science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Tizenegyedik fejezetIlluminátZephro Cornellan az arca elé emelt kezének szétterpesztett ujjaiközött a látnokra meredt.A Ro-fhessi nevet viselő elda köntöse sokszínűen csillogott.Hosszúkás, lószerű fején magas, maszkos, kristályokkal díszítettsisakot viselt, melynek szemnyílásai mélyén mintha ékkövekragyogtak volna. A derekára akasztott erszény – valószínűleg arúnaköveit tartotta benne – mellett drágakövekkel kirakottpisztolytáskát viselt, amelyben egy cizellált suriken-pisztoly lapult.– Újra találkoztunk – mondta Ro-fhessi. – Felébredtem. Sétáltam is.A látnok egy látomás által vezérelve ment végig a Hiperhálón, azúton, amely a távoli mestervilágtól, az Ulthwétól, és az IszonyatSzemétől idáig vezetett...Zephro halkan felnevetett. Gyereknek érezte magát, ahogyszétnyitott ujjai között a látnokot vizslatta.Ro-fhessi is nevetett. Tökéletesen utánozta Zephro kacagását –mintha azt akarta volna kideríteni, fel lehet-e fedezni a hangban ahisztéria és az őrület jeleit.Zephro azért nézett keresztül az ujjai között, mert meg akartavizsgálni a rájuk tapadt pókhálókat. A parányi hiper pókok abból abordából, abból a lidérccsontból emelkedtek ki, amely oldalrólmegtámasztotta a hatalmas amfiteátrumot, aminek a tetején Zephroá l l t .A puhának tűnő krómoxid zöld mohával borított teraszok alatt ottvolt az a látszólag élő, adamantiumnál is keményebb csontváz,amely a hold legbelső magjából sarjadt ki – abból amestervilágokhoz hasonló, bár azoknál jóval kisebb mesterségesholdból, amely az önmaga által gerjesztett lágy plazmaszellő hátánhaladt az űrben. Abból a mesterséges holdból, amely egy bolygóorbitális pályáján keringett.Annak a bolygónak az orbitális pályáján, amelynek hologramja azamfiteátrum szíve fölött lebegett; a bolygó mellett, amely leginkábbegy elfertőződött szemgolyóra emlékeztetett. Cornellan egyszer jártezen a fantomvilágon. Egyszer ott volt ezen a bolygón, melyet mostg y á s z o l t .A Sztálíndróm...A vihar kavarta hamufellegek alatt azon a bolygón megperzseltsziklákon és pernye-sivatagokon kívül már semmit sem lehetetttalálni. Tengerei, óceánjai mérgezett pöcegödrökké változtak. Néhaivárosai (legalábbis az a néhány, amelyik túlélte a bomlásgázöngyulladása miatt bekövetkező bolygóméretű tűzvészt) halott,megrepedezett korallszirtekre emlékeztettek. A Sztálindrómonegyetlen mikroba sem maradt életben. Az életfaló vírus az utolsómenetben önmagát is megemésztette...A hiper pókok pszichikai hálói kellemesen csiklandozták Zephrok e z é t .Semmi szükség sem volt arra, hogy Ro-fhessi megvizsgálja anevetését, azt a kacajt, mellyel a rémületet akarta elkergetni magamellől. Ha a Káosz valamely teremtménye, amely még nem kövültbe az emlékek közé, ott ólálkodott volna Zephro lelkében, sokkaltöbb pici pók kristályosult volna elő a lidérccsontból. Annyi, hogyhálójuk az egész testét belepné. Annyi, hogy mindenütt ottnyüzsögnének, ott mászkálnának rajta, egészen addig, mígkeresztülolvadnak a bőrén, megölik a benne lévő gonoszt – és talánőt is.A pókok úgy döntöttek, először a kezét vizsgálják meg. TalánRo-fhessi hívta ide Őket? A látnok már nem volt transzban, mármegszakította a kapcsolatot mestervilága lidérc-csontjával, amelymegsúgta neki a jövendőt. Ro-fhessi már felkelt, sőt sétált is. Éspisztolyt kötött a derekára. Egy látnok, egy Ro-fhessi kaliberű látnokcsak akkor tesz ilyet, ha valóban válságosra fordul a helyzet, ha akrízis komollyá válik.Az ocsmány gömb, a Sztálindróm kivetített mása mögött repülőharcosok teste villogott. Vadászó Sólymok! Pehelykönnyű kékpáncéljuk szinte beleolvadt a háttérbe, az amfiteátrum fölöttdomborodó kupola sötétkék falába, amelynek komoran fénylőszubsztanciája egy égbolt képzetét keltette. Egy égboltét, amelyenegy szellem nap kúszott a pályáján, amelyen néhány tűfoknyicsillagpötty szikrázott. A puha, sugárzó fény részben a Sztálindrómnapjától, részben pedig a lidérccsont energiájából származott. Azálégbolton egy útszerű képződmény látszott. Messzire nyúlt, esvalójában nem is út volt, inkább valami csúcsos, űrbe nyúló toronyrae m l é k e z t e t e t t .A Sólymok szárnyainak toll lemezei olyan gyorsan vibráltak, hogyszinte légneművé, kék köddé változtak. Tisztán lehetett hallanimetszően éles sivításukat. A Sólymok lefelé suhantak, hogytalálkozzanak az amfiteátrum aljából felemelkedő jet robogókkal.A repülő robogókon Zord Bosszúállók ültek. Rugalmas kék páncéltviseltek, sisakjukon sárkányos zászlók lobogtak. A robogók elülsővillája fölé suriken katapultokat szereltek.A Sólymok hosszú lézervetőket ölelgettek; a fegyverek csövéreszalaglobogókat kötöttek.A hajtóművek felüvöltöttek, a repülő robogók meredeken feljebbemelkedtek, hogy elcsípjék a lecsapó Sólymokat. Sólymok ésBosszúállók... ég és föld között a levegőben készültek azösszecsapásra, a halálos találkozásra.A két harcos csapat tagjai légies könnyedséggel tértek ki egymásútjából. A jet robogók feljebb emelkedtek, azután könnyedénmegfordultak, hogy lecsapjanak az alájuk került Sólymokra. ASólymok számíthattak erre, mert miután ők kerültek alulra, oldalra,majd felfelé mozdultak, hogy ismét elkerüljék az összeütközést.A manőverek folytatódtak. Ó, mennyi vidámság, mennyikönnyedség és erő áradt a harcosok mozdulataiból! Élvezték atudást, aminek birtokában voltak, és élvezték a harcot is.Szórakozásnak, játéknak tartották.Zephro az amfiteátrum falának tetejéről jól láthatta a szomszédoségkupola alatti elegáns várost. Ennek szentélyeiben hamarosanegész seregnyi elda fog adoptálódni ahhoz a harcos Maszkhoz,amelyet kiválasztott magának, az exarchák pedig – akik sohasemtudják levetni szertartási páncéljukat, melynek belsejében ottlapulnak az öltözékek előző tulajdonosainak lélekkövei – aVéreskezű Isten oltára előtt végre fogják hajtani a rítusokat.Ha sikerül... Mert ha most valaki felkapaszkodna valamelyik űrbenyúló torony tetejére, és belenézne a fürkész lencsékbe,megláthatná azoknak a plazmafáklyáknak a fényét, amelyeket azugrási zóna felől a Sztálindróm irányába tartó birodalmi csatahajókbocsátanak ki magukból. Még két nap, és a titáni bárkák egészenközel érnek.– A csata is a szertartás része lesz? – kérdezte Zephro a látnoktól.– Vagy talán nem láttad előre, hogy meg fognak jelenni azok ah a j ó k ?Annak ellenére, hogy birodalmi csatahajók közeledtek a bolygó ésaz orbitális pályáján keringő telep felé, folytatódtak a KataklizmaFesztivál előkészületei. A Maszkharcosok nekiláttak, hogy magukraöltsék páncéljukat, és elfoglalják a csatában nekik kijelölt helyet.Buzgott az elszántság; már alig várták, hogy megkezdődjön avérontás.Az egyik Harlekin-trupp gimnasztikai gyakorlatokat végzett:magasra ugrottak, hátra szaltókat csináltak, és olyan gyorsanszökdécseltek, hogy még egy elda szeme is alig bírta követnim o z d u l a t a i k a t .A Harlekinek fénylő kosztümjét színes csíkok, pöttyök vagyrombuszok díszítették. Némelyikük ruhája valóságos szín- ésmintaorgia volt. Szinte megszámlálni sem lehetett, hány csatot,övet, sálat, kendőt meg szalagot aggattak magukra. Bámulatosakés rikítóak voltak, pedig még nem is aktiválták a vizuálisdiszrupcióeffektust, amely lehetővé tette számukra, hogy egész ruhatárnyiillúzió-kosztümből válasszanak maguknak. Valamennyiük valódiarcát olyan mimikri maszk takarta – némelyik gyönyörű, némelyikmókás, némelyik pedig iszonyatos volt –, amit sohasem vetettek lem a g u k r ó l .A maszkos alakok balettjét a távolból egy arannyal és ezüsttelékített ruhát viselő magányos alak, egy Varázsló figyelte. Az arcáttakaró maszk éhesen, vérszomjasan vigyorgott.A mutatványosok és a Harlekinek még véletlenül sem néztek aVarázsló irányába. Rápillantani sem mertek, arra pedig, hogymegszólítsák, még álmukban sem gondoltak. (Lidércnyomás voltminden álom, amiben ő felbukkant...) A Varázsló sem beszéltsenkihez, legfeljebb akkor szólított meg egy-egy lelket, ha átkotmondott rá.A Varázsló jelenléte azt jelentette, hogy az elpusztított,elfekélyesedett szemre emlékeztető bolygó környékén nemsokáraelszabadul a pokol, hogy megjelennek a démonok, amelyeket aKacagó Isten nevében ki fognak purgálni. Talán ez a purgálásegyütt jár majd azzal, hogy elpusztul az a fanatikus, durva, otrombafaj, amelynek egyedei „ember”-nek nevezik magukat. Mert ha ahipertér feszülő méhéből előtörnek a Káosz istenei ésteremtményei, az azt jelenti majd, hogy ütött az emberi faj végórája.A dolog éppen itt, a Sztálindróm mellett fog elkezdődni, ama bolygóközelségében, amely annak a pusztulásnak a szimbólumává vált,mely hamarosan átterjed az emberlakta világok millióira. Az emberifajra a jelek szerint ugyanaz vár, amit eónokkal korábban azeldáknak kellett elszenvedniük.Akkor, amikor az Iszonyat Szeme rányílt a materiális galaxisra, azeldák tündöklő civilizációja a sötétség mélyére süllyedt. Ha azostoba emberek is belemerülnek a mindent elnyelő elmetűzbe, aKáosz végtelen óceánja áradni kezd, és hullámai beterítik az egészgalaxist. Amikor ez megtörténik, a materiális kozmosz megszűniklétezni, és minden, ami valós, egy örökkévalóságon keresztül a kínés a gyötrelem iszonyatos nedvében fog pácolódni.Zephro időnként szégyellte az emberi fajtól származó örökségét.Időnként úgy érezte, hiába utánozza sikerrel az elda Harlekineket,kiütközik rajta az, amit faja kéretlenül a nyakába varrt.Zephro ruháján sárga szegélyű, sötétvörös és zöld szimmetrikusrombuszok virítottak. Nyaka körül kerek habgallér fehérlett –messziről nézve úgy tűnhetett, feje ezen a puha tálcán nyugszik.Arcának felső részét fekete maszk takarta, ennek nyílásaibólvillogott elő zöld szeme. Tekintete olyan volt, akár valami éjszakaikísértetállaté. Aranyszegélyes, háromszögletű fekete kalapján egykarmazsinvörös tollforgó büszkélkedett, amely leginkább aMaszk-harcosok sisakdíszére hasonlított. Lehet, hogy Zephro nemvolt egyéb, mint egy valódi elda nevetséges mása? Talán az eldákúgy tekintettek rá, mint egy ártalrnatlansága miatt megtűrt állatkára?Az eldák kudarcot vallottak. Nem tudták megvédeni és fenntartanimagukat. Korábbi önhittségük és kielégíthetetlen vágyaik (egyreőrültebb zenét, egyre sűrűbb bort, egyre több élvezetet kívántak)lehetővé tette Slaanesh számára, hogy megjelenjen.A remény egyetlen sugara azonban még mindig megmaradt, hiszenlétezik az emberek baja. Bárcsak le lehetne állítani ahidra-tervezetet! Ha a Császár fiai közül elegendő számút fellehetne áldozni az Istencsászárnak az Ő pusztulása pillanatában,hogy létrejöhessen a megváltó Numen... akkor a Káosz dühöngőistenei visszavonulásra kényszerülnének.Ah, azok az ártatlan Sensejek!.. Ó, a lovagok hosszú, a végsőpszichikai csatát megelőző őrszolgálatának kényelmes illúziója! ASensejek halhatatlanok, de hajlamosak megfeledkezni arról, mik ö z e l e g . . .Senki sem tehet róla, a szükség diktálja úgy, hogy az illumínátokfeláldozzák a fiakat az elmeoltáron, amelyből majd a Numenk i s a r j a d . . .A Sólymok és a Bosszúállók fáradhatatlanul röpködtek egymáskörül. A Harlekinek szökdécseltek és piruetteztek. Az elegáns nézőkelindultak kifelé az amfiteátrumból. Lehet, hogy mire eljön aszertartás ideje, a potenciális közönség valamennyi tagja magáraölti vérszomjas Maszkját és a páncélját?Lehet, hogy minderre a ceremónia végrehajtása végett vanszükség, nem pedig azért, mert fenyegető csatahajók közelednek?Vajon az egész közönség, mindenki a csata és a szertartásrészesévé válik majd? Biztos lesz még annyi idő, hogy legalább agyerekeket kimenekítsék a hiperháló valamelyik alagútján át. Hamégsem, akkor talán Slaanesh újra diadalt arat majd a KacagóIsten fölött...Lehet, hogy az eldák kockára teszik saját ivadékaik életét, mert egylátnok azt jósolta, ennek így kell történnie, hogy csak így lehetelhárítani a legnagyobb katasztrófát?– Ezt nem láttad előre? – kérdezte Zephro. Állával az űrtorony felébökött, de a közelgő csatahajókra gondolt. – Szándékosanépítettétek meg ezt a színházat, hogy felcsalogassátok a színpadraa Birodalmat?– Minden színház – felelte Ro-fhessi – a háború színháza. A háborútermészete olyan, hogy teátrálisan szeret megnyilvánulni.Ez igaz. A Harlekinek komédiások, de közben iszonyatos harcosokis. Zephro hosszú ideig élt velük – a pártfogásukba vették –, ígyalkalma nyílt megfigyelni, mire képesek. Arra viszont számítanilehetett, hogy a Harlekinek nem akaszkodnak össze a birodalmierőkkel. Megtehették, ez is a kiváltságaik közé tartozott.Hogyan tudnak majd a Harlekinek harcolni, miközben eljátsszák anekik szánt szerepet a ceremóniában?Egy elda számára, miután felöltött egy Maszkot, a háború azonnallátványossággá, szórakozássá változott...– Sokáig voltam a jövendölés transzában – mondta Ro-fhessi. – Te,Zephro Cornellan, túl sokszor jártál a Tunyaság Zsákutcáinakk ö z e l é b e n .Zephro levette a kalapját, és ironikusan meghajolt.– Ez igaz, látnok, de azért máshol is megfordultam már!Az eldák Hiperhálója összekapcsolta a mestervilágokat, atermészetes bolygók sokaságát, no meg azokat a természetellenesvilágokat, amelyeket erős tilalmakkal és pszichikai pecsétekkelzártak el az anyagi univerzum élőlényei elől. Zephro és néhányhozzá hasonlóan privilegizált illuminát megtanulta, hogyan lehetjárni és utazni a Hiperháló labirintusában. Szükségük volt erre atudásra, hiszen meg kellett találniuk a Császár fiait, össze kellettzavarniuk az inkvizítorokat, akik mutánsnak tartották a fiakat, ezértvadásztak rájuk, és fel kellett kutatniuk a fanatikussá váltilluminátokat, akik kiagyalták a hidra-tervet, amelynekvégrehajtásával egyetlen masszává kívánták összeolvasztani azemberiség valamennyi egyedének tudatát.Néhány ritka kivételtől eltekintve a Hiperháló alagútjaiban az időlelassult, sőt néhol megszűnt létezni. Az utazókkal könnyenmegeshetett, hogy a sztázis csapdájában maradnak. A megfelelőJóslatok birtokában lévő pszik biztonsággal kikerülhették ezeket azsákutcákat, de ha akarták, belehajthattak valamelyikbe, ésmegpihenhettek benne, miközben a normál univerzumban évek,évtizedek, sőt évszázadok teltek el. Az Uigebealach, a Hiperhálófilozófiájának elmélete szerint léteznek olyan zsákutcák is,amelyekben az idő visszafelé halad. A Nagy Harlekinek, akik aHiperhálóban vándoroltak, és akik ismerték a Fekete Könyvtárhelyét, éppen az ilyen reverziós alagutakat próbálták megtalálni.Egy ilyen alagúton keresztül el lehetett volna jutni abba az időbe,amikor az eldák birodalma még virágzott. Ha a Harlekinek képeseklettek volna visszamenni a múltba, figyelmeztethették volna őseiketa halálos veszedelemre, és megváltoztathatták volna az eseményekm e n e t é t .Ha a Harlekineknek sikerült volna megtalálniuk akár egyetlenegyilyen reverziós alagutat, az eldák még mindig (vagyis inkább újra) agalaxis urai lennének, civilizációjuk még mindig létezne, és azemberférgek sohasem keveredtek volna ki a hipertér hurrikánjainakm é l y é r ő l .Mert éppen ez történt. Amikor Slaanesh megjelent ebben avilágegyetemben, a viharok lecsillapodtak, és az emberi fajnaklehetősége nyílt a felbukkanásra...Talán a Kacagó Isten ismerte azoknak az alagutaknak a helyét, aholvisszafelé folyik az idő. (Feltéve, hogy egyáltalán léteznek ilyenjáratok...) Talán a Kacagó Isten nem kívánja megmutatni ezeket azutakat a vándorló Harlekineknek: talán éppen elrejti előlük. Mert azis lehetséges, hogy az alagutak felfedezése és használata a Káoszgyőzelmét jelentené. Tízezer évnyi történelem, tíz évezrednyivalóság válna semmivé. Az események mind fantomokká válnának.Életek milliárdjai változnának élettelen életté. Ó, mennyire örülneTzeentch, a változások káoszistene egy ilyen felfedezésnek! Ha ezbekövetkezhetne, gyönyörködhetne a pusztulásban, amelyet a múltalterálása eredményezne a jelenben.Zephro időnként valóban megfordult a Tunyaság Zsákutcáinakközelében, de sohasem tért ki feladatai elől. Két akció között, hogymegpihenjen, néha tényleg átugrott az időn. Számára ezek azutazások semmiben sem különböztek a hipertérben végrehajtottugrásoktól, csak éppen a normál térben sokkal több idő telt el, mintamennyi az időalagútban haladó hajó fedélzetén. Ám ezekkel azugrásokkal semmiféle hatást nem gyakorolt a jelenre.Arra a jelenre, amelyet egyetlen szóval lehetett jellemezni: krízis.– Ennek a telepnek a felépítését és ennek a ceremóniának avégrehajtását Eldrad Ulthran rendelte el – mondta Ro-fhessi.Eldrad, az Ulthwé legtekintélyesebb látnoka...Ro-fhessi mentora.Ő volt az, aki több mint egy évszázaddal korábban megmentetteZ e p h r ó t . . .Az Ulthwé legtekintélyesebb látnoka csak akkor jelentette ki, hogyvalami megtörténik, ha megálmodta a jövendő rúnáit. Ha egyszerkijelentett valamit, akkor annak meg is kellett történnie. Teljesenmindegy volt, hogy egy birodalmi erődítmény ellen indított öngyilkosrohamról, vagy egy, az eldákat lefitymáló zömik hadúrmegtámadásáról, vagy valamelyik káoszvilágra indított expedíciórólvolt szó – a látnok parancsait akkor is végre kellett hajtani, ha azesemények a jelenre negatív hatást gyakoroltak, mert ő tudta, hogya jövendőben mi lesz az eredményük. Elképzelhető volt, hogy ajelen katasztrófájával meg lehet előzni egy jövőbeli még nagyobbborzalmat. Lehetséges volt, hogy egy bizonyos célba csak egyetlen,a jelenben rögösnek bizonyuló úton lehet eljutni. Az eldák mégakkor is adtak a szavára, ha jövendölései látszólag értelmetlenek,az általa elrendelt akciók pedig veszélyesek voltak.Ez volt az oka annak, hogy az emberek sokszor nem értették, milehet az eldák tetteinek hátterében. A látszólagos értelmetlenséglegmélyén mindig ott lapult az értelem.Maga Zephro Cornellan is éppen egy ilyen homályos jövendölésnekköszönhette az életét, és azt, hogy illumináttá válhatott...Mivel az Iszonyat Szeme közelében helyezkedett el, valamennyimestervilág közül az Ulthwé volt az, amelyet a leginkább fenyegetetta Káosz. Történelme során többször megesett, hogy a Káoszűrgárdistáinak vagy más, a hiperűrből felbukkant lényeknek a falkáirontottak rá. Ezeket a támadásokat csak tragikus veszteségek utánlehetett visszaverni. Az Ulthwé ugyan egyre távolabb került azIszonyat Szegtől, de sebessége jóval a fényé alatt maradt. Sok ezeresztendő kellett még ahhoz, hogy egy megközelítőleg biztonságoszónába érjen.Elhagyni az Uithwé kupolavárosait, dokkjait és űrtornyait? Hajóratenni lakóit, sztázisba fektetni mindenkit, és a Hiperháló egyikörvénylő alagútján át átmenekülni valamelyik másik mestervilágra?Vagy úgy irányítani az Ulthwét, hogy behatoljon az egyik járatba, ésvalahol máshol jelenjen meg a normál térben?Az eldák nem engedhették meg maguknak, hogy veszni hagyjanakegy mestervilágot, egyik szentélyüket a végtelen éjszakában. Nemengedhették meg, hogy az Uithwé neve is kikerüljön az életbenmaradt mestervilágokat megemlítő litániából, lekerüljön a listáról,amin ott szerepel a Bieltan és a Saimhann neve, meg az Alaitocé,az Iyandené...Iyanden? Egykor hatalmas mestervilág volt, mostanra azonban – atyranidák támadásának köszönhetően – elhagyatott roncshalommávált. Sárga egyenruhát viselő védői még mindig őrizték leromboltotthonukat. Iyanden neve még mindig része volt a litániának.Maradjon is mindig így! És maradjon úgy, hogy az Uithwé nevétmindig a túlélők közt említik!A mestervilág teste, az Uithwé kupolavárosai és tornyai újra és újramegsérültek a Káosz porontyainak támadásai során, ám alidérccsont lassan, de biztosan mindig regenerálta önmagát. AzUithwé virtuális élőlény volt. Lidérccsont szerkezete végtelenáramköreinek belsejében ott lakoztak a rég elpusztult eldák, a világegykori lakóinak lelkei. Az Uithwé evakuálása egyet jelentett volnaazzal, hogy a jelenkor élői elhagyják őseiket, megválnak attól azélőlénnyé alakított mesterséges szerkezettől, amelyet otthonuknakv a l l h a t n a k .Az Ulthwéról indultak útnak a Vadászskorpió Maszk-harcosok,innen indult el maga Eldrad Ulthran és a varázsló, Ketshamine,hogy kipurgálja Zephro világát, és ezzel megmentse őt aborzalomtól...Hogy megmentsék őt a borzalom kvintesszenciájától, a vegytisztaiszonyattól. Hogy kimenekítsék a Horror nevet viselő bolygóról, arróla világról, amelyet megfertőzött az Iszonyat Szeméből előcsorgókáosznyálka; amely ezután már nem az anyagi univerzumhozt a r t o z o t t .Zephro világát egykor „Hurrá”-nak nevezték el első telepesei, akikígy akarták kifejezni örömüket, amelyet a termékeny és kellemesbolygó okozott nekik.Egy kisebb hipervihar több ezer évre elszigetelte a bolygót azuniverzum többi részétől. A Hurrát ez idő alatt nem mocskolta besem a barbarizmus, sem a brutalitás. Éppen ellenkezőleg: acivilizáció olyan művészeti ágakat termelt ki magából, amelyeknekalkotásait még az eldák is elismerték. (Természetesen kivételesnektartották, hogy az emberek képesek ilyen teljesítményekre.) Talánéppen ez okozta a Hurrá pusztulását. Talán ha vadabb lett volna, haelkorcsosul, vagy ha lakói puritanizmust erőltetnek magukra,minden másként alakul. Éppen akkor, amikor a hipertéri vihar végreelcsitult, a romlottság és a korrupció olyan alattomosan támadtameg a kulturált Hurrát, ahogy a penész az édes-éretté rothadóg y ü m ö l c s ö t . . .A Káosz pedig ott ólálkodott a közelben...Zephro még mindig fel tudta idézni, milyen érzés volt, amikor psziképességeinek bimbói kifakadtak. Bármilyen érzéki fantazmagóriát,bármilyen képet meg tudott jeleníteni; bármilyen gondolatot képesvolt kivetíteni magából. Szórakoztatta barátait, később nagyközönség előtt is fellépett. Zajos sikereket aratott. Képes volt rá,hogy képzeletéből előrántson néhány nimfát, hogy a maga fizikaivalójában megjelenítsen egy kéjgerjesztő succubust.Meggazdagodott, ünnepelt hírességgé, a társasági élet kedvencévévált. Része lehetett a valódi, fizikai élvezetek valamennyielképzelhető változatában. Az orgiákon szerzett élményeit azutánismét csak arra használta, hogy még pompásabb szórakozásbanrészesítse imádóit.Azután... a fájdalom, mintha a boldogságfőzethez szükséges fűszerlenne, fokozatosan beszivárgott a képzeletébe.Először éppen csak egy csipetnyi.Azután egyre több.A bolygón divattá vált az erotikus kegyetlenkedés. A Hurrá nevétHorrorra változtatták.A fantázia-brutalitás egyre elterjedtebb, egyre kedveltebb lett.Zephróból illuzionista kín mester lett. Megidézte a fájdalmat okozólények minden elképzelhető formáját. Teremtményei eleinteártatlannak tűntek, hiszen csak azokat kínozták meg, akik önkéntvállalták a szórakozásnak ezt a formáját.Az először megidézett lények nem élvezték, hogy fájdalmatokoznak, ám később... A succubusoknak is kéjt okozott az emberekg y ö t r e l m e .Az emberek egyre jobban rászoktak a kínzás okozásával éselviselésével szerzett élvezetre. Egymáson is gyakorolták azt, amita színpadon láttak. Eleinte akadtak önként jelentkezők, olyan nők ésférfiak, akik vállalták, hogy kielégítik mások vágyait. Sokan közülükörökre eltűntek. Mások iszonyatosan megcsonkítva kerültek elő.A folyamat ekkor már megállíthatatlan volt. A lavina elindult, ésegyre mélyebbre sodorta a Horror lakóit.Zephro egy nap, miközben egy minden addiginál kegyetlenebb lénytakart megidézni, elvesztette teste fölött az uralmat. A lélekmegformázódott, de nem az ő teremtménye volt. A kísértetsátánnem vetítődött ki a fejéből, az agyában maradt, hatalmába kerítettea tudatát. Zephro lába, keze, csípője nem úgy mozgott, ahogy őakarta. A lény vad volt, vérszomjas és iszonyatosan kegyetlen.Slaanesh! Slaanesh! Zephro minden szívdobbanása, pulzusánakminden lüktetése ezt a nevet vibrálta.Az agyába költözött, szünet nélkül fészkelődő lény selypegő hangonistentelen szavakat kántált.Q ' t l a h s i t s u ' a k s h o . . .Q ' q h a ' s h y ' y t h l i s . . .O ' q h a ' t h a s h i ' i . . .Mi lehet az, amit ostoba módon megidézett?Hamarosan megtudta. A lényről álmodott, és a társairól.Éjjel és nappal, folyamatosan ezt az álmot látta. Démoni megszállásalatt sínylődő teste legyengült. Tudata idegenné vált a sajáta g y á b a n .Képtelen volt eldönteni, mi rettenetesebb: az, amit a teste művel,vagy a szűnni nem akaró álom.Érzékien halálos démonlányokról álmodott. Félig embernek, féligskorpiónak látszó, mérget fröcskölő ördögökről, karcsú lábú, kéknyelvű strucc-lovakról álmodott, amelyeknek a hátán pucérördögszukák ülnek...Úgy tűnt, hogy ezek a démonlányok és ezek az ördögök az őtestén, az ő húsán – amely valójában már nem az övé volt –keresztül próbálnak utat találni maguknak ebbe a világba. Talánéppen a gyomrán, a belein át vágnak kaput maguknak, esetleg avégbeléből bújnak majd elő, hogy megérkezésük után azonnalvisszanyerjék teljes nagyságukat.O, hogy küzdött a tudata e lehetőség ellen!Ám a lény, amely benne lakozott, könnyű győzelmet aratott fölötte.Zephro nem, tudta, képes lesz-e még valaha visszanyerni önmagafölött az uralhat. Minden pszichikai erejét latba vetette a harc során,de hiába. Teste cserbenhagyta ; nyáladzott és maga alá csinált,reszketett és görcsölt, izzadt és kínlódott. Képtelen volt kiűznimagából a megszálló démont.A lény valamennyi helyre elvitte, ahol korábban sikeres előadásttartott. Díszhelyről nézte végig a foglyok szenvedését, kínzóikkéjelgését, ám közben minden sikoly sebet ejtett a lelkén, mindencsepp kicsordult vér őt gyötörte. Belemenekülhetett volna azeszelősség puha, ködös világába, de tudta, ha ezt tenné, a démonvégleg leigázná, és mindörökre elnyelné a lelkét.Valahogy kibírta a megpróbáltatásokat. Megedződött a fájdalmaksorán, amelyeket önnön, kínzókamrává átalakított testében kellette l v i s e l n i e .A vergődés, a harc heteken, hónapokon keresztül tartott. Amikorébren volt, a látomások még könyörtelenebbek voltak, mint azá l m a i .Miközben a bolygó – amely már a Horror nevet viselte –fővárosának utcáin tántorgott, tisztán látta maga előtt adémonszukákat és a sátánfajzatokat. Megismerte, felfedezte őket aváros többi megszállottá vált lakójának testében.Mert egyre szaporodtak a hozzá hasonlók, és ahogy nőtt a számuk,úgy vált a város fokozatosan fertővé. Zephro látta a romlás virágait– a házak tövében ekkor már kibelezett hullák hevertek –, de nemtiporhatta le őket, hiszen még ahhoz sem volt elég ereje, hogy asaját fejében legyőzze a gonoszt.Azután... az egyik dísztéren álló szökőkút víz helyett vért fröcskölt.Zephro ekkor döbbent rá, hogy valódi démonok jelentek meg avilágán, olyan káoszfajzatok, amelyek az emberiség mégmegfertőzetlen tagjait akarják rabszolgasorba kényszeríteni.A rabszolgák maguk is harcba szálltak a még érintetlenekkel. Arcukeltorzult, szemük hosszúkássá változott. Fegyvert, fűrészfogaspengéjű, zöld tűzzel világító kardokat markolva rohamozták meg akövekből és felfordított járművekből épített barikádok mögöttmeghúzódó muskétásokat, pisztolyosokat és íjászokat.Maga Zephro is kardot szorongatva futott a Káosz egyikr o h a m c s a p a t á b a n .Ördögök jelentek meg; némelyik négy lábon járt, némelyikfelegyenesedve vonszolta ízeit rovarlábra emlékeztetőposványszínű testét. Ó, milyen ocsmány bűz áradt belőlük! Havalamelyikük közelébe egy még tiszta ember került, azonnalkiböffentette hosszú nyelvét. Az, akit egy ilyen nyelv megérintett,maga is eszelőssé, romlottá vált, és hisztérikusan nekilátott korábbibajtársai lemészárlásának. Volt, akivel a démonok farka végzett: ahegyes nyúlványok halálos görcsöt okozó mérget fecskendeztek azáldozatok testébe.Elöl az elfajzottá változtatott ember rabszolgák, középütt azördögök, hátul pedig a tetovált testű, pikkelypáncélos démonlányok,akik egyetlen pillanatra sem szálltak le hátasukról. A szukákrákollókat csattogtattak, strucckarmos lábakkal rugdalóztak. Abűzös, iszapszagú ködfelhő mélyéről egymás után rántották át ebbea világba a vérengző sátánfajzatokat.A z u t á n . . .Megérkeztek az eldák.A Vadászskorpiók első pillantásra a Horroron dúló gonosz új,iszonyatos manifesztációinak tűntek.Rovartestre emlékeztető páncélt viseltek, és csúcsos, zöld sisakot,amelyre fekete szalagokat aggattak. (Zephro később tudta csakmeg, hogy az Ulthwén a fekete a gyász és a szomorúság színe.)Zümmögő energiakardokkal hadonásztak, a hajlékony csövekreemlékeztető karvértekre lőfegyvereket erősítettek. Sisakjukkalegybeolvadó maszkjukból rágócsáphoz hasonló nyúlványokmeredtek ki; szájuk olyan volt, akár a rovarok fejének elülső része.A zöld harcosok nem csatlakoztak a rabszolgák, a démonszukák ésaz ördögök vérgőzös emberirtásához. Éppen ellenkezőleg: velükvették fel a harcot.Halálos párbaj vette kezdetét.Milyen gyorsan mozogtak! A Vadászskorpiók a testüket védő merevpáncéllemezek ellenére szemkápráztató fürgeséggel küzdöttek.Magasra emelkedett az egyik energiakard, zümmögése metszővisítássá változott, amikor mono molekuláris fűrészfoga átmetszettegy kitinréteget, majd egy csontot. A visítás még hangosabb lett,amikor a penge húshoz ért. A pisztolyokból apró, sebesen pörgőfémkorongok száguldottak ki, amelyek könnyedén keresztülhatoltakaz útjukat álló testeken. A rágócsápok pedig...Az egyik Skorpió megállt egy ördög előtt. Olyan tétován viselkedett,mintha megzavarta volna a káoszlényből áradó bűz. Az ördögkinyújtotta a nyelvét, és meglendítette a farkát. A következőpillanatban a Skorpió rágócsápjából parányi tűk zápora zuhogott rá.Fény villant. Az ördög testén fortyogó, megolvadt plazma jelezte, holtaláltak célba a tűk. A szarvakkal koronázott sátánfej eleje szétnyílt,a farok azonban még mindig nem ernyedt el – egészen addigmozgott, míg egy láncfűrész keresztül nem zümmögte rajta magát.A démonszukák most már leszálltak hátasukról, és kétujjústrucclábukat megvetve, hegyes-éles farkukkal és rákollóikkalcsapkodva ellentámadást indítottak. Hátasaik előreiramodtak, ésközben korbácsként csapkodtak hihetetlenül hosszúra nőttnyelvükkel. Az egyik Vadászskorpiót két oldalról érte a támadás.Valami kirántotta alóla a lábait. Miközben a földre dőlt, egydémonszuka rátiport páncéllal védett csuklójára. Recsegés. Fémesropogás. A csukló összeroppant. Egy másik páncéltrikósdémonnőstény a farkát emelte fel. A csúf, tarajos nyúlvány alattformásan domborodott a feneke. Mielőtt a farok lecsapott volna,ágyékon rúgta a földre zuhant harcost, majd lehajolt, és a páncélontámadt résbe vájta a fogait. A harcos rángatózni kezdett.Pisztolyából az ég felé száguldottak a surikenek, a rágócsápjaibólelőrobbanó tűk semmit sem találtak el.Egyre több sátánfajzat jelent meg a harctéren. Az ördögök és ahátasok ostobák voltak a démonnőstényekhez képest, ám bűzükkel,döféseikkel és korbácsnyelvükkel félelmetes pusztítást végeztek.Egy másik Skorpió is megtántorodott. Részegként dülöngélt, ésközben ölelésre tárta a karját. Vajon miféle illúzió változtattaáldozattá? Az agyában megjelenő látomás talán olyan erős és élénkvolt, hogy semmi mást nem fogott fel. Az egyik démonnőstényrákollója a fejére csattant.A fűrészfogas kardokkal felfegyverzett rabszolgák ereje semmi volta zöldbe öltözött idegenekéhez képest. Egymás után zuhantak aföldre. A páncéljukon ütött lyukakból zöldes vörös tűz csorgott;mintha a Skorpiók lövedékei egyszerre olvasztották volna meg apáncél és a test anyagát.Zephro küzdött, hogy talpon maradjon, és megpróbáltamozdulatlanná dermeszteni kardot tartó kezét. A fegyvert akartalegyőzni, azt akarta megakadályozni, hogy a penge lecsapjon aközelébe kerülő Skorpiókra.– Ölj meg! Végezz velem! – sikoltott rá az egyik Skorpióra, aki csakránézett, és gyorsan elhúzódott a közeléből.Azután megérkezett az a lény, akit Zephro később az Eldrad Ulthrannéven ismerték meg.Bal kezében finoman kidolgozott, aprólékosan díszített botot tartott,jobbjában gazdagon díszített kardot. Sisakjának taréja egykicsorbult fejsze pengéjére emlékeztetett. Fekete köpenyeélénksárga rúnákkal ékített lobogó volt. Aura vette körül –mesterséges erőtér és saját energiája. Kardjával Zephróra mutatott.A látnok mellett egy koponyamaszkos alak állt. Szoknyaszerűruhájának redőit karhosszú rúnák díszítették. Fényhajókatábrázoltak, amelyek az éjszaka sötétjén próbáltak keresztülhatolni.Sisakja csúcsán hosszú hajcsomó lobogott – messziről füstcsíknaklehetett nézni.Zephro később a varázsló nevét is megtudta. Ketshamine.Ketshamine egy purgálópengét tartott a kezében, amely akkora volt,mint ő maga. A fegyver lapján fényes rúnák domborodtak, a duplakosaras markolatra gyűrűket fűztek.A varázsló Zephróra mutatott a purgálópengével. Zephromegremegett – a benne élő démon haragra gerjedt.Mintha suhogó jégpengék hasítottak volna Zephro testébe,elválasztva a bőrt az izomtól, az izmot a csonttól, kihasítva a velőt acsontok üregéből, a barázdákat az agyából. Kereső, kutató,immatériumból lévő csápok hatoltak bele, hogy kivegyék belőle azt,ami nem odavaló.Az energia – olyan hideg volt, hogy izzani látszott – kimetszettebelőle lénye esszenciáját, meghámozta a lelkét, lecsupaszította at u d a t á t .A beleköltözött lény fájdalmasan vonított.Zephro támadást indított ellene. Olyan volt, mintha önmagát akartavolna megszülni. Érezte, hogy saját akaratának maradványamegpróbálja lerázni magáról az iszonyatos parazitát.– Távozz, távozz! – üvöltötte.A varázsló a könyörtelen vonású maszk mögül őt figyelte.A purgálópenge jéghidat képezett kettejük között. Ha Zephro akívülről kapott segítséggel sem lett volna képes megtisztítani magát,elpusztul, teste és lelke cafatokra szakad. Szerencsére azagonizálva leélt hónapok után is maradt még annyi ereje, hogy azidegen energiát és a sajátját egyesítve összeszorítsa a démont.Hirtelen – bár külsőre semmit sem változott – Zephro világra hoztaönmagát. Mintha fonákjára fordította volna magát. A hűvösségnyugtató gyógyírként ivódott a testébe. Szabad volt. A démon,amely benne lakozott, végre szétfoszlott. Újra a sajátja lett a teste.A kard, amit a kezében tartott, a rabszolgájává változott. Felemelte,és az egyik démonszuka felé csapott. A penge keresztüldöfte adémoni testet, és hozzászögezte az egyik nyelvlógató hátascombjához. Zephro előrevetődött, és felkapta a földről a surikenpisztolyt, amit az egyik elesett Skorpió ejtett el. Rálőtt az egyikrabszolgára – a férfi kardot tartó jobb karján skarlátvörösszalagokként fordult ki a felhasított bőr alól a hús –, azután egymedúzára emlékeztető káoszlényre.A tisztaságukat megőrzött emberek, a muskétások és apisztolyosok kimerészkedtek a barikádjuk mögül. Reménykedőarccal az ellenségre ürítették fegyvereik tárát, azután csövönragadták a muskétákat, rudakat emeltek fel a földről, hogyfolytassák a harcot.A villámgyorsan mozgó Skorpiók egyetlen pillanatra sem hagytákabba az öldöklést.Zephro többet kapott, mint önmagát. Megvilágosodott, illumináttávált. Már addig is komoly pszi képességekkel rendelkezett, de mostúgy érezte, mintha egy tejfehér hártya emelkedne fel a szeme elől –elméje szeme elől –, egy lepel, amely eddig eltakarta előle avalóságot. Megértette, hogy felelőtlenül használva képességétvalami olyasmit idézett meg, ami mindig is jelen volt, de amit csakmost láthatott maga valójában. A démoni megszállottságtól valószabadulás pengévé vált, szikévé, amely szétmetszette afüggönyöket, tisztára kaparta valós és elmebeli retináját; amelylehetővé tette számára, hogy mindent olyannak érzékeljen, amilyen.Nyersnek. Durvának. Erőszakosnak. Félelmetesnek.Kifejlődött benne egy fényes, jeges belső pajzs, amely megvédte aKáosztól, amely tükör volt a felbukkanó káoszlények számára.Később az Ulthwén a vidám ripacsoktól, a Harlekinektől mást ismegtanult. Tőlük tudta meg, miként összpontosíthatja megtisztítotttekintetét a kozmosz mélységeire, az örvénylő eseményektajtékjaira és mocskos habjára.A galaxis a maga csillagfelhőivel, sok milliárd napjával, élettőllüktető bolygóival törékeny tutaj volt csupán az immateriális hipertértengerén. Négy nagy hatalmú káoszisten már a tutaj közelébesodródott. A negyedik – Slaanesh – akkor jelent meg, amikor azeldák gőgössé és élvhajhásszá váltak. Az antiistenek célja az volt,hogy erőszakkal vagy kórságokkal, kéjjel vagy kínzásokkalmegkaparintsák a valóságos világ fölötti hatalmat, eltorzítsák, sajátképükre formálják, lidércnyomásos álommá változtassák. A galaxismár nem volt érintetlen, testén megjelent egy tumor – az IszonyatSzeme –, ahonnan a fertőzés továbbterjedhetett.Az emberi faj egyszer, amikor a Császár kebelbarátját, Hórusztmegrontotta a Káosz, kis híján odaveszett. Hórusz legyőzéseérdekében a Császár szinte teljes egészében feláldozta önmagát,vagyis önmagának azt a részét, amit „emberi”-nek lehetett nevezni.Miben lehetett ezek után az emberiség reménye, ha nem a brutáliselnyomásban? Az elnyomás, a zsarnokság azonban csak addiglehet működőképes, amíg a trónprotézisbe zárt Istencsászár. Ha őelpusztul, az emberi faj megfosztódik az irányt mutató, reményt adófénysugártól, és félő, hogy eltéved a pszichikai rémálomból, amegkínzott lelkek salakjából táplálkozó sötétben, amelymegszülheti, erre a világra hozhatja a Káosz ötödik istenét.De még nem veszett el minden remény.A fénylő ösvény...Az az ösvény, amely az áldott jóságból áll össze sugárzó fény- éscsodalénnyé. Az eljövendő Numenné, az Új Ember, az átalakított ésmegváltoztatott emberiség istenévé.Ha meg lehetne találni és össze lehetne terelni a Császárzabigyerekeit, azokat, akik már elérték a megvilágosodást...Zephro akkor találkozhatna olyanokkal, akik hasonlóak hozzá.Illuminátokkal, akiket – ahogy őt is – megszállt és hatalmába kerítetta Káosz, de akik egyedül vagy külső segítség igénybevételévelkiűzték magukból a gonoszt.Az amfiteátrum falain rikító színű zászlókat helyeztek el. ASztálindróm ott lebegett az építmény fölött. A Sólymok és aBosszúállók folytatták az álküzdelmet. A teraszokon gyakorolnikezdett a többi Maszk-harcos is. Itt voltak a Vadászskorpiók, aRikoltó Boszorkák. A némán figyelő Varázsló előtt ott bohóckodtak aHarlekinek.– Gondolom – mondta Zephro a látnoknak –, hogy a ceremónia és abirodalmiak támadásának végeredménye még évtizedekig, talánévszázadokig nem lesz észrevehető...– Mindig nyitva áll az út a Tunyaság Zsákutcái felé – felelteRo-fhessi szelíden. Ott mindig kivárhatod a számodra megfelelőidőt, megvilágosodott barátom!B a r á t o m ?Zephro valóban a barátja lehetett az eldáknak? Akár egynek is?Ó, igen. Semmi kétség.Bizonyos fokig legalábbis. Bizonyos mértékig.Bár a jelenlegi krízishelyzetben az ismerősei közül egyetlenMaszk-harcos elda sem pazarolna időt szentimentalizmusra,miközben megpróbál tökéletes gyilkossá és tökéletes túlélővé válni.(Hogy milyen tökéletessé, azt a birodalmiak hamarosan a sajátbőrükön tapasztalhatják.)Vajon milyen mértékig irányítják Zephrót a látnokok, akiknektitokzatos látomásai sokszor még a legmegvilágosodottabb emberilényt is összezavarják?A hozzá hasonló iluminátok összegyűjtötték a Császár fiait, éshadjáratot indítottak az Inkvizíció ellen; ennek célja azoninkvizítorok összezavarása volt, akik esetleg felléphettek az általukmutánsnak tartott fiak ellen. A renegát iluminátok közben folytattákgonosz tervük végrehajtását: megfertőzték a gyanútlan világokat ahidra-tudattal, és rábírták a hatalomra éhes inkvizítorokat meg atitkos inkvizítorokat, hogy dolgozzanak nekik. Vajon az eldalátnokok őszintén a szívükön viselik az emberi faj sorsát? Aggódnakéletben maradásáért?Zephro bánatára a legtöbb elda barbárnak tartotta az emberiséget,az embereket pedig olyan kártékony vírusoknak, amelyek a sokmillió világ testén élősködnek. Az emberiség bukása a galaxisszempontjából nézve katasztrófa lenne. Ha nincsenek emberek,hogy jöhetne létre a Numen, a fénylő ösvény? Ha nincsenekemberek, akiknek utat mutathatna, a fénylő ösvény semmiben semkülönbözne a bűzös mocsarak fölött ragyogó ignisjatuustl al i d é r c f é n y t ő l .Zephrónak hinnie kellett, hogy a Numen manifesztálódik. Hinniekellett, hogy az Új Ember mindenhol megjelenik, hogy a férfiak ésnők ugyanúgy megvilágosodnak, mint ő, és ugyanúgy immúnissáválnak a Káosszal szemben.– Ro-fhessi – mondta Zephro –, mennyi a valószínűsége annak,hogy Jaq Draco eljön ide?Draco eddig nagy hasznára volt az illuminátoknak, igaz, nem tudotterről. Ha Draco életben maradt, ha megőrizte magát, a Sztálindrómvalószínűleg úgy vonzza majd magához, akár a jelzőfény azeltévedt hajókat. Feltéve, hogy tudomást szerzett a Harlekinektervezett szertartásáról. Az is elképzelhető, hogy Eldrad Ulthranéppen azért a Sztálindróm mellett rendelte el a Kataklizma Fesztiválmegrendezését, hogy ide, a fényhez csaljon egy Jaq Draconevezetű molylepkét. Draco csak akkor válhat illumináttá, havégigszenvedi és túléli a démoni megszállottságot...Ro-fhessi megvonta a vállát.– Soha nem beszélhetünk sok színűségről. Soha sem számíthatjukki, hogy egy esemény bekövetkeztének hány százalékos esélyevan. Csak annyit tehetünk, hogy megvizsgáljuk B'hdeidirspektrumának világosabb és sötétebb árnyalatait.Ó, igen, a tazánok és a lehetségesek émelyítő örvényét, amelybőlcsakis a látnokok olvashatnak ki valami értelmeset...A Sztálindróm maradványai körül keringő telep folytatta afelkészülést a szertartásra... és a hamarosan bekövetkezőmészárlásra.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése