhagyták a helyiséget.Milyen tágra nyíltak a türkizkék szemek! Milyen eszelősen vigyorgotta Bohóc amikor meglátta Lexet és Jaqot! Jaqot abban a csodálatospáncélban. Jaqot, akit Lex vezetett. Lex, akinek fénylő kezefoszforeszkáló csíknyomokat hagyott a levegőben. Ó, hogy rángattaa Bohóc, Marb'ailtor a láncait...!– Deamhan diabhal! – suttogta reszketve. Az óriás démonbűztárasztott magából, de a keze, az a világító kéz mintha égő, elevenfáklya lett volna, amely képes sakkban tartani minden gonoszságot.Ez a páncél, ez csak egy fantazmagória Olyan, mintha simaselymet terítettek volna borotvaéles pengékre. Látszat. Csalás.Megtévesztés. Valamilyen komoly, nagyjelentőségű dolog történt.Valami, aminek még nincs vége. De mi? Micsoda? A Bohóc érezte,a halál mosolyog rá az árnyékok közül, és úgy fogja elragadni, hogynem is tudja, mi történt körülötte.Lex és Jaq nem foglalkozott Marb'ailtorral.A Rhana Dandra könyve nyitva volt. Lex, még mindig ragyogókezével, megfogta. Fénylő ujjai úgy mélyedtek bele apergamenkötegbe, akár a szakácsnőké a dagasztott nyerstésztába. Ahogy felemelte a kezét, egy pillanatra úgy tűnt, mintha azujjai végén rúnák foszforeszkálnának... A lapokon lévő jelekmegmoccantak .Marb'ailtor felüvöltött – a könyvet féltette, amelyben Lex látszólagkárt tett.Lex a dicsőség kezével Jaq energiapálcája felé intett, azutánmagára mutatott. A másik keze, a megszállott keze, megragadta azinkvizítor vállvértjét. A kéz és a vállvért között vöröses ésaranyszínű fényívek jelentek meg, amelyek egyetlen másodperccelkésőbb már el is tűntek. A megszállott kéz mintha magábaszippantotta volna a páncél hősi színeit; a vértek megfeketedtek,lehámlott róluk a vörös és az arany.Jaq páncélja szögletes lett, és elsötétült.Az inkvizítor megértette. Lex megpróbálta átplántálni belé a démonimegszállottságot. Valahogy úgy, ahogy a villám keresztülcikázik akonduktoron. És mindezt azért, hogy feltöltse őt energiával.Jaq az űrgárdista melléhez szorította az energiapálcát.– Add meg magad, e testben lakozó démon! Szállj át belém! Ego teexorciso ! – És elsütötte a pálcát.A villám hátrataszította Lexet, s nekivágta az ajtónak. Az űrgárdistalassan oldalra dőlt. A dicsőséges kéz foszforeszkáló csíkot húzott akőfalra. Lex a padlóra omlott, arrébb gurult, a hátára fordult.Szemében felcsillant a megváltottság fénye, ahogy – még mindigélve – Jaqra nézett.* * *Jaq oldalra perdült, és talán elesett volna, ha nincs rajta a páncél.Az energiapálca kihullt kesztyűs kezéből. Belekapaszkodott azolvasóállványba, így visszanyerte egyensúlyát. Lenézett a mozgó,változó rúnákra: az írásjelek úgy vándoroltak, úgy löttyentek oldalra,akár a folyékony higany.Mit akar közölni vele ez a könyv? És egyáltalán... Ő mit akarmegtudni belőle?A sorsát. A jövőjét.Azt, hogy hol van az a hely, ahol meg lehet csavarintani az időt.Ahol visszájára lehet fordítani...Vagy azt, hogy hol az a hely, ahol egy lelket vissza lehet hozni ah a l á l b ó l . . .A megváltás helyét. A megtisztulásét.Azt, hogy hol van az a hely a hipertérben, ahonnan a fénylő ösvénykiindul. Miért akarja ezt tudni? Hogy elmenjen oda, és ezzelfelébressze a szendergő Nument. A káoszivadék talán felkel majd,és megkezdi istenné válását, magához ragadja a hatalmat, és talánönmaga egyik töredékét bele inkarnálja abba a megvilágosodotthalandóba, aki meglátogatta, míg káoszbölcsőjében feküdt.Igen, lehetséges, nagyon is lehetséges, hogy ez az egész nemmás, mint megalomániás fantáziálás.De mégis... Ha feltámaszt valakit, ha visszahoz valakit a halálbólazon a szent és különleges helyen, akkor tettével valószínűlegcsillámló hullámokat gerjeszt, amelyek végighaladnak a hipertér ésa kozmosz egész szövetén...Ha feltámaszt valakit, aki olyan értékes, mint Ey'Lindi...Igen, ó, igen!A személyes szenvedélyek és a kozmikus megváltás – mindkettőtegyszerre szolgálja ezzel a tettével. A Birodalom megmenekülhet ésátalakulhat, ugyanúgy, ahogy Ő, a Földön Lakozó is. Gyógyítóbalzsamot vihet annak a megsebzett istennek, eltüntetheti asérüléseit a fény gyermekével.Jaq semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy Ey'Lindifeltámadjon, reinkarnálódjon. A nő olyan volt számára, mint az egyiktestrésze; elvesztése felért egy amputációval. Szellemszerűjelenlétének intenzivitása nem fakult meg.Furcsa hangok ólálkodtak az elméjében, de az érzékszerveivalahogy élesebbé váltak. Vakító fénnyel jelent meg előtte egymondat – egy körívet leíró mondat az egyik oldalon, egy szósor,amely saját testét felfalni akaró féregként visszakanyarodottönmagába. A legelső szó egy komprimált kód volt, amely mostaktiválódott, és azonnal megjelenítette az utána következőket, azutasítássort. Mert a szavak utasítások voltak, egyszerű parancsok.Irányjelzések. Cél, Ceart Lár – bal, jobb, közép. Irányok aHiperhálóban. Irányok, amelyeket követve Jaq sorsab e t e l j e s e d h e t e t t .Amikor a rúna megjelent az agonizáló Azul Petrov előtt – az a rúna,amely elárulta a Fekete Könyvtárba vezető utat –, a kezdőpont, mintkiderült, pontosan az a hely volt, ahol Petrov abban az adottpillanatban éppen tartózkodott.Ennek a kígyómondat esetében is így kellett lennie.Jaq acélkesztyűs ujjával lehúzta a védőlemezt a monoklijáról.A mondat abban a pillanatban bonyolultabbnak tűnt; elágazásokjelentek meg rajta. Már nem is mondat volt, hanem egy bonyolultjelháló. Amit Jaq a lencsén látott, az nem magyarázott meg semmit,de sok mindent szemléltetett. A jelek között fényleni kezdett egy bizonyos útvonal. A vonal időnként visszatért önmagához, keresztezte magát, kétszer átszelt egy nagyobb tengelyt, amely nem lehetett más, mint a lidérchajók által használt csatorna.Hát persze! Annak az energiától feszülő helynek a Hiperhálóban, annak a huroknak, amelyet állítólag a Nagy Harlekinek kerestek...nem volt egy kifejezett és határozott helye. Mindenütt megjelenhetett; az ember bárhonnan, bármilyen kiindulópontról eljuthatott hozzá – feltéve, hogy pontosan haladt végig az útvonal kombinációkon.Nem csoda, hogy a Harlekinek sosem találták meg ezt a helyet.Potenciálisan bárhol lehetett, de soha nem bukkantak rá, mert azok,akik keresték, nem ezt a Pontosan meghatározott kombinációtkövették. Józan elmével senki sem vállalkozott arra, hogykeresztezze a nagy lidérchajó-tengely széles alagútját.Jaq tágra nyílt szemmel bámult. Az útvonalon felfedezett egy kisrést. Aztán valamivel arrébb egy másikat.Vajon ezek a rések, ezek a folytonossághiányok azt jelentik, hogy akutatónak valahol el kell hagynia a Hiperhálót, és egy másik helyenvissza kell térnie bele? A mestervilágon, ahol egymás közelébenszámos Hiperháló-kapu létezett, csak a véletlen segíthette hozzá abátor vállalkozót ahhoz, hogy megtalálja azt, amelyikre szükségevan. Ezek a rések... ezek egy olyan bolygót jelölnek, ahol nem egyés nem sok, hanem két kapu van. Az egyiken ki kell lépni, a planétafelszínén eljutni a másikhoz amelyen keresztül ismét be kell hatolnia Hiperhálóba...A Fekete Könyvtár rúnáját lecsiszolták a hiperszemről. Jaq mostérezte, hogy az energiával feltöltött helynek – annak, amelyetkeresett – a rúnája pszichikailag vékony fekete vonalakkalrárajzolódik a hiperszemből metszett lencsére.És ahogy ez megtörtént, a lapról eltűntek a rejtett mélységek.Jaq ráhúzta a lencsére a védőlemezt – a lelkes rovargyűjtő csukjará ilyen óvatosan a doboza fedelét a ritka és értékes zsákmányra.Most már, ha úgy akarja, bármikor keresztülnézhet a lencsén, ésakkor... akkor meg fogja látni rajta az útvonalat.Vajon az útvonalmondat lekopott a lapról? Vagy esetleg rajtamaradt, és mások is megtalálhatják? Jaq durva mozdulattal kitéptea könyvből a lapot, majd összesodorta.Lex a padlón kuporgott. A mellén jókora, koromnak látszó foltsötétlett, de a jelek szerint nem érzett fájdalmat, vagy legalábbisnem törődött a testére égetett sebbel.Jaq odadobta az összesodort lapot az űrgárdistának.– Dugd a hálópáncélodba. Ne veszítsd el. Segíts kijutnom ebből azátkozott páncélból! Siess, nincs sok időnk!...A Halálbohóc vágyakozva nézte a pergamentekercset. Talán azthitte, hogy fogva tartója, ez a mágus, valami felbecsülhetetlenértékű és kimondhatatlanul nagy jelentőségű próféciára bukkant rá,valami olyasmire, amihez képest a könyv többi része semmit semér. Ezt hihette, ez járhatott a fejében, de nem szólt, semmit semcsinált. Nem vette észre, hogy Jaq valójában mit fedezett fel, ésnem látta azt sem, hogy az útvonal rárajzolódott a lencsére – ahogyazt sem érzékelte, hogy a villa közelében leereszkedett egykáoszhajó. Orrcimpái remegtek, még mindig érezte a démonbűzt.Nem is csoda, hiszen az egyik forrása ott volt a közvetlenközelében, a cellájában.* * *Miközben Lex segített lehántani a vérteket, Jaq titokbanmegvizsgálta magát, a lelkét.Tisztának tűnt, józannak – annak ellenére, hogy találkozott aK á o s s z a l .A találkozás felébresztett benne egy érzést, amely az agyátóllegtávolabb lévő testrészében, a jobb lába nagyujjában vert tanyát.Csak itt érezte biztonságban magát, csak itt nem tartott attól, hogy ajózanságát megőrző elme rátalál.Amint felfedezte a jelenlétét, ez a furcsa hangulat, amely valamineka közelségére utalt, duzzadni kezdett, és kinyújtotta hosszúcsápjait. A nyúlványok felfelé kapaszkodtak, és mindentmegbénítottak, elzsibbasztottak, amihez hozzáértek. A jobb lábaérzéketlenné vált, nem engedelmeskedett az akaratának, oldalrarúgott. Nem az inkvizítor, hanem az a valami irányította, ami ottrejtőzött benne.A lába először csak térdig zsibbadt el, aztán combtőig. Az idegenegyre feljebb hatolt benne, úgy emelkedett, mint zivatar idején acsatornák vízszintje. A gyorsan elmormogott imák nem sokat értek.Ez a hipertérből származó energiaizé mindenképpen, bármi áron ahatalmába akarta keríteni a testet, amelybe beleszorult. Birtokolniakarta, használatba venni.Jaq a kezének még mindig tudott parancsolni. Megtehette volna,hogy önmaga ilyen fordítja az energiapálcáját, de tudta, ezzelkomoly sebet ejtene a testén. Lexet előbb megvédte a keze, az avilágító, dicsőséges bal kéz. Az űrgárdistából kipurgálódott adémon, kiszökkent belőle – hála az energiapálcának, a bal kéznekés az Istencsászárnak! –, és mivel nem maradhatott pucéran, testnélkül ezen a világon, rögtön beleugrott egy másik élőlénybe.J a q b a . . .Jaqnak most önmagából, a saját zsigereiből és velejéből kellettkitépnie a démont, innen kellett visszazavarnia a hipertérbe.Még a torka és a hangja is a sajátja volt. Odakiáltott Lexnek:– Ne nézz a lencsére! Tarts egy vértet az arcom elé! Pajzskéntfogd. Egy csillogó vértet, amely olyan, mint a tükör!Lex megértette, hogy az inkvizítor mit kíván tőle. Felkapta az egyikvállvértet, és Jaq arca elé tartotta.A sima, fényes fémfelületre rárajzolódott Jaq torz tükörképe. Egyszakállas arc... amely előtt hirtelen megjelent a kétfedelű monokli.Az inkvizítor lehúzta róla a fedelet, a szeme elé tartotta, és ahiperszem maradványán keresztül ránézett a saját tükörképére. Alencsére rajzolódott rúnát látta, a finom vonalakat – az útjelzést.Aztán... Mintha energiasugár csapott volna az agyába. Nyers ésdurva hipertéri energia. Majdnem olyan volt, mint a testébe költözöttdémon, de szerencsére ez nem rendelkezett saját akarattal, semt u d a t t a l .Akár a partra kicsapó hullám, az energiasugár, miután az agyábaért, azonnal visszahúzódott, és beleszívott a lelkébe. A halandókilyenkor szoktak elszakadni az életüktől vagy a józan eszüktől... Aszívóenergia magához cuppantotta a démont, amely folyamatosanés állhatatosan, meghökkentően gyorsan egyre feljebb haladt azinkvizítor testében.Az idegen hozzátapadt a hiper szemlencsén keresztül érkezett,visszavonulni kívánó energiatömeghez. Hozzátapadt, és sikoltva,identitását elveszítve lesodródott vele.A távozó energiadagály kiszívta Jaqból a behatolót.Jaq ráhúzta a lencsére a két fedelet, és mély lélegzetet vett.Lex ledobta a padlóra a vállvértet, majd összecsapta a RhanaDandra könyvét. Acélkemény körmével kifeszegette a borítóból azértékes drágaköveket, s a kincset a hálópáncélja övén függőerszénybe gyömöszölte. Előre gondolkozott. Ha sikerül élvekijutniuk a villából, akkor nem sok holmit vihetnek magukkal,legfeljebb a fegyvereiket. Szükségük lesz felszerelésre; szükségüklesz valamire, ami értékes.– Megvilágosodtál? – kérdezte tőle Jaq, aki még mindig a történtekhatása alatt állt.Lex úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést. Az ostoba kérdést. Merthogyan is válhatna ő megvilágosodottá, amikor sosem rendelkezettolyan képességekkel, mint a pszik. Nem, itt most csoda történt.Csoda, amelynek bekövetkeztét a csontjaiba vésett neveknekköszönhette, annak, hogy halott bajtársainak lelke a segítségéresietett, és hogy képes volt kapcsolatba kerülni Rogal Dornnal, aragyogó fénnyel.– És te? – kérdezett vissza.Jaq nem tudta, mit felelhetne. Analizálta magát, de nem vette észre,hogy különösebben megvilágosodott volna. Ó, igen, tisztánbelelátott a sors könyvébe, de ehhez talán az a dicsőséges kézsegítette hozzá, amely most már nem fénylett. Ó, igen.féligmeddig beleköltözött valamilyen démon, itt volt a testében, denem kaparintotta meg a lelkét.Nem, ez még nem a valódi megvilágosodottság. Azt csak akkorérheti el, amikor eljut arra az energiától vibráló helyre; amikorfeltámasztja és reinkarnálja Ey'Lindit.Fent, a villa első szintjén, megszólalt egy robbanótöltetes fegyver,aztán válaszként felhangzott a nehézfegyverek kerepelése. Arenegátok ezek szerint visszatértek a házba. És csak Zhord megRakel van odafönt!Ahogy Jaq és Lex felrohant a lépcsőn, magára hagyva a Bohócot éspillanatnyilag feledve a könyvet, odaföntről és a házon kívülről olyanrobbanássorozatok hallatszottak, amelyek forrására nem voltlogikus magyarázat...* * *Mégis volt magyarázat.És ez a magyarázat egyszerre volt csodálatos és iszonyatos.A káoszűrgárdisták kiözönlöttek hajójukból, és ismét támadástindítottak a ház ellen. Zhord megvárta, amíg félútig jutnak, majdtüzet nyitott. Becsülettel akart meghalni – és meg akart halni, mert amásik lehetőség valahogy nagyon nem tetszett neki.A lövéseire mennydörgésszerű robajt kapott válaszul. Aztán, párpillanattal később, repülő gépezetek jelentek meg a levegőben,közvetlenül a káoszhajó fölött. Felfegyverzett gépek.Kétszemélyesek. Zhord sebüben féltucatnyit számolt össze.Elda Viperák voltak – valamivel nagyobbak, mint a jet siklók.Egyikenmásikon suriken katapultot helyeztek el, de volt, amelyikresuriken ágyúkat. Három Vipera nehéz plazmafegyvert is cipelt,mintegy ráadásként. A másik hármon lézerágyúk voltak. A pilóták ésa lövészek a mestervilág Őrzői közé tartoztak; sápadt zöldlidércpáncélt és sötétzöld sisakot viseltek. A Viperákon zöld zászlóklobogtak.A hetedik Vipera távol maradt a hajótól; a lövész helyén valamiféle határozatlan körvonalú színpompás lény ült. A harmadik Harlekinnek ezek szerint sikerült eljutnia a Hiperháló-kapuhoz, kapcsolatba lépnie a többi eldával, és most visszatért az erősítéssel.Erősítéssel... vagy bosszúálló osztaggal? Lehet, hogy rájött, hogymi volt a színház ellen intézett támadás hátterében? Annak ellenéremegérzett valamit, hogy Jaq előrelátóan pszichikai védőburkokatalakított ki? Megérezte, esetleg kitalálta, hogy a történteknekvalamilyen köze van az elveszett sorskönyvhöz?Bizonyára nem gondolt arra, hogy a Halálbohócot nem ölték meg,hanem fogságba ejtették. Ha ezt tudja, akkor valószínűleg még egyViperát hoz magával, amelyre a kiszabadított fogoly majd felülhet.A Viperák a vihar farkának, a legutolsó, legritkább homokfalnak afedezékében repültek el a városig. Talán észlelték, hogy egykáoszhajó ereszkedett le a bolygónak erre a pontjára? Ha nem,akkor valószínűleg az a démoni aura keltette fel a figyelmüket,amelyen pszi érzékszerveikkel képtelenek voltak keresztülhatolni.Nem, nem történhet meg, hogy a sorskönyv a Káosz markába kerül!Az egyik Vipera plazmaágyúból és lézerágyúból nyitott tüzet azönmagát háznak álcázó hajóra. A pilóták és a lövészek látták, hogya renegát űrgárdisták ebből az objektumból vonultak ki a másik,valódi ház ellen, és rögtön rájöttek, hogy mivel állnak szemben. Azegyik objektum ház. A másik... a Káosz hajója!A plazmatöltetek nekivágódtak a célpontnak. Forrósághullámokizzították a levegőt, mennydörgésszerű robaj hallatszott. A hajóegyes részei ionizált, szuperforró gázfelhőkké váltak. A lézerágyúkenergiavillámai komoly sebeket ejtettek rajta; az álcázó réteg eltűntróla. A dobozszerű bárkát már semmi sem takarta el; tisztánlátszott, hogy az orránál elhelyezett gigászi fogókarok egyikénekvége lerobbant a helyéről. A plazmaágyú csöve szétnyílt. A hajótestegy része felhasadt. A hátáról levált az egyik pengetaréj, a levegőbeemelkedett, és úgy lebegett, akár egy förtelmes ragadozó madár.Lejjebb ereszkedett, aztán oldalra libbent, és belecsapódott az egyikszomszédos házba, átszakítva a tetőt. A hegye valószínűlegmegsértett valamilyen energiaegységet, mert egy pillanattal későbba ház egész teteje felemelkedett. A robbanás után kisebb tűzgolyószállt az ég aljára; ezt sűrű, fekete füstoszlop követte.A hajó felső plazmaágyúja kiböffentett egy lövedéket. Az egyikVipera fortyogó gázfelhővé változott a levegőben.A plazmaágyúknak a lövések leadása után szükségük van egy kisidőre, hogy elegendő energiát szívjanak magukba atápegységekből. A Viperák pilótái a hajó és a villa közötti nyíltterepen haladó renegátok felé fordították gépeiket. A Káoszűrgárdistáira suriken korongok záporoztak. A Viperák irányábalentről nehéz robbanótöltetek és mini rakéták száguldottak. Az egyikVipera-lövész lezuhant a gépéről. A Káosz harcosai átlyuggatott,megpörkölődött páncéllal tántorogtak.Zhord vaktában kilőtt a kertbe.Ez volt az a pillanat, amikor a hajó jobb oldalán lévő plazmaágyúellőtt a lángoló ház mellett. A kertet körbefogó fal semmivé lett, sláthatóvá vált a mögötte húzódó utca. Fél lánctalpas páncélozottjárművek, a tetejükön rakétakilövőkkel és géppuskákkal... A tankokmellett ébenfekete, tükörarcú katonák loholtak – lézerpuskásarbitrátorok.A falat szétbontó plazmatöltet egy része közéjük csapott, ésáldozatokat szedett. A fél lánctalpasok megtorpantak, majdfelgyorsítva keresztülszáguldottak a lassanként szétfoszló forrógázfelhőkön. Mielőtt a hajó hátulsó plazmaágyúja feltöltődhetettvolna, a páncélosok átcsattogtak a kerten, és pozícióba álltak aföldön hasaló bárka mellett.Vajon mire gondoltak az arbitrátorok, amikor meglátták az idegenlények által vezetett repülő szerkezeteket, valamint az eldákat, akikszűnni nem akaró elszántsággal támadták a szögletes páncélú,undorító külsejű űrgárdistákat?Ez is hamar kiderült. A harckocsik és a gyalogos rendfenntartóktüzet nyitottak mindenre és mindenkire, aki megzavarta a Császárb é k é j é t .TUB-TUB-TUB-TUB – makogtak a géppuskák. A levegőbenlézersugarak cikáztak, s amikor valamilyen acélfelülethezcsapódtak, a legcsodálatosabb tűzijátékot megszégyenítőszikrazuhatagok közepette romboltak. A renegátok páncéljaazonban hihetetlenül erős volt; a géppuskagolyók egyszerűenlepattogtak róluk.A harc háromszoros intenzitással folyt. Jaq villája több találatotkapott, a falak ingataggá váltak, a törmelékdarabok közé a betörtablakokból kiröppenő üvegszilánkok keveredtek. A detonációk zajafülsiketítő volt.– Tűnjünk el innen! – kiáltotta Zhord.Jaq felkapott egy köpenyt, és ráterítette a hálópáncéljára.– A csontom! – ordította Lex. Mi lesz a combcsonttal, amelyet akáptalanjának faragott meg, s akkor fogja átadni az Öklöknek, hamegint köztük lesz. Ha valaha eljön ez a pillanat... Nem, azt acsontot bármilyen áron magával viszi!Egy kósza lézersugár meggyújtotta a függönyöket. A lángok amennyezetet nyaldosták.– Itt kell hagynod a cubákodat, nagykutya! – üvöltötte Zhord.Lex dühödten felhördült.– És mi lesz a Bohóccal? – kérdezte Rakel.– Mi lenne? Itt hagyjuk, és megsül! – felelt neki a zömik. – És az afrancos könyv is. Legyen valami, amivel ezek a röpködő fickókfoglalkozhatnak, ha végeztek. Ha végeznek egyáltalán... Ha sikerüllegyőzniük a renegátokat és a tükörfejűeket...Az arbitrátorok érkezése és támadása megzavarta a káoszűrgárdistákat; szinte teljesen megfeledkeztek a légi veszélyről. Ahajó lüktetni kezdett, plazmacsíkokat eregetett magából. Sérüléseiellenére felszálláshoz készült. Pilótája nem foglalkozott arenegátokkal, sorsára akarta hagyni azt a néhányat, amelyik mégéletben volt.* * *Akkora volt a felfordulás, hogy Jaq és társai viszonylag könnyeneljutottak a csatatérré vált kert szélére. Hála a homokfelhőknek és afüzekből fel-felcsapó füstnek, senki sem vette észre őket.Az égen hirtelen megjelent egy kicsiny nap a Sabulorb saját vörösóriása mellett. Egy picinyke nap – a káoszhajó plazmafáklyája.Az űrjármű egyik stabilizátor szárnya leszakadt, a másik megsérült.Kormányozhatatlanná vált. Csak úgy menekülhetett el, haegyenesen felfelé emelkedik. Ez a gyors emelkedés azonban nembizonyult valami szerencsésnek, hiszen az űrben semváltoztathatott irányt. A vörös napóriás irányába tartott... Nem térhetki, nem tudja megcsinálni! Néhány nap múlva, vagy talán valamivelhamarabb belekerül a csillag vonzásába, és akkor...Vajon milyen mélyen fog behatolni a forrón lángoló külsőgázgyűrűbe, mielőtt szétrobban?Vagy lehet, hogy a pilóta végső kétségbeesésében aktiválni fogja ahiper hajtóművet? Ostobaság! Ha megteszi, akkor nem csupán ahajóját, de az azt körülvevő űr-burkot is megsemmisíti, és ezzelelindít egy rengéshullámot a vörös napóriás irányába.Egy ilyen hatalmas égitest esetében egy ekkora rengéshullámparányinak tűnhet, de... Talán óriási hatása lesz. Egy haldoklópillangó utolsó szárnyrebbentése is kavarhat vihart.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése