Ian Watson: előszó a magyar olvasókhoz

HOGYAN ÍRTAM A WARHAMMER KÖNYVEKET

IAN WATSON
Teljes WARHAMMER 40,000 univerzuma

A gyűjteményes kiadás történetei:
A bennünk lakó szörnyeteg
Inkvizitor
Űrgárdista
Torz csillagok
Harlekin
Káoszgyermek

HOGYAN ÍRTAM A WARHAMMER KÖNYVEKET
Ian Watson előszava a magyar olvasókhoz

A Games Workshop világain játszódó regények először az 1980-as
évek végén jelentek meg. A cég akkori tulajdonosa szeretett volna
olyan sztorikat olvasni, amelyek imádott helyszínein játszódnak, és
valódi írók tollából származnak. Nagy-Britannia vezető sci-fi
lapjának, az Interzonenak egyik szerkesztője biztosította az illető
úriembert: rá tudja bírni a magazin szerzőit, hogy az eladott
példányszámtól függetlenül 10 000 fontért könyveket írjanak neki.
Talán nem meglepő, hogy kevés író élt a felkínált lehetőséggel.
Mivel ellene vagyok a háborúnak és minden erőszakos
cselekedetnek, eleinte én is viszolyogtam a témától. Mire végül
rájöttem, hogy másokhoz hasonlóan nekem is szükségem van a
pénzre, a többiek már csak a Warhammer 40 000-t hagyták meg
nekem – kollégáim ugyanis addigra már teljesen befészkelték
magukat a Warhammer fantasy világába. Mivel egyikük sem
tartozott a játékosok közé (és ez rólam is ugyanúgy elmondható!),
sokkal könnyebb dolguk volt, amikor egy általános kváziközépkori
fantasy környezetbe kellett beilleszteniük a Warhammerre jellemző
részleteket és neveket; össze sem lehet hasonlítani ezt a munkát
azzal, amikor az embernek a 40K-hoz tartozó irdatlan mennyiségű
információn kell átrágnia magát. S volt még egy probléma: hogyan
lehet egyáltalán az űrgárdisták ólomfiguráit hihető karakterekké
f o r m á l n i ?
Támadást indítottam az információhegy ellen, és megmásztam.
Aztán egy olyan különös tudatállapotba juttattam magam, hogy a
végén már komolyan hinni tudtam egy ilyen őrült jövőben. Újra és
újra emlékeztettem magam, hogy a történelem során számtalan
ember, óriási tömegek hittek olyan ideákban, amelyek végül
vérfürdőkhöz vezettek. Persze ahhoz, hogy életben maradjunk egy
ilyen világban, nekünk is eszelőssé kell válnunk. Az én esetemben a
40K regények megírásának (és furcsa módon a történet hihetővé
tételének) titka az volt, hogy a végletekig sarkítottam a stílust és a
tartalmat – rémálomszerű látomásokat és jelképeket szőttem bele,
magát a színtiszta őrületet, de igyekeztem mindezt elegánsan
csinálni, és a hangulatot egyfajta sötét szépséggel cizellálni,
ahogyan például Gustave Moreau tette a festményein. Néhol latin
szövegeket használtam, pusztán tanító szándékkal. Shakespeare
Lear király című tragédiájában egy bolond biztosította a komikus
felüdülést – én egy Zhord nevű zömiket léptettem színre. Egy idő
után borzasztóan jól éreztem magam bátor és őrült szereplőim
között; egyre inkább érdekelt a sorsuk. Szerencsére képes voltam
reggelente a komputeremmel együtt aktiválni ezt a pszichózisomat,
hogy aztán később, esténként ismét kikapcsoljam. Ha ez nem
sikerült volna, egészen biztos, hogy megfertőz a Káosz!
Annyira megszerettem ezeket a könyveket, hogy írókollégáimtól
eltérően a saját nevemet írattam a címlapjukra. (Nagy-Britanniában
és Amerikában az írók rendszerint a saját nevüket használják,
kivéve, ha el akarják határolni magukat egy-egy könyvüktől. Az
álnévvel azt akarják sugallni, hogy az adott művet nem tartják írói
munkásságuk részének, azaz kizárólag anyagi megfontolásból
k é s z í t e t t é k . )
Végül az eladási statisztikákból és a rajongói levelekből kiderült,
hogy a 40K regényeim talán a legolvasottabbak valamennyi
történetem közül. Őszinte meglepetést és örömet okozott, hogy a
négy könyv Magyarországon is népszerű; a kincseim között fogom
őrizni ezt a gyűjteményes kötetet.

Ian Watson honlapja