science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Ötödik fejezetHiperszemboomp3.comAmíg hatalmas kitérőket téve, cikcakk vonalban átjutottak CaputCity másik végébe, amíg elértek ahhoz az utcához, amelynek egyiképületében ott rejtőzött a navigátor, akit Zhord „dugott el”, többvéres incidensben volt részük.Az azért különös, hogy Zhord, mintha előre tudta volna, milyenhelyzetbe kerülnek „családja” életben maradt tagjai, elbújtatta amenekülő navigátort. Mintha a zömik megérezte volna, mint ha jóelőre kihallotta volna a Tormentum Malorum előző navigátoránakverseiből, hogy Gugol el fog pusztulni, hogy áldozatául esik egyförtelmes démonlánynak.Persze a zömikekre nem jellemző ez az érzékenység, ők nemlátnak bele a jövőbe. Amit Zhord tett, azt pusztán szánalomból tette.Vagy mégsem? Logikáját nem volt nehéz nyomon követni.Ha a szektások átveszik a város irányítását (ugyan ki merte volnateljes bizonyossággal kijelenteni, hogy erre nem kerül sor?),számítani lehetett rá, hogy a tömegmészárlás folytatódik. Azótavalószínűleg már a szomszédos városokban is kitört a lázadás.Nem volt hova menekülni, legfeljebb a sivatagban lehetett volnamenedéket keresni. Három triciklis zömik azonban nem isremélhette, hogy élve marad a sivatagban, míg tíz vagy húsz évmúlva – vagy talán sohanapján – megérkeznek a felmentőcsapatok, míg valamelyik naprendszerből átvezénylik a LuxusPrimerre a birodalmi gárdistákat.Ha a Luxus Primer a hatalomátvétel után is képes ellátni a galaxistexportcikkeivel, az új rezsim az egész felkelést Lord Lagnostnyakába varrhatja, a mészárlásért pedig a birodalmi papság helybeliképviselőit és a békebírákat teheti felelőssé. Ha a Birodalomellátását továbbra is biztosítani tudják, senki sem fog azzal törődni,hogy a krízis legválságosabb pillanataiban milyen üzeneteketröpítettek ki az űrbe az asztropaták. A Birodalom képviselőielgondolkoznak majd. Lehet, hogy valóban az a szánalmaskormányzócska, az a Lagnost szított lázadást? Lehet, hogy aBirodalom ellen uszította a népet? Talán azok a segélykérőkiáltások is hamisak voltak. Talán Lagnost megpróbálta mindentőlés mindenkitől független kormányzóvá kikiáltani magát. Nem iscsoda, hogy fájt a foga a bolygóra, hiszen a Luxus Primer gazdagvilág. Szerencsére az új rezsim hű a Birodalomhoz és aC s á s z á r h o z !Az igazságot a fonákjára lehet fordítani. Semmi sem igazolja adémoni erők jelenlétét. Jaq Dracón kívül senki sem látta az ég alattalakot öltő szörnyet.A romlott új rezsim – amely természetesen képes lesz akormányzásra – ezután kinyújtja rút csápjait és démoni karmait abányabolygó és az iparhold felé. Ha a sivatagba menekült háromzömik ezután megpróbálna visszatérni a bányavilágra, haelőmerészkednének rejtekhelyükről, biztosan lenne valaki, akirájönne, hogy ők tudják, valójában mi történt a Luxus Primeren. Ahalott tanúk nem beszélnek...Így tehát a zömikeknek, ha életben akarnak maradni, nem maradmás választásuk, a csillagok felé kell fordulniuk. Mivel azintersztelláris navigátorok többségét lemészárolták, a menekülőzömikeknek kapóra jön, ha elbújtatnak egy navigátort, akit szükségesetén felhasználhatnak a saját céljaikra.Egy „eldugott” navigátor. Az adu, amit a parti végén ki lehet játszani.Az egyik rádióállomás felé sötét uniformist és tükör vizort viselőbékebírák közeledtek. Az épület elülső részét csodálatos majolikamozaik díszítette. A bejárat fölötti frízen büszkélkedő aranybetűsfelirat – VOX IMPERATORIS – elárulta, az állomás hithű műsorokats u g á r o z .Vagy legalábbis ezzel foglalkozott valamikor. A „Császár Hangja” alázadás kitörése óta főként ostoba és hamis híreket, elferdítetttényeket közvetített. Az épület tetején csavaros, dugóhúzóraemlékeztető alakú, narancssárga és zöld csempékkel borítotttornyokként emelkedtek az antennák. A bejáratot vastag plasztacéllemezekből épített barikád zárta el.Az épület előtti széles utcán oldalukra fordított járművek hevertek. Abékebírók ezeknek a fedezékében közeledtek. Az igazság harcosainem sokat törődtek saját biztonságukkal és testi épségükkel. Nemfoglalkoztak magukkal – bármi áron meg akarták akadályozni, hogya „dugóhúzók” tovább ontsák magukból a hazug sületlenségeket, azistenkáromló kommentárokat –, de mégis óvatosan kellettmozogniuk. A csapatot húsz, legfeljebb huszonöt tükörsisakos férfialkotta, ilyen helyzetben pedig a szükségtelen emberáldozatvállalása felért az árulással.Az épületből golyózápor és lézernyaláb zúdult az ostromlókra. Abékebírók közül néhányan krakk gránátokat hajítottak a bejárat felé,mások hosszú csövű lézerpuskáikkal nyitottak tüzet. Hárombékebíró az egyik kiégett limuzin mögött kínlódva célra állított egyhőágyút. A fegyver így már elég közel került a bejárathoz, szétlehetett robbantani vele a torlaszt.Egy perc sem telt el, amikor lágy, puha sziszegés támadt. Az ágyúcsövéből kiszáguldó sugár szuperforróvá változtatta maga körül alevegőt. Ekkora hő adaggal még a legvastagabb plasztacél lemeztis könnyen szét lehet olvasztani. Ha esetleg néhány lázadó is alövedék útjába kerül, annál jobb. Az átkozott eretnekeknek annyiidejük sem lesz, hogy felkiáltsanak; testük egyetlenszívdobbanásnyi idő alatt gázzá változik.Jaq, Zhord és Ey'Lindi hirtelen lefékezett.– A fenébe! – mordult fel Zhord. – Erre nem mehetünk tovább.A tükörvizorral takart arcok feléjük fordultak, a lézerpuskák csöverájuk szegeződött.– A Császár nevében! – üvöltötte Jaq. – Ego Inquisitor sum!Ugyanebben a pillanatban az egyik mellékutcából mustársárgatunikát viselő szakasz rontott elő. A katonák mindegyike sörétespuskát tartott a kezében. Az arcukat díszítő tetoválás skarlátvörösvolt, messziről úgy néztek ki, mintha valami kiharapott volna egydarabot a húsukból.A tetoválás formája egy ragadozó madárra hasonlított. LagnostVércséi! Hitehagyott katonák, akik átálltak a szektások oldalára.A Vércsék tüzet nyitottak a békebírókra és a triciklikre. Jaq és társaivillámgyorsan fedezékbe húzódtak. A golyók a fejük fölött fütyülteke l .Egy másik mellékutcából újabb, mustársárga egyenruhát és vérszíntetoválást viselő brigád futott ki. A békebírók lézerössztüzetzúdítottak az újonnan érkezettekre. Néhány katona már a földrezuhant, mire kiderült, hogy ennek a szakasznak a tagjai még mindighűek a kormányzóhoz.A rádióállomás mellől kirobogott egy lánctalpas, dupla gépágyúvalfelszerelt jármű. Az ősrégi páncélra annyi por és mocsok tapadt,hogy alig lehetett látni a ráfestett megfakult rúnákat.Kipufogócsövéből sűrű füst ömlött, hajtóműve köhögve erőlködött,gépágyúi azonban kitűnő állapotban voltak.A fegyverek hosszú csövén dinoszaurusz taréjra emlékeztetőacéllemezekkel körülvett hüvelykvastagságú lyukak sorakoztak –ezeken keresztül távozott a gyorstüzeléskor keletkező hő. A csövekvicsorgó plasztacél szörnypofákból meredtek elő.A jármű lánctalpa felszaggatta az úttestet borító kerámialapokat.Úgy fordult, hogy rögtön látszott, a limuzin mögött felállított hő ágyútakarja eltiporni. A gépágyúkat működtető lövészek iszonyatosgolyózáport zúdítottak maguk elé. A lövedékek éles, sivító hangothallatva úgy pattogtak az úttesten és a roncsokon, mint a fagyottfolyó jegén a ráhajított kavicsok.A rádióállomásba befészkelődött lázadók minden bizonnyalegyenes adásban kértek segítséget szektástársaiktól a békebíróke l l e n .A limuzin üzemanyagtartálya felrobbant, a roncs kigyulladt. Amögötte felállított hőágyút kezelő békebírók egyike legalább ötméter magasra a levegőbe emelkedett. Az ágyú megdőlt, csöve azég felé fordult. Kezelőpultját körbefolytak a roncsból kicsapó lángok.A másik békebíró, ügyet sem vetve a tűzre, a pulthoz ugrott, hogylegalább még egy lövést leadjon az ágyúból, mielőtthasználhatatlanná válik. Egyenruhája már tüzet fogott, de vizora éskesztyűje egyelőre megvédte az arcát meg a kezét. Tüdejevalószínűleg ropogósra perzselődött az iszonyatos forróságban.Újra felhangzott a lágy sziszegés...A hőlövedék az épület tetején álló antennák egyikét találta el. Azóriási spirál megrepedt, és miközben ledőlt, darabjaira hullott.Tucatnyi széles, kövér gumikerékkel ellátott szállítójármű érkezett.Külsejéből ítélve sivatagi használatra tervezték. Tetejérerakétavetőkkel ellátott forgótornyot szereltek, mely legalább olyanósdi volt, mint a gépágyúkat hordozó lánctalpas.A torony motorja nem működött. Valószínűleg nem hajtották végre amegfelelő szerviz-szertartásokat, nem mondták rá a Utániakat; talánmár kétszáz év is eltelt azóta, hogy elvégezték rajta a karbantartásiműveleteket. Meglepő módon mégis akadt valaki, aki emlékezett rá,hogy hol állították le az ócskaságot. Tulajdonképpen már az ismeglepő volt, hogy a Luxus Primeren még mindig akadtak ilyennehézfegyverek. Lord Lagnost valamelyik őse a születésnapjánvalószínűleg ezekkel adatta le önmaga tiszteletére a díszlövéseket– másra már jó ideje nem használhatta.– Hopsz! – kiáltott fel Zhord.A gumikerekes jármű addig-addig forgolódott, míg a béna toronyraszerelt fegyver csöve célra állt. Vajon miért nincs a palotaközelében? Miért nem az űrkikötőt védi? A csábító eretnekségeketsugárzó Vox Imperialis minden bizonnyal óriási veszélyt jelentett amég romlatlan lelkekre.A monstrum mögött lapuló mustársárga tunikás katonák tüzetnyitottak a lázadó Sólymokra. A forgótorony személyzete közbenlázas igyekezettel megpróbálta aktiválni a rakétavetőket. Alánctalpas gépágyúiból záporozó golyók szétszaggatták a szállítójármű kerekeit. A tömlőkből hangos sziszegéssel szökött ki alevegő. Felépítménye az abroncsokra ereszkedett; tisztán látszott,egy darabig nem hajthat végre forgó manővereket, nem állíthatjacélra tornya rakétavetőit.A négy vetőcső egyszerre köpte ki magából a tölteteket. Az aprórakéták felröppentek az égre, majd lecsaptak a lánctalpas járműmögé. Az utca testébe ütött négy kráterből gejzírként robbant ki atörmelék. A rakétavetőt üzemeltető katonák vagy tapasztalatlanokvoltak, vagy nem a lánctalpast, hanem az épület antennáit akartáke l t a l á l n i .– Azt hiszem, más úton kéne továbbmennünk – jegyezte megZ h o r d .Megfordították a tricikliket, és elszáguldottak.Kiértek egy tágas térre, ahol több száz meztelen ember táncoltkéseket és hosszabb pengéket villogtatva, érthetetlen szavakatskandálva. Testükről sűrű csöppekben hullott a veríték és a vér.Lábuk rózsaszínű nyomokat hagyott a köveken. A jelek szerint agonosz hatalom egyik rúnáját akarták rávésni az úttestre.Jaq meghúzta a triciklire szerelt gépfegyver ravaszát, és ösvénytlőtt maguknak az eretnek táncot járó tömegbe. Lehet, hogy asortűzzel megakasztotta a szertartás menetét, de az is lehet, hogytovább fokozta a szentségtörést. Ki tudhatná?Az egyik sugárúton a harcok elől menekülő polgárok gyűltek össze.Egy magas majoli-kaoszlop tetején (a szobrot, amely nemrég mégitt állt, a szektások döntötték le) egy demagóg prédikátor üvöltözött.A menekülők közül néhányan megálltak, mások megtorpanás nélkültovábbcsörtettek. A hit prédikátorának csúf paródiája, az oszloptetején hadonászó magas, szikár férfi üdvösséget ígértmindazoknak, akik csatlakoznak hozzá, s vele együtt az űrkikötőhözvonulnak, hogy megküzdjenek a kormányzóhoz hű csapatokkal.– Üdvösszég! Üdvösszég! – gajdorászta. A hangja akár egypszichotikus birka bégetése. – Aki meghal, egyeneszt aParadicomba jut, és asz örökkévalóság végéig elveszheti a nimfákmeg a gyönyörű ifjak ölelészét!...Inkább elszenvedheti azokat az öleléseket! Mert mik lehetnek azoka bizonyos „nimfák”, ha nem Slaanesh démonleányai? Mik lehetnekazok a „gyönyörű ifjak”, ha nem a Káosz démonai?A menekülők közül sokan még mindig hűek maradtak aCsászárhoz. A nevét kiáltották, tőle kértek erőt s lelki segítséget.– Mindenek Ura, Istencsászárunk! Segíts! Földön élő Isten!Védelmezz meg minket!A Császár személynevét – ha volt egyáltalán ilyen – már ő maga iselfelejtette, ezért hívei azon a néven szólongatták, amit ismertek.A hithű emberek dühösen ordítozni kezdtek azokkal, akik az oszlopköré gyűlve hallgatták a szónokot. Nemsokára kitört atömegverekedés, megkezdődött a vérontás. A demagógzavartalanul folytatta ostobaságai sorolását, az üdvössége m l e g e t é s é t .Ey'Lindi tűpisztolyával az oszlop tetején álló alakra mutatott. Jaqmegrázta a fejét. A célpont túl messze volt, pisztollyal nem,legfeljebb puskával lehetett eltalálni. Ostobaság lett volna közelebbnyomulni hozzá, behatolni az egymást püfölők tömegébe.Az égen a füstfelhők úgy kavarogtak, úgy remegtek, mintha valamitorz, lebegő, hatalmas testet akartak volna létrehozni önmagukból.Már nem volt messze a szürkület. Caput City utcalámpáit régkilőtték, de a kerámiaoszlopok tetején épen maradt gömbök semégtek – valahol valakik tönkretették az energiavezetékeket.Jaq és társai folytatták útjukat.A fenyegetően közeledő sötétség szürke árnyait csak a szórványoslövöldözések és robbanások fel-felvillanó tüzei oszlatták szét. A trióvégül megérkezett a Zafír fasor nevet viselő útról nyíló átriumba.Ez a környék sokkal nyugodtabb volt, mint a város többi része.Az ablakokat plasztacél spaletták takarták. Az épületek úgy álltak ahelyükön, mintha el akarnák hitetni a közelükbe tévedőkkel, hogynem is léteznek. A Zafír fasor az ékszerészek negyedében volt;ezen a környéken dolgozták fel a sivatagi darazsak testéből kivettékköveket és a hegyek kincseit, itt állították elő az ékszereket, ittmetszettek mintákat a drágakövekbe, és itt volt a legtöbb kincsesb o l t .A szolid polgári negyedre vastag csendtakaró borult. Azékszerészek, a segédjeik és családjuk az épületek pincéibenreszkettek. A felkelést a kéj és a testi örömök, a Császárral és ahittel való szembeszegülés iránti vágy robbantotta ki, a szektásoknem vágytak drágakövekre és egyéb csecsebecsékre. A hadakozócsapatok nem tettek kárt a környék épületeiben, a harcok innenviszonylag messze folytak, és még a fosztogatók sem jelentek meg.A Zafír fasor nyugodtnak tűnt, a sötét udvar üres volt.Zhord dörömbölni kezdett az egyik kapun. BAMM, barnm, bamm;BAMM, bamm, bamm. Újra és újra megismételte a ritmikuskopogtatást. A kapun végül kinyílt egy apró kémlelőablak. Bentről, asötétből egy rémült szempár lesett ki a bebocsátást kérő zömikre, amögötte álló nyírt szakállt viselő férfira és a meglepően magas nőre.Zhord lábujjhegyre állt, és a kémlelő ablakhoz hajolt.– Én vagyok az, Kosmitopolos! Eressz be minket!Ey'Lindi az övéből előhúzott egy ceruza vastagságú elemlámpát. AKosmitopolosnak nevezett férfi hunyorogni kezdett az éles fényben.Testes kereskedő volt, hájas testéről szakadt a veríték. Félt, deebben nem volt semmi különös, hiszen egy navigátort rejtegetett.Éppen most, amikor a feje tetejére állt a világ! Amikor Zhordhozfordult, hogy kérdezzen valamit, a szavak szinte érthetetlendadogássá válva buktak ki belőle. Kiejtése elárulta, nem ez as z ü l ő b o l y g ó j a .Így már érthető volt, miért bújtatta el a navigátort. Szerette volnabebiztosítani magát; szükség esetén jól jöhet valaki, aki képes őt ésdrágaköveit keresztülmenekíteni a hiper űrön...Zhord kiváló érzékkel választotta ki a helyet.– Hát ti meg kik vagytok? – kérdezte Kosmitopolos az inkvizítortól.Ey'Lindire nézett, aki a testére fújt szintetikus bőrnek köszönhetőenbeleolvadt az elemlámpa pici fénypöttye mögött sűrűsödőá r n y é k o k b a .– Te benedico – felelte Jaq papi hangon. Ezzel az áldással, úgygondolta, előre meghálálja a kereskedőnek azt, hogy közreműködöttegy magasabb cél elérésében. – A Császár vigyázza lépteidet!Jaq az orgyilkos felé bólintott. A sötétben alig lehetett látni valamit,Ey'Lindi mégis megértette a néma parancsot. OdalépettKosmitopolos mellé, és egyik ujját a férfi hájas nyakához tartotta. Akereskedő akkorát sóhajtott, mintha a lelkét fújná az ég felé, majd apadlóra rogyott.– Huh – mondta Zhord. – Azt hiszem, én nem tudtam volna ilyenhalkan meg szabadulni tőle... Nyugodtak lehettek, én sem raboltamvolna ki. A zömikek tudják, mi a becsület.A pici lámpa fénye rávetült a falat díszítő, bonyolult mintákatformázó csempelapokra. Ey'Lindi úgy tapogatta meg a szélüket,mint az orvos páciense hasát.– Már éppen szólni akartam... – jegyezte meg Zhord.Ey'Lindi csettintett egyet a nyelvével. Ujjai folytatták a tapogatózást.Megnyomta az egyik lapot.A plasztacélból készült, az álcázás érdekében csempékkel borítotttitkos ajtó befelé nyílt. A nyílás olyan alacsony volt, hogy még azömiknek is le kellett hajolnia, ha keresztül akart lépni rajta. Ey'Lindimegállapította, hogy az egész fal plasztacélból van.Kosmitopolos nem volt buta ember, mert a titkos helyiségre nyílóajtót éppen itt, a ház bejárati ajtaja mellett helyeztette el. Ha –tegyük fel – zsákmányra éhes rablók törnek be a házba,ragadozóösztönük valószínűleg arra buzdítja őket, hogy a belsőhelyiségekben keressék a kincseket.A titkos ajtó elhelyezésének másik előnye az volt, hogy a házgazdája, miközben a zsiványok odabent kutatnak, elrejtőzhetett amögötte lévő helyiségben.A tökéletes elgondoláshoz kevésbé jó álcázás társult. Ey'Lindinekmár az első pillanatban feltűnt: a falpanelek elég nagyok ahhoz,hogy valamelyik mögött titkos ajtó legyen.Az ajtó mögötti szűk helyiségből kőlépcsőkön lehetett lejutni a mégfeketébb sötétségbe. Zhord felkiáltott.– Azul! Azul Petrov! Barátokkal jöttem! Tartsd magadon afejkendődet! Beszélni akarunk veled! Lemegyünk!Ey'Lindi közben nesztelen léptekkel elindult lefelé. A sötétség őtnemhogy vissza riasztotta volna, inkább csábította. Óvatosaneltakarta a szemét; felkészült rá, hogy a navigátor esetleg nemteljesíti Zhord kérését.Petrov még soha életében nem látott olyan nőt, mint Ey'Lindi. Olyangyönyörködő arcot vágva bámult az orgyilkos aranyszínű szemébe,mintha élő, csillogó gyöngyöt látna.Két normál szeme hideg zöld volt, és nagy. Arca valamikor csinoslehetett, ám bőrére – ahogy Vitalijéra is – idő előtti ráncokat rajzolt ahiperűrrel való kapcsolat. Ábrázatáról első pillantásra a gombákszürke spóralemezei jutottak az ember eszébe. Fejének formájaolyan volt, akár a sáskáké, a tekintetében is volt valami határozottanrovarszerű. Jókora fülcimpáit apró, vércsöppekre emlékeztetőrubinok díszítették. Orrába hasonló ékköveket rakatott, egynagyobb rubin pedig hegyes állcsúcsán piroslott. Az alsó ajkán isvolt egy kő. Lehet, hogy miközben itt rejtőzött, azzal múlatta az időt,hogy felcicomázta magát a kereskedő készletéből kiválogatottrubinokkal? (Ami nem látszott: a navigátor mellbimbóján, köldökénés lejjebb is ott vöröslöttek a kristályvér cseppjei.)Azul Petrov szürke vászon köntöst viselt, melyre rúnamintásszalagokat aggattak. A köntös időnként zöldes vagy kékesárnyalatban felragyogott – valószínűleg vékony olajréteg fedte.Petrov lényében volt valami kaméleonszerű; lerítt róla, hogymesterien ért a rejtőzködéshez, és amikor kell, félelmetesgyorsasággal képes mozogni. Valószínűleg valóban ez volt ahelyzet, hiszen sikerült megszöknie a szektások elől, akiklemészárolták navigátor-társait. Az, hogy a zömikek segítettek neki.mellékes körülménynek számított.Petrov leplezetlenül szúrós pillantásokat vetett Ey'Lindire, de nemkérdezett tőle semmit.Arra rögtön rájött, hogy Jaq kicsoda. Felismerte az elektrotetoválást, amit az inkvizítor bemutatkozás helyett felvillantott atenyerén. A navigátorok sokat utaznak; a navigátorok elmondjákegymásnak a birtokukban lévő titkokat. Petrov tudja és elfogadta,hogy Jaqnak a Császár nevében bárkitől jogában állengedelmességet követelni.– Úgy hiszem – kezdte a navigátor –, a hiperszemembenezermilliárd atom van. Pici atomok tömege. A galaxisbanezermilliárd nap létezik. Szerintem a szememben lévő atomokmindegyike megfelel a napok valamelyikének. Komolykövetkezmények nélkül senki sem nézhet bele egy navigátorhiperszemébe... Elárulok neked egy titkot, inkvizítor. Ahiper-szemem fekete. Valamikor pupilla és írisz is tartozott ehhez aszemhez, de most már nincs benne ilyesmi. A szemem éjfeketegömb, amely képes magába zárni a galaxist. Biokő. A testem éppenúgy hozta létre a hiper szememet, ahogy a darazsak, amelyekennek az érdekes világnak a sivatagában élnek, a különböző színűdrágaköveket. Mit gondolsz, a halálom után is látni fog ez a szem?Benne leszek a szememben, amikor már bársonyerszénybe rejtvevalaki más nyakában fog himbálózni? Ha ez a bizonyos valakiveszélybe kerül, használhatja fegyverként a szememet? Ó,gyönyörű, halálos pillantású, fekete drágakövem!...Nos, ez még elfogadható mértékű őrültség volt. A navigátorokmindig furcsa fickók. Vitalij Gugolnak a versírás volt a mániája,ennek a Petrovnak pedig az, hogy azt hitte, egy organikus drágakőfeketéllik a homloka közepén.A navigátor előrehajolt, és Jaqra nézett.– Azt beszélik, inkvizítor, hogy az eldák kis tarsolyokban egyspeciális kristályt tartanak maguknál. Amíg élnek, testükből a lélekfolyamatosan átszivárog ebbe a kristályba. Amikor meghalnak, akristályban örökre megőrződik a lelkük... Hallottál már erről,i n k v i z í t o r ?– Lehetséges – mondta Jaq.Az Inkvizíció szünet nélkül, fáradhatatlanul gyűjtötte azinformációkat. Némelyiket hétpecsétes titokként kezelték,némelyikről csak a kiválasztottak szerezhettek tudomást.Amikor Jaqot beléptették az Ordo Malleusba, többet tudott meg azelda fajok tragédiájáról, mint a közönséges inkvizítorok. Ez a kérdésszorosan összefüggött azokkal a démonokkal és a Káosznak azzalaz istenével, amelynek ember hívei, Slaanesh bálványozol, adémonok megidézői, rengeteg szenvedést és kínt okoztak aBirodalomban. (Például ők voltak a felelősek a Luxus Primerenkialakult helyzetért.)Jaq a jelek szerint nem tudott megszabadulni Slaaneshb o r z a l m a i t ó l .A káoszvilág, amelyen kis „családja” az Iszonyat Szemébenmegfordult – a világ, amely feltehetőleg a hidralény szülőbolygójavolt –, Slaaneshnek, a kegyetlen kéj démonának égisze alatt élt.E látogatás során kerültek a romlás mérgezett magvai Vitalijl e l k é b e . . .Az eldák egykor nagy hatalommal rendelkeztek, birtokba vették acsillagokat, rajuknak azonban már csak maradványai léteztek az űrmélyén keringő mesterséges módon létrehozott, virtuálisélőlényként viselkedő telepeken, az úgynevezett „mestervilágokon”.Ezek a maradvány eldák azonban – legalábbis a saját véleményükszerint – még mindig sokkal tökéletesebbek voltak, mint az ajárványként terjeszkedő embercsürhe, amely kiszorította fajukat acsillagok óceánjából.Az eldák legalább olyan ravaszak voltak, mint a Callidus Szentélyorgyilkosai, és legalább olyan könyörtelen harcosoknak tartottákőket, mint az elit űrgárdistákat. Vándorló artista harcosaik „Harlekin”néven híresültek el. (Talán kesernyés öngúnnyal éppen őkakasztották magukra ezt a nevet.)Azt nem lehetett tudni, mi pusztította el az eldák civilizációját, ámannyi biztos volt, hogy ez az erő valamilyen kapcsolatban vanSlaanesh káoszistennel. Hogy pontosan milyen természetű ez akapcsolat, azt senki sem tudhatta. Ők nem voltak hajlandóakválaszt adni erre a kérdésre.Jaqnak az Inkvizícióhoz beérkezett jelentésekből csupán ennyitsikerült megtudnia. Voltak olyan információk, amelyekhez még ő, atitkos inkvizítor sem férhetett hozzá. Ezeket az adatokat mindenkielől elzárták, s eretneknek bélyegezték még azt is, aki firtatni mertem i b e n l é t ü k e t .Az inkvizítorok titokban arról suttogtak egymás közt, hogy a válaszvalahol ott lapul a galaxisban. Valahol létezik (vagy legalábbisfeltehetően létezik) a Fekete Könyvtár, az az adattár, aholösszegyűjtötték és tárolják a démonokkal és a Káosszalkapcsolatos ismeretanyagot. Ezt a könyvtárat állítólag eldafanatikusok és iszonyatos pszichikai torlaszok védik a kíváncsiaktól.Vajon az Ordo Malleus titkos nagymestere ismerte a teljesigazságot? Vagy lehet, hogy az Inkvizíció olyan titkosnak ítélteezeket a feljegyzéseket, hogy a feledés fátyla mögé rejtette el?A navigátor, ha csatlakozik Jaqhoz, Ey'Lindihez és Zhordhoz,sokkal komolyabb titkokat is megismerhet, mint amilyenek azeldákkal kapcsolatos pletykák mélyén rejtőznek.– Folytasd – kérte Jaq.És Petrov folytatta:– Azt beszélik, hogy az eldák egy bizonyos Hiperháló segítségévelképesek mozogni a hipertérben. Vannak olyan navigátoraik, mint énmeg a hozzám hasonlók. Az elda hajók nem ugranak keresztül ahipertéren, hanem a hálót alkotó alagutakban közlekednek.Belépnek a járat egyik végén, és nem sokkal később már valaholmásutt vannak...– Elképzelhető – bólintott Jaq.Ey'Lindi figyelmesen hallgatott. Az eldák említésére elszomorodott.Egyszer elda nőnek álcázta magát, de ezt már soha többé nemteheti meg. Az az idegen bestia akadályozza meg ebben, amelyet atestében rejteget.Vajon Petrov miért lelkesedik ennyire az eldákért? Miért foglalkozikvelük ennyit? Lehet, hogy a saját hiperszemével kapcsolatosegészen egyedi elképzelései miatt tetszik neki a pletykákban olysokszor megemlített lélekkristály és az állítólag létező Hiperháló?A navigátorok mindig furcsák; ez a különcségi szint mégelfogadhatónak tűnt. Máshol, máskor, más körülmények közöttPetrov talán nem minősült volna használható és megbízhatónavigátornak, ám itt, a kaotikus Caput Cityben nem a szokásosnormák voltak érvényben. Ha figyelembe vesszük, hogy VitalijGugol tragikus véget ért élete utolsó napjaiban milyen volt, Petrovegészen épeszűnek és romlatlannak tűnt.– Azul Petrov, vállalod, hogy hűséget és engedelmességet fogadsznekem? Hajlandó vagy megesküdni a Császár nevére, klánod éslelked üdvösségére? És – tette hozzá Jaq – a szemed épségére,amelyet, ígérem, apró darabokra törve fogok ki kaparni ahomlokodból, ha elárulsz engem!Zhord bátorítóan bólogatott a navigátor felé.– Ez egy kicsit keményen hangzik – mondta –, de tudnunk kell,hányadán állunk egymással.Jaq a zömikre meresztette a szemét.– A nyakad tennéd rá, hogy bízhatunk egymásban? Fékezd anyelved, zömik!Azul Petrov? Megesküszöl minderre?A navigátor a szavát adta.A ház még akkor is néma volt, amikor a meredek lépcsősoronfelkapaszkodva visszamentek a bejárati ajtó mögötti helyiségbe.Semmi sem mozdult.A kereskedő ott feküdt, ahol leroskadt. Vajon van valaki a házbelsejében? Van a kereskedőnek felesége, vannak gyermekei, akikmég mindig ugyanúgy reszketnek rejtekhelyükön, mint fél órávalkorábban, amikor Zhord bezörgetett az ajtón? Ha igen, még egy félóra, és az asszonyban a kíváncsiság minden bizonnyal legyőzi afélelmet. Elő fog jönni, és felfedezi férje holttestét...Az udvar koromsötét volt. A távolból fegyverropogást hozott a szél.Az ég alatt egy pillanatra vakító fény lobbant. Ey'Lindi óvatosan,vadászni készülő állat módjára szimatolt a levegőbe. Jaq kiéleztepszichikai érzékszerveit, és megérezte a városban lüktető életet, dea halál jelenlétét is.A város, amely nem is oly rég még lomhán hullámzó langyos tóraemlékeztetett, most életveszélyes mocsárrá változott. Aljárólfelkavarodott a bűzös iszap, előmásztak a medre mélyénrejtőzködő, a romlottság fényével világító gyilkos fenevadak. Asártömegben, a felszínen lebegve és tocsogva, hol felbukkanva, holalámerülve ott vergődött egy szellem-szerű démonlény, amely csakarra várt, hogy végre át inkarnálhassa magát erre a világra.A felkelés olyan volt, akár a hullámokban támadó betegség: a lázascsúcspontokat rövidebb-hosszabb békés pillanatok követték. Aszünet perceiben a kormányzóhoz és a hithez hű katonákpihenhettek egy keveset, összeszedhették magukat, de nemlazíthattak, mert – mint a lázbetegnek az újabb rohammal – ismétszembe kellett nézniük az őrjöngő szektások valamelyik csapatával.Amikor Jaq a pálcájából ráeresztette az ördögűző energiát amegjelenni kívánó démonra, hatást gyakorolt az eseményekre.Tudta, képes lenne megmenteni a bolygót a gonosz erőktől; képeslenne levadászni az olyan lényeket, mint az a démonlány, amelyhatalmába kerítette Vitalij Gugolt. Tudta, minden káoszmanifesztációval fel kellene vennie a harcot, ami az útjába kerül, elkellene vágnia a szálakat, amelyekkel a gonosz ehhez a világhozk ö t ő d i k .Ám most nem volt ideje efféle jótékonyságnak minősülő tettekre.Nem pazarolhatta el az erejét, nem vállalhatta a testi és lelkisérülések, a halál kockázatát. Nem ragadhatott le a LuxusP r i m e r e n .– Most nyugalom van – mondta. Lelke fehér szikráit pajzs mögérejtette a városban jelen lévő káoszlények elől, és társai köré isvédelmező aurát vont.Nyugalom volt, de a tricikliket nem használhatták. (Petrov elfértvolna Zhord mögött.) Túl hangosak voltak.Nem voltak messze a kormányzó palotájától, és mindenképpen kikellett használniuk a fegyvernyugvás perceit.– Serkentőkre van szükségünk, Ey'Lindi.Az orgyilkos nem várt további magyarázatot. Az övébe nyúlt, éselővett két tablettát.Neki nem kellett ilyesmit használnia, A sebhelyes, tetovált testétborító szintetikus bőr nemcsak védelmet nyújtott, de oxigénhez ésmegfelelő mennyiségű stimuláló szerhez is juttatta szervezetét.Zhord lenyelte a tablettáját, és böfögött egy hatalmasat.– Jobban örültem volna egy jó vastag sült húsnak, főnök. Náladmindig tele volt az éléskamra.Főnök? Vajon ki lehet Zhord valódi főnöke?Petrovnak sem kellett tabletta. Egészen eddig pihent, és félő volt,hogy a szer túlságosan felpörgetné.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése