science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Második fejezetZarándokokboomp3.comboomp3.comA Karesh nevű bolygó déli kontinensének vad zónáját sziklákkalteleszórt legelők alkották. A felszabdalt felületű mezők alattmészkőbarlangok húzódtak; az egyik a Hiperháló kapuja volt.A föld alatt foszforeszkáló mohák világlottak. A barlang másikoldaláról a Hiperháló titokzatos, kékes-ködös fényé szüremlett át. Agyanútlan szemlélő talán fel sem fedezte volna e világító folt és atermészetes mohafény közötti különbséget, de ennek így kellettlennie. A kaput, a Hiperháló kapuját álcázni kellett.Ám nem járt erre se gyanakvó, se gyanútlan szemlélő. Ugyan miértis jött volna le bárki a bolygó felszínéről, vajon mi után kezdett volnakutakodni? A mészkőbarlangok hatalmasak és kísértetiesek, acéltalan kíváncsiság pedig ritkán vezet jóra.Időnként megesett, hogy egy-egy kecskepásztor eljutott ide. Talánvalamelyik állatát követte, amelyről aztán kiderült, hogy belezuhantegy szakadékba, esetleg túlságosan mélyre merészkedett egybarlangba. A Hiperhálóra nyíló kapuval szemközt egy kisebbkőrakás állt, amelyen három kecskekoponya szikkadt és fehéredett.A szarvak védekezően meredtek a kék alagút felé, mintha arrakészülnének, hogy felöklelik azt, ami a másik oldalról előbukkan.A koponyás halom arra utalt, hogy a helybéliek meglehetősenprimitívek. Lex, amikor ezt megállapította, rögtön azt javasolta, hogytérjenek vissza a Hiperhálóba, és keressenek maguknak egyfejlettebb világot. Jaq ekkor még mindig sokkos állapotban volt,melybe Ey'Lindi halála miatt került, és úgy érezte, képtelenmeghozni bármiféle döntést, ezért Lex és Zhord vitatta meg ak é r d é s t .A Hiperhálóba való visszatérés azt jelentette volna, hogy ismétkockázatot kell vállalniuk, szembe kell nézniük mindazzal, amiesetleg odabent rájuk vár. Nekik viszont élelemre, innivalóra éspihenésre volt szükségük. El kellett rejtőzniük. Gondolkozniukkellett. A kezükben volt a sors idegen eredetű könyve, melyet egyolyan bonyolult nyelven írtak, amelyet egyikük sem értett. Ey'Linditalán el tudta volna olvasni, ám... ő már nem élt.Ez a könyv volt a kulcs számos titokhoz. Példának okáért a Császárfiaival kapcsolatos dolgokhoz. Mivel a könyv – állítólag – tartalmaztaa végső apokalipszisra vonatkozó próféciákat, majdnem biztos volt,hogy van benne valami a fiúkról is. Feltéve, hogy ezek a császárfiakegyáltalán léteznek. Mert ugye ebben sem lehettek egészenbiztosak, hiszen csak egy Harlekin állította, hogy valós személyek.Egy Harlekin, na meg persze Zephro Cornellan. És az is könnyenelképzelhető volt, hogy mindkét tábor képviselői hazudtak. Ez akönyv lehetett volna a mindent eldöntő bizonyíték.Olyasmit birtokoltak tehát, amivel semmit sem értek, hiszen nemtudták elolvasni.Nem vállalhatták annak kockázatát, hogy kapcsolatba lépnekvalamilyen birodalmi szervvel. Az Inkvizíció számos ügynököt állítottrá az eldák fajával kapcsolatos dolgok megfigyelésére éstanulmányozására. Ezen ügynökök között sokan akár a fél karjukatis odaadták volna, cserébe azért, hogy lehetőséget kapjanak akönyv átvizsgálására. Mindemellett sajnos az Inkvizíciót belháborúszaggatta; soraiba beszivárogtak az összeesküvők. És az is igazvolt, hogy Jaqot eretneknek és renegátnak bélyegezték.Hol lehet az a pont a Hiperhálón belül, ahol vissza lehet forgatni azidőt? Állítólag létezett egy ilyen szegmense a világegyetemnek... Azidő visszapörgetésével el lehetne jutni abba az intervallumba,amikor Ey'Lindi még élt. Jaq érezte, jobban teszi, ha nem isfoglalkozik ezzel a gondolattal. Még a Nagy Harlekinek sem tudták,hol ez a hely, sőt még azt sem jelenthették ki teljes bizonyossággal,hogy valóban létezik. Oda csak olyasvalaki képes eltalálni, aki márelérte a megvilágosodottság állapotát.Egy egészen kivételes varázsló...Olyan, mint például... a sors könyvének mestere? Olyan, mint...valaki, aki már démoni befolyásolás alá került, aki megszállottá vált,de sikerült megszabadítania, kipurgálnia magát?– Még mindig sokkos állapotban vagy – mondta Lex komorszigorúsággal Jaqnak, valahányszor az inkvizítor szóba hozta ezt at é m á t .– Imádkozni fogok a megtisztulásért – felelte ilyenkor Jaq kábultan,de sosem imádkozott.– Ide hallgassatok! – bökte ki egyszer Zhord. – Valamikor,eljutottam egy olyan földmívesvilágra, ahol olyan babonás népekéltek, akik még a kereket is istenkáromlásnak tartották. Aztgondolták, hogy a kerék az, ami az istentelen tudománytszimbolizálja. Számukra azonos volt a boszorkányságveszedelmeivel, értitek? De még azon a holdon is léteztek antigravlebegők, és még annak a nyavalyás kis fővárosnak is volt egynagyjából használható űrkikötője.* * *A Kareshről kiderült, hogy sokban hasonlít a Zhord által megemlítettföldmíves holdhoz. Na persze a kereket nem tiltották be, de abennszülött parasztokra lerázhatatlan igaként nehezedett atudatlanság és a babonás rettegés.Eltartott egy darabig, mire megtalálták a barlangból kivezető utat.Már jó fél órája haladtak a felszínen, amikor megpillantottak egykecskepásztort. A fickó azonnal elmenekült, amikor meglátta őket.Egy órával később a trió egy kicsiny, vályogtéglás viskók alkottafaluhoz ért.A megdöbbent parasztok ámulattal vegyes félelemmel bámultak Lexemberfeletti alakjára. Érezni lehetett, milyen kérdések zakatolnak afejükben. Lehetséges-e, hogy ez a hatalmas, boltozatos mellkas(Lex mellizmai alatt egyetlen összefüggő esont kupoláváváltoztatták a bordákat) egy emberi test része? És mik lehetnekazok az izék, azok a lyukak ott, a gerinc mentén? (Ezek voltak azoka csatlakozóaljzatok, amelyeken keresztül Lex testeösszekapcsolódhatott elvesztett páncéljávall) Megvető vigyorgássalnéztek az apró termetű zömikre; a komor tekintetű Jaqra félve, azinkvizítor hálópáncéljára pedig érdeklődve pillogtak. Ennek ellenére,mivel a nyelvük viszonylag érthető volt, gyanítani lehetett, hogyvalamilyen kapcsolatot azért fenntartanak a Birodalommal.Halványan emlékeztek azokra a mesékre, amelyekben iszonyatoserejű idegenek időnként le-lecsaptak a szomszédos provinciára.Ezek a lények halált okádó fegyverekkel rendelkeztek, és játszikönnyedséggel pusztítottak el mindenkit, aki szembe mert szállniv e l ü k .Ezen a világon rettegtek a psziktől. A három koponyát, aszarvjeleket a gonoszok visszarettentésére használták – azoknak ateremtményeknek az elűzésére, amelyekről egyik bennszülött sembeszélt. Áldozatokat mutattak be a névtelen fenyegetésnek, amelyvalamikor iszonyatos lehetett, de addig nem okozhat különösebbproblémát, amíg sikerül távol tartani. Vajon lehetséges-e, hogy ez aveszélyforrás azonos a Császárral? A parasztok ajándékokkalhalmozták el a kis csoport tagjait, és a „város” irányába tereltékőket. Jaq többek között kapott egy új bézsszínű köpenyt, Lex pedigegy hatalmas, házi készítésű mellényt, amely korábban valamelyikszokatlanul nagyra nőtt földműves tulajdonában volt.A „város”, mint kiderült, ócska kis település volt, de legalábbrendelkezett leszállópályával. A parasztok a tágas területetvágóhídként használták. Messze, a tengeren túl, az ínyencek egyiklegkedvesebb csemegéjének a kecskeagyvelő számított. A triótagjai itt, a városban tudták meg a világ nevét – ez az információolyasvalami volt, amivel a kecskepásztorok és a földtúrók nem isfoglalkoztak -: Karesh.A fővárost Kareshvárosnak nevezték. Kéthetente egyszer légi útonfagyasztott kecskeagyvelőt hoztak Kareshvárosba a távoliprovinciából. Ettől eltekintve a régió izoláltnak bizonyult. Akövetkező szállítmánynak néhány napon belül kellett elindulnia. Aleszállópálya melletti fogadóban a szállásért és az ellátásért elégkomoly árat számítottak; Zhord kénytelen volt megválni az egyikősétől rámaradt, finoman megmunkált kis ezüstamulettől.A Rhana Danára könyvének borítójából kifeszegetett legkisebbdrágakővel Lexnek sikerült megvesztegetnie a teherszállító géppilótáját.Egy másik pici drágakövet Kareshvárosban felszerelési tárgyakracseréltek. Lex és Zhord alaposan átvizsgálta azoknak a csillagközijáratoknak a listáját, amelyek időnként érintették ezt a bolygót. Jaqmég mindig annak az érzelmi mocsárnak a mélyén volt, amelybeszeretett orgyilkos-kurtizánjának halála után belesüppedt. Lehet,hogy a megvilágosulás ösvényének és az igazságnak a fellelésevált a rögeszméjévé? Esetleg az, hogy sikerül eljutnia arra az okkulthelyre, ahol elroppanthatja az idő gerincét, és visszahozhatjaEy'Lindit az élők közé? Zhord és Lex időnként úgy érezte, ez utóbbimagyarázat helytálló. Persze azt is tudták, hogy mindez a bánat ésa gyász következménye. Lex, aki már korábban találkozott egy BaalFirenzéhez hasonló inkvizítorral, nagyra értékelte Jaqban, hogyennyire hű marad az igazsághoz. Mivel Ey'Lindi Jaq szolgálatábanvesztette életét, ennek a lojalitásnak bizonyos része a létező és élőEy'Lindi szimbólumává vált, azonos lett az emlékével.Lex nagyon is jól megértette, hogy a közeli bajtársak elvesztésemilyen hatást képes gyakorolni az emberre. Bal kezének csontjaiba– amelyekről savval maratta le a húst és a bőrt – annak idején őmaga is belevéste két űrgárdistatársának nevét, azokét, akikévtizedekkel korábban hullottak el mellőle.Yeremi Valance és Biff Tundrish. Mindketten a necromundaiTraziorból valók voltak.Kolostorerődjének kibernosebészei új ideghuzalokkal, új szintetikusizomrostokkal és pszeudohússal látták el Lexet, miutánvégrehajtotta magán az öncsonkítást, de a keze még most,évtizedekkel később is viszketni kezdett az új húsburok alatt,valahányszor eszébe jutott ez a két név.A csillagközi kereskedő- és utasszállító hajó a VegaSzabadvállalkozás nevet viselte. Megfelelőnek látszott arra, hogy afedélzetén elhagyják a Karesht. A hajóra vonatkozó információkszerint kapitánya egy ősrégi, a többi által eretneknek tartott szabadkartellhez tartozott. Ez nem zavarta a triót, sőt jobb kedvre derítette.Egy ilyen kapitány bizonyára becsületes, tartja magát a réginormákhoz, tehát nem túl valószínű, hogy meggyilkoltatja azutasait, ha gyanítja, hogy azok poggyászai értékesek lehetnek.Nem, ez a kapitány semmiképpen sem követne el ilyesmit, hiszentudja, ha megtenné, akkor esetleg elvesztené a szabadkereskedésre feljogosító engedélyét, és még a legjobb esetben semlenne más választása, mint hogy beáll a Birodalom túl szabályzottés túlságosan sok kötelezettséget kirovó rendszerben működőkereskedőflottájába. Egy ilyen szabad és vállalkozó szelleműembernek ez a halála lenne – az viszont minden hozzá hasonlótjobb kedvre derítene, ha kapna egy akkora rubint, amelynek árábólféltucatnyi csillagközi fuvart ki lehetne fizetni.Igen, ebben a kapitányban és a diszkréciójában meg lehetett bízni.Jaqot nem is az utazás izgatta, hanem sokkal inkább a hajó útic é l j a .A Sabulorb!Ey'Lindi egyszer már járt ott. Ez három évvel azelőtt történt, hogytalálkozott Jaqkal. Éppen ezen a bolygón hajtotta végre legbátrabbés legeredményesebb tetteit. Egy ocsmány génorzóhibrid áltestétmagára öltve beszivárgott az egyik génorzó fészekbe. Megölte apátriárkát, majd egyszerűen megszökött. És életben maradt!Szóval... oda mennek, ahol annak idején Ey'Lindi járt. Ey'Lindi,akinek akkor minden bizonnyal csurig volt a szíve félelemmel. Aztfogják látni, amit ő látott.Jaqot megszédítette a gondolat, hogy ott lesz, ahol egykoronEy'Lindi volt.* * *A szállodai lakosztályban, miután az ablakokra ráhúzták aplasztacél rolókat, Zhord felvetett egy lehetséges megoldást:– Nézd, főnök, tény, hogy több mint egy évszázad telt már el azóta,hogy Ey'Lindi azon a helyen járt. Ne feledkezz meg arról az egyévszázadról, amit sztázisban töltöttél. Nohát... Lehet, hogy aSabulorbot azóta megint megfertőzték a génorzók. Sőt az is lehet,hogy már annak idején sem takarodtak el róla.A génorzók nagyon találékonyak és ügyesek. Mindenholmegpróbálták kiépíteni hídfőállásaikat; mindenhol meg akarták vetnia lábukat. A normális kinézetű hibridek révén megkíséreltek lopvabeszivárogni a társadalomba, titkon elrákosítani az amúgyéletképes struktúrákat, és miután eléggé erősnek érezték magukat,már nyíltan is felléptek.A plasztacél ablakrolókat virágmotívumok díszítették. A fémvirágokkellős közepén elhelyezett piciny rácsok mögül folyamatosanillatosító anyagok szivárogtak. A falakat díszes és drága tapétafedte, a mennyezet alatt körbefutó frízen is virágok látszottak. Azegyik bekeretezett rézkarcon fátylasan és kihívóan táncoló nimfákatlehetett látni, akik egy gőzölgő dzsungel közepén próbáltakelcsábítani valakit.– Vagy talán azt hiszed – kérdezte Zhord –, hogy miután Ey'Lindimegölte a pátriárkát, köztudomásúvá vált a génorzó-veszedelem?Ne felejtsd el, hogy Ey'Lindi titokban ment oda.O, igen, valóban. Ey'Lindi látogatása valójában egy kegyetlenkísérlet részét képezte – annak a kísérletnek a részét, amelyet azOfficio Assassinorum Director Secundusa vezényelt le. Ey'Lindivéghezvitt „némi” pusztítást, de minden tette titkos volt, jelentéstcsakis és kizárólag a rendháza Director Secundusának tett.– Elképzelhető, hogy az a génorzó fészek még mindig létezik, ésmost egy másik pátriárka vagy másik mágus vezetése alatttürelmesen várakozik a lehetőségre – folytatta Zhord. – Az is lehet,hogy már régen helyrehozták azokat a károkat, amelyeket Ey'Lindiokozott nekik. Huh, még az is lehetséges, hogy azóta létrejöttnéhány új fészkük vagy egységük. Milyen szolgálati utat kellvégigjárnia annak, aki közbe akar avatkozni? Kitől kell engedélytk é r n i ?Lex elgondolkozott. A kolostorerődben hosszú-hosszú órákat töltöttazzal, hogy tanulmányozza a Császári Öklök, a rendje tradícióit.Bizonyos fokig sikerült megismernie a szervezet bonyolult eljárásirendszerét és struktúráját. Nagyon kevés ember tudta ezeketegyáltalán felfogni, és még kevesebb, aki a részleteket is képes voltm e g é r t e n i .– Úgy emlékszem – válaszolta Lex –, hogy a szentélynekértesítenie kell az Adeptus Terrát, amely informálja azAdministratumot. Ők aztán mobilizálják az űrgárdisták valamelyikr e n d h á z á t . . .Egy ilyen mérhetetlenül nagy galaxisban, ahol az alig egymillióűrgárdistának ilyen rettenetesen sok feladatot kellett volnaelvégeznie, ahol minden egyes komolyabb ügy több milliárdbirodalmi hivatalnok kezén kellett keresztülhaladjon, a döntés –annak ellenére, hogy a génorzók valóban komoly veszélytjelentettek –, a végső határozat meghozatala akár évekigelhúzódhatott. A szükséges lépések megtétele, valamint azesetleges eredmények elérése pedig akár évtizedekkel a döntésután következhetett be.Zhord töprengve vakargatta kerek, szőrös arcát.– Az a direktor... Tarik Ziz, legyen átkozott a lelke... biztos, hogy ővolt az, aki nem továbbította Ey'Lindi jelentését a megfelelő helyre.Érthető, hiszen nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen arról aförtelmes kísérletről, amit véghezvitt. Én azt hiszem, hogy egyelőremég semmi sem történhetett, éppen ezért eléggé kockázatos lenne,ha pont a Sabulorbon rendezkednénk be.Jaq elhúzta a száját.Ő ott akart járni, ahol annak idején Ey'Lindi járt...* * *Zhord és Lex meglátogatta a Szabadvállalkozás kapitányát,felmentek hozzá a hajójára, amely az űrkikötőben rostokolt, és kiakarták faggatni arról, amit a Sabulorb kereskedelmi lehetőségeirőlés politikai stabilitásáról tud. Természetesen azért, hogy ha mindenfeltétel adott, akkor megbeszéljék vele, hogyan tudná átvinni őketoda. Eleve arra készültek, hogy ha nincs minden rendben, akkormegtárgyalják vele, szállítsa el őket egy másik világra.Lex egy akkora rubint mutatott a kapitánynak, hogy az úgy érezte,nincs értelme bármit is eltitkolnia látogatói elől. Lex a megbeszéléssorán alig szólalt meg, a tárgyalást Zhordra hagyta.Amikor visszatértek abba a lepusztult városba az óceán túlsópartjára, Zhord segédletével Lex egy csipesszel kitépte ahomlokából azokat a fémcsíkokat, amelyek a szolgálati idejéreutaltak. A csíkokat betette egy erszénybe. Ügyelnie kellett akülsejére – nem feledkezhetett meg arról, hogy inkognitóban van. Ajelzésektől való megszabadulás nem járt különösebb fizikaifájdalommal (egy Ökölnek amúgy is el kell viselnie a fájdalmat, sőtegy vérbeli Császári Ököl élvezi a szenvedést), de óriási lelkitraumát okozott volna neki, ha végleg meg kell válnia tőlük.Lex testfelépítése és izomzata láttán mindenki, aki már találkozottűrgárdistával, vagy aki látta a róluk készült propagandafilmeket,könnyen megállapíthatta, hogy ő is ezek közé a legendás harcosokközé tartozik. Az arca egyik felén lévő tetoválás (egy csontkéz,amint éppen kiprésel pár csepp vért egy holdból) egy szakavatottszemlélőnek azt is elárulta volna, hogy melyik káptalanhoz tartozik.Ez a képzeletbeli szakértő, ha megpillantotta volna Lex homlokán anyolc friss sebhelyet, arra a következtetésre juthatott, hogy ezt azűrgárdistái valami miatt kitaszították a rendjéből. Ha a fürkésző illetővalóban jól informált, vélhetően eltűnődik azon, vajon a kegyvesztettharcost miért száműzték ahelyett, hogy valamilyen kísérleti műtétreítélték volna, vagy a szerveit felhasználták volna valami szent célé r d e k é b e n .Szerencsére nem volt túlságosan nagy a valószínűsége annak,hogy Lex összefut egy ilyen emberrel. Durva mellényében éságyékkötőjében, meztelen lábszárával olyan volt, hogy azűrgárdistákat nem ismerők barbár rabszolgának nézhették, akinek atulajdonosa Jaq, bizalmas tótumfaktuma pedig Zhord.Ha valaki vette volna a bátorságot arra, hogy áttanulmányozza aLex törzsén lévő régi hegeket, az űrgárdisták sebészei általvégrehajtott műtétek nyomait, azokat a sebhelyeket, amelyek extraszervek beültetéséről árulkodtak – és ez a valaki mondjuk nemismeri az űrgárdisták köreiben mindennaposnak számító eljárásokat–, akár arra is gondolhatott, hogy kegyetlenül megkorbácsolták, ésveréssel változtatták engedelmes rabszolgává, miután. fogságbaejtették az otthonában, amely kétségtelenül valamelyik elmaradottvilágon lehetett. Ha valaki észrevette volna a gerince mentén lévőaljzatokat, azt is feltételezhette, hogy ezt a rabszolgátépítőmunkáknál alkalmazzák; valamilyen kiszolgáló kiborghoz,munkagéphez, esetleg egy buldózerhez vagy daruhoz szoktákhozzácsatlakoztatni.Ami pedig a homlokán lévő sebhelyeket illeti, a hozzá nem értők azthihették, hogy összetalálkozott egy sokfogú vágószerszámmal, deszerencsére olyan keménynek bizonyult a koponyája, hogy csakjelentéktelen sérüléseket szenvedett.Annak érdekében, hogy még hihetőbbé tegye a barbár imázst, Lexnyilvánosan nem a tőle megszokott folyékonysággal és elegáns,parancsoló hangon beszélte a birodalmi gótot, hanem inkább azt aszlenggel dúsított tájszólást használta, amelyet korábbi otthonában,abban a bizonyos necromundai bolyvárosban beszéltek. Nem esettnehezére a színjáték – az Öklök mindig is használták a fejüket.Akinek pedig elég esze van, az bármilyen szerepet könnyedéne l j á t s z h a t .Zhord és Lex a talpraesett középkorú kapitánytól megtudta, hogy aSabulorb politikai szempontból minden bizonnyal stabilnak számít.Legalábbis mostanság. Arról is értesültek, hogy keringenek olyanpletykák, miszerint a génorzók betelepedtek arra a világra. Egeknekhála, az űrgárdisták körülbelül hetvenöt szabvány-évvel ezelőtt mármegtisztították a bolygót. Igen, az űrgárdisták, és nem mások!Pontosabban az Ultramarinok. A kapitány a jelek szerint méggondolatban sem hozta kapcsolatba a purgálást végző űrgárdistákatés a kabinjában, az orra előtt álló barbár óriást.– Huh, és a bolygón ott maradt legalább egy pár azokból azUltramarinokból? – kérdezte Zhord. – Mondjuk azért, hogyfelállítsanak és működtessenek egy toborzóbázist...Nem, az Ultramarinok semmi ilyesmit nem csináltak. A Sabulorbvárosait helyre kellett állítani, hogy az élet és a gazdaság újrabeindulhasson. A purgálás ugyanis óriási pusztítással járt együtt,nagyon-nagyon sokan meghaltak. De semmi gond, az már a múlt. Aplanéta sikeresen keresztüljutott a felélesztés! fázison, és most márviszonylag jól működik. Ez az esztendő különleges az ott élőkszámára, hiszen ez a sabulorbi szentév. Csak úgy nyüzsögnek azarándokok, és mindegyiknek vaskos a bukszája.A trió számára tökéletesen megfelelt, hogy a Sabulorb ebben azévben rengeteg látogatót vár más világokról...A háromnegyed évszázada lezajlott pusztítást előre lehetett volnalátni. Az Ultramarinok huszonöt évvel azután érkeztek meg abolygóra, hogy Ey'Lindi ott járt. A Birodalom ezek szerint nemreagált túl gyorsan az orgyilkos jelentésére, bár a válasz ezalkalommal korántsem késett olyan sokáig, mint sok más esetben.Talán a hivatalnokok hibáztak, és rossz helyre továbbították ajelentést. De az is lehet, hogy Tarik Ziz titokban tartotta azinformációt. Esetleg valami egészen más forrásból, és nemEy'Linditől származott a Sabulorb fertőzöttségének híre?Bárhogy történt is, bármik voltak is az okok, huszonöt év alatt agénorzók megerősödhettek, így válaszuk a tisztogatni érkezőűrgárdisták támadására elképesztően heves volt. De teljesenmindegy, a Sabulorb már tiszta, tökéletesen tiszta.* * *A Kareshről a Sabulorbra való utazás legelső szakaszában végrekellett hajtani egy kezdő plazmameghajtásos ugrást, hogy akiindulóponttól eljussanak a Karesh rendszerének perifériájára, ahiperugró zónába. Ez a szökkenés több mint három napig tartott;ezután a tényleges hipertéri ugrás következett, amely csupán húszpercig. Ez alatt az idő alatt a hajó több fényévnyi távolságot tettmeg. A Szabadvállalkozás a Lekkerbek-rendszer peremén jutottvissza a normál térbe.A rendszerbe való behatolás több napig tartott, csakúgy, mint azonnan való kijutás. Egy második hipertéri ugrás végrehajtásátkövetően eljutottak a Sabulorb rendszerének szélére. Mivel aSabulorb napja hatalmas vörös óriás volt, majdnem egy teljes hétrevolt szükség ahhoz, hogy a hajó bejusson a rendszer belsejébe.Mindent összevéve a Lekkerbek-rendszerben tett kis kitérőt isbeleszámítva a teljes út majdnem három hétig tartott.* * *Ez idő alatt Jaq ki sem mozdult a három egymás melletti kabinbólkialakított lakosztályból. Lex is úgy döntött, nem mutogatja magát ahajó legénységének, ám Zhord bejárta az egész bárkát, és – ahogyegy ilyen gépőrült zömiktől elvárható – mindenbe beleütötte azorrát, mindent megvizsgált.A fedélzeten tartózkodó utasok között több tucat zarándok volt, s aLekkerbek-rendszerben újabbak is csatlakoztak hozzájuk.Mindannyian izgatottak voltak, szerettek volna jelen lenni, amikorlehull a fátyol a Császár Igaz Arcáról. Ez volt ugyanis az aceremónia, amelyet minden ötvenedik szabványévbenvégrehajtottak a Sabulorbon, Shandabar Cityben.Zhord, hogy ne zavarja a hívő utasokat, hogy ne okozzon nekikcsalódást, nem tett fel túlságosan sok, a szertartás természetérevonatkozó kérdést. A zarándokok között sokan voltak olyanok, akikegy fél életen át takarékoskodtak, hogy összegyűjtsék az utazáshozszükséges összeget. Szilárdan hitték, hogy ha megpillantják Istenükvalódi arcát, akkor minden kétséget kizáróan örök életű lesz alelkük, és nagy áldásban részesülnek. Ezek a lelkes emberekbuzgalmukban még véletlenül sem gyanakodtak; meg voltakgyőződve arról, hogy Zhord, emberkerülő ura és az az ugyancsakritkán mutatkozó rabszolga is hasonló céllal igyekszik a Sabulorbra,mint ők.Zhord a társaival folytatott privát beszélgetések során olyan gúnyosmegjegyzéseket tett a zarándokokra és általában véve azarándoklatokra, hogy Jaq kénytelen volt figyelmeztetőenr á m o r d u l n i .– Te talán szívesen vennéd, kis ember, ha valaki kigúnyolná a teszent zömik őseidet? Te őket tiszteled, őket imádod. Nem szabadcsúfot űznünk ezeknek az embereknek a hitéből.Lex helyeslően bólintott erre a megjegyzésre. A lakosztálynakabban a részében, amelyet egyedül ő birtokolt, gyakran imádkozottRogal Dornhoz, a Császári Öklök ősatyjához, a rendházmegalapítójához; ahhoz az emberistenhez, aki létrehozta az Öklökegységét – azt az egységet, amelyhez ő látszólag hűtlen lett. ÉsDornon keresztül indirekt módon ő is a Földön Lakozóhoz, azIstencsászárhoz fohászkodott.Lex rengeteg időt töltött a Sabulorb – általános tudnivalók címűkiadvány tanulmányozásával. A kis irományt a kapitánytól szerezte,aki jó pénzért árusította a zarándokoknak. Zhordnak természetesengrátisz adott egyet – a rubin, amelyet a zömiktől kapott, nagyonszép és egészen kivételes volt.A füzetecske alig tartalmazott valami információt a szentéwelkapcsolatos ceremóniáról. A zarándokoknak nem is volt szükségükilyesféle tájékoztatóra, ők amúgy is jól ismerték a dolgot. Azismertető inkább a bolygót mutatta be, és éppen ezek azinformációk voltak azok, amelyek felkeltették Lex érdeklődését. Őugyanis megszokta, hogy csata előtt minden fontos vagy fontosnaktűnő adatot összegyűjtsön – sosem lehet tudni, hogy egy-egyrészletnek mikor lesz kimondhatatlanul nagy jelentősége.A Sabulorb tíz földi év alatt kerülte meg gigászi napját. Mindenegyes évszaka három szabványévig tartott. Lakói viszont,természetesen, földi években mérték az időt.– Ez rendes tőlük – jegyezte meg Zhord –, meg logikus is, mert hanem így tennék, akkor még belegondolni is rossz, milyenösszevisszaság lenne itt, amikor az emberek koráról van szó. „Huh,már majdnem kétéves vagyok, hamarosan megnősülök... Oh,drágaságom, én már nyolcéves vagyok, nekem már nincs sok hátraebből az életből...”Viszonylag kis tengely dőlésszögének köszönhetően a Sabulorbonminden évszak nagyjából egyforma volt: hűvös. A napja ugyanóriási volt, ám diffúz, így nem sugárzott magából valami sok hőt.A Sabulorb három nagy kontinensének legnagyobb részét hidegsivatagok borították, a sarkvidékeit soha el nem olvadó jégsapkákfedték, A homokkő sivatagokat csak néhol váltották fel a kavicsvagyhomoksivatagok; itt-ott veszedelmes porsivatagok terültek el.A folyók hosszú csatornákként húzódtak keresztül a kontinenseken,egyik édesvizű tengertől a másikig.Az ember azt hihette, hogy ezeket a folyókat valamikor a távolimúltban mesterségesen alakították ki, és a tengerek medréthihetetlenül nagy mennyiségű robbanóanyaggal hozták létre, hogy asivatagokban látható kőhalmok nem egyebek, mint a robbantásoksorán keletkezett törmelékhegyek. Azt is könnyű lett volna elhinni,hogy a vizet, a tengerek és a folyók vizét, a bolygó kérge alólszivattyúzták fel a felszínre.A szárazföldeken néhol ősrégi épületmaradványokra emlékeztetőerodálódott tömböket lehetett találni. Persze az is elképzelhető volt,hogy ezek a valamik természetes képződmények. A tengerekben –az útmutató leírása szerint – algák és óriási kiterjedésűhínárszőnyegek termelik az oxigént. A vizekben halak élnek,valamint olyan békafelék, amelyek hínárral táplálkoznak. Aszárazföldön kamelopárdok és törpe kamelopárdok hatalmascsordái legelésznek, főként a folyók mellett – érthető, hiszen itttalálnak maguknak ennivalót. A kamelopárdok négylábú, púpos,kígyónyakú lények, melyeket időnként megtámadnak a pikkelyesirhájú ragadozók, a homokfarkasok.– Huh – mondta Zhord. – Úgy látom, az élet túlságosan egyszerűezen a Sabulorbon...Mi lehetett a biológiai kapocs a tengeri kétéltűek és a szárazföldönélő növényevők között? Létezett egyáltalán ilyesmi? Akamelopárdok és a homokfarkasok, vagyis a zsákmányállatok és aragadozók között meglévő egyensúly is túlságosan szimplának tűnt,a tápláléklánc pedig olyan egyszerű volt, hogy talán az egészkozmoszban nem lehetett hasonlót fellelni.– Ezt a bolygót úgy hozták létre. Valaki vagy valami...A Sabulorbon egyetlen új életforma sem fejlődött ki, nem isfejlődhetett. A vörös óriás tágulással vált óriássá. Ha ez a napkisebb és forróbb lenne, akkor a Sabulorb egész felszíne keményrefagyott sivatag volna. A nap, miközben tágult, bizonyára magábaolvasztotta a melegebb, hozzá közelebb keringő bolygókat.Elképzelhető, hogy mikor az ezeken a planétákon élő intelligensélőlények látták a közelgő végveszélyt, átalakították, lakhatóvátették maguknak a távolabbi pályán keringő Sabulorbot.Vagy talán, ha igazak a romokkal kapcsolatos pletykák, a Sabulorbhasonlatos a Darvashhoz, ahhoz a sivatagvilághoz, amelyiken TarikZiz rejtőzködik. (Ó, hogy főzzék meg élve Zizt abban az ocsmányrobothacukájában! Ha másért nem, hát Ey'Lindi emlékére..)Eónokkal ezelőtt a Darvash valamilyen planetáris változáson mentkeresztül, amelynek hátterében valamelyik ősibb, nagyobbintelligenciájú faj állt. A Darvashon ezek az ősök hátrahagytakbizonyos emlékeket, építményeket és létesítményeket; ott a múlttanúi nem váltak erodálódott romokká, mint a Sabulorb felszínén.– Szerintem a szlannok látogattak el ide, valamikor nagyon régen –jegyezte meg Lex. – A tengerekben található békafélék lételegalábbis erre utal...Évtizedekkel korábban a kolostorerőd egyik gigantikus hangárjábanLex kadétként végignézte, ahogy egy varangyszerű szlannhadimágust, egy láncokkal körbetekert förmedvényt, átkísérnek ahóhérsebészekhez. A szlannokról nagyon keveset tudtak. A jelekszerint ez a faj még az eldáknál is régibb volt, sőt egyesek szerintéppen ők voltak azok, akik valamikor nagyon-nagyon régenfelemelték magukhoz az eldák civilizációját. Egyesek azt vallották,hogy a Földön is ők ültették el az élet csíráját. Mostanság azonbanki sem mozdultak a galaktikus pólus északi részén lévő otthonukból.Mivel a szlannokat mindenki veszedelmesen erősnek éshatalmasnak tartotta, a Birodalom sosem zaklatta őket.– Igen, a szlannok, szerintem...Jaq nem foglalkozott sem a szlannokkal, sem a Sabulorbon létezőéletformák eredetével, Zhord azonban érdeklődve hallgatta Lexf e j t e g e t é s é t .– Elég okos vagy ahhoz képest, hogy ekkorára megnőttél – mondta.Lex erre fenyegetően felnevetett, és hogy valamivel visszavágjon,halkan eldarált egy gúnyos mondókát:– Kicsi zömik, nagy ember kihallgassa őtet, nagy ember levadásszaő t e t . . .– Na, ha vadászni van kedved, hát állok elébe! – felelte Zhordsértődötten, de nem túlságosan kihívóan.A kapitánytól bonuszként kapott hipnokapszula segítségévelmegtanulták a sabulorbi dialektust. A többi utasnak ezért aszolgáltatásért külön fizetnie kellett.A sabulorbi nyelv tele volt légyennel.„Hadd légyen nékem alamizsna adva.”„Hadd légyen eme kamelopárd meglovagolva.”A dialektust egészében véve valami különös régiesség, pátoszjellemezte; az embernek olyan érzése támadt, mintha a szent korokhagyatéka, az időtlenség záloga lenne.* * *Jaq fejében egyfolytában Ey'Lindi járt, és a vele kapcsolatosgondolatok, az emlékek iszonyú kínokat okoztak neki. Valahányszormeggyújtott egy-egy füstölő rudacskát a kabinjában, a füst mindigúgy kanyargott, úgy szállt, olyan szellemszerű volt, mintha a HalálHölgyének sziluettjét próbálná megformálni.Ez a megszállottság ugyanolyan erős volt benne, mint az a másik,amiért annak idején még az eretnekség ösvényére is képes voltr á l é p n i .Lehetséges, hogy már nem ép az elméje?Vagy talán... azzal, hogy engedte Ey'Lindi emlékének, hogy kísértseés kínozza, hogy megszállja, hogy minden más gondolatotkiszorítson az agyából – talán ezzel a múlt és a nő felé irányítottaminden energiáját, minden pszichikai energiáját, azt az erőt,amellyel a hozzá hasonló inkvizítorok csodákra voltak képesek?Megengedte a halálos vágy démonának, hogy legyőzze azt amásik, szintén benne lakozó démont, és ezáltal megvilágosodottáváltoztassa. Talán így lesz immúnis a Káoszra, így lesz képes arra,hogy megfejtse a Rhana Dandra könyvének titkait, és amegszerzett információkat a jó cél érdekében felhasználja. Igen, ajó cél érdekében – és talán arra is, hogy visszahozza Ey'Lindit...Nem, erre a lehetőségre gondolnia sem szabad! Nem engedhetimeg, hogy Lexandro d'Arquebus, a Császári Öklök kapitánya, akimost az ő barbár rabszolgájának szerepét játssza, gyanítani kezdje,hogy még mindig az ő régen kimondott vad szavai visszhangzanaka fejében.Ki kell purgálnia magából ezeket a gondolatokat. El kell zárnia őketagyának egyik eldugott rekeszébe. Igen, az ötlet, hogy vissza lehetés vissza kell hozni Ey'Lindit a halálból, nem más, mint őrültfantazmagória, megvalósíthatatlan rémálom.Jaq felidézte azt a két alkalmat, amikor Ey'Lindi a teste köré fontahalálos, tetovált karjait és lábait; felidézte az eksztázis pillanatait,amelyeknek nem csupán a gyönyör okozása és megszerzése volt acélja, hanem valami más is.Valami, ami mindennél magasztosabb és magasabb cél.Ey'Lindi jól szolgálta őt, és ezáltal a Birodalmat is. Jól? Kiválóan!Hadd maradjon hát az emléke itt, az agyában, az idegeiben, haddmaradjon meg továbbra is a megszállottság, amely életben tartja ésmegmozgatja a tudatát; hadd legyen személyes ikon, fétis, amelyugyanúgy táplálja majd őt energiával, mint ahogy Rogal Dorntáplálja Lexet. Igen, maradjon csak itt, és taszítsa ki őt a józanság,az épelméjűség határára, lökje át azon túlra, és hozza visszam e g t i s z t u l v a .Ez nem lehet eretnekség, ezt nem lehet másként nevezni, mint azIstencsászár, a Földön Lakozó iránti odaadásnak és hűségnek.Jaq, amikor egyedül volt, hosszasan eljátszadozott azzal a zsinegreerősített pöttyös kaviccsal, amelyet most a nyakában hordott.Kavics? Ey'Lindi lélekköve! Az eldákat nem tudta sokáigmegtéveszteni. Az eldák lelke valóban beleköltözik a kövekbe, ámaz embereké nem. Ez a „lélekkőnek” nevezett valami nem más,mint egy hétköznapi, pöttyös kavics...Ennek ellenére elképzelhető, hogy Jaq számára amulettként fogműködni. Elképzelhető, hogy fókuszálni fogja pszichikus tudatát,felgerjeszti azt az agonizáló szenvedéllyel, a kínzó emlékekkel.Ha Ey'Lindinek volt valami rezonáns párja a világban, akkor az nemlehetett más, mint az Orgyilkos-lap Jaq Tarot-paklijában. AzAdeptio-sorba tartozó lap, amely egyszer oly meghökkentőenemlékeztetett Ey'Lindire. Vajon még mindig emlékeztet rá? Vagylehet, hogy Ey'Lindi halála után megfakult vagy eltűnt a figura?Jaq a csuhája alól elővette a pettyes mutánsbőrbe csomagoltTarot-paklit. Lehunyta a szemét – érezni és koncentrálni akart –,majd kihúzott egy lapot a többi közül.boomp3.comIgen, ez az! Az Adeptio Orgyilkosa. Rövidre nyírt hollófekete haj,aranyfényű szempár. Ey'Lindi arcának széles, elefántcsontszínűfelülete. Csábos mellein keresztben tetovált bogarak, dekorációnaksem utolsó régi sebhelyek. Ó, mennyire karcsú, gyönyörű, elegánsés csodálatos fegyver volt! Egy élő fegyver... Jaq úgy érezte, minthavér csorogna a szeméből. Ey'Lindi képe a pszichoaktívfolyékonykristály-lapon viaszszínű volt, és merev. A tekintete üres.Ő maga volt a halál. A megsemmisülés.A kártyák Ó, ostobaság! Zephro Cornellan gúnyos képe még mindigott lapult valahol a pakliban. Zephro, aki álcájában beszivárgott aHarlekinek közé. Cornellan talán még arra is képes lehet, hogy az őtábrázoló kártyán keresztül megfigyelje Jaqot.Ha a trió el akart rejtőzni, ha azt akarták, hogy senki ne találjonrájuk, akkor nem elég, ha kiveszi a többi közül a Harlekin-lapot. Megkell semmisíteni! Hogy ez eddig miért nem jutott az eszébe? Ah,igen. A tragédia óta valahogy nem úgy működött az agya, ahogykellett volna.Ám ha egy lap megsemmisül, megsérül a pakli integritása.Mielőtt elcsomagolta a kártyákat, Jaq az egyik belső zsebébecsúsztatta Ey'Lindi képmását. Vele szemben nem volt szükségevédelemre; semmi baja sem lehet abból, hogy legalább így aközelében van. Az Orgyilkos-lap tökéletes ikon volt, fétis, egymementó mori.* * *A Szabadvállalkozás felkészült, hogy végrehajtsa a másodikhipertéri ugrást.Jaq, Lex és Zhord a kabinfülkéket összekapcsoló szűk kistársalgóban várta a figyelmeztető szirénák megszólalását. Azutasok és a legénység tagjai hadd gondoljanak csak a legtisztábbdolgokra, miközben a hajó keresztülvág az elkárhozott lelkektengerén, ahol ragadozók ólálkodnak!Jaq levette a nyakából a zsinegre erősített kavicsot, és ahulladékmegsemmisítő nyílása fölé tartotta, de úgy, hogy Lex ésZhord jól láthassa.– Megtisztítom magam az őrülettől – mondta. – Megszabadulokmindentől, ami elterelheti a figyelmemet.– Aú, ne csináld már, főnök! – tiltakozott Zhord. Lex azonbanünnepélyesen, sőt komoran bólintott.– Tedd csak meg. Én is kivettem magamból a szolgálati rudaimat.Jaq eleresztette a zsineget; a kavics belehullott a megsemmisítőbe,majd hamvai szétszóródtak az űrben.– És még valamit elhatároztam – folytatta Jaq. – Ez komolyabblépés... Meg kell semmisítenem a Tarot-paklimat, mert lehet, hogyCornellan éppen ezen keresztül fog a nyomunkra bukkanni.Ebben a pillanatban megszólaltak a szirénák. A Szabadvállalkozásbehatolt az immatérium szürke világába, ráállt a hipertér pszichikaiáramlataira. Talán nem fognak rátámadni azok a förtelmes lények,amelyek máris karmolászni kezdték a burkolatát. Talán szerencséjelesz, és nem sodródik bele valamilyen örvénycsapdába, nem leszbelőle tehetetlenül hánykolódó űrroncs, olyan bárka, amelymumifikálódott hullákat szállít a fedélzetén...Vajon helyesen teszi Jaq, ha megszabadul a kártyáitól? Lehet, hogya pakli hamvai nem jutnak ki egyenesen a hipertérbe; lehet, hogy ahajó energiapajzsai visszafogják a port, és csak akkor szóródik széta vákuumban, amikor a Szabadvállalkozás ismét visszatér av a l ó s á g b a .Jaq beledobta a megsemmisítő torkába a saját lapját – a Főpapot.A Főpapot, aki trónon ült, és egy pöröly nyelét markolta. Jégkékszemek. Sebhelyes, kemény arc. Nem túl dús, őszülő bajusz ésszakáll. Ha ez a lap megsemmisül, az a Harlekin-ember éppen úgynem tudja majd megtalálni az egykori inkvizítort, ahogy atrónprotézisbe zárt Istencsászár sem képes rábukkanni legendásf i a i r a .A Császár lelke átjárta ezeket a lapokat. Az ábrákat Ő magatervezte. Ha a hittől fűtött zarándokok látták volna, ahogy Jaqhamuvá változtatja a Császár lapját!... Vajon mit tettek volna akkor,ha az a zord és vak arc, az aranytrónusba zárt béna test mása aszemük előtt válik semmivé?Jaq az Űrgárdista-laptól is megszabadult. Lexandro d'Arquebuskapitány legyen névtelen! A kártya ábrája már túlságosanhasonlított Lexre: olajbarna test, félelmetes sebhelyek. A jobborrcimpájában rubingyűrű. Sötét pillantású, értelmes szempár.G y ö n g y f o g a k .A Zömik-lapot szintén a nyílásba ejtette.– Aúúú! – mondta a kis fickó olyan hangon, mintha gázok zavarnáka gyomrát.Az semmit sem számított, hogy a lap zömikje hasonlított-e Zhordravagy sem. Tulajdonképpen minden zömik egyforma: hatalmaskrumpliorr, kövérkés, rózsás arc, bozontos, vörös szakáll ésbiciklikormányra emlékeztető bajusz. Zhord vörös haja már újrakinőtt, és éppen olyan dús, éppen olyan boglyaszerű volt, mintbármelyik zömiké.A zömikek, akik elhagyták otthonviláguk rendszerét – általábanazért, hogy a Birodalmat szolgálják –, nagyjából ugyanúgyöltözködtek: zöld overall, steppelt, vörös pufi dzseki, ellenzős sapkaés hatalmas, ormótlan bakancs.Jaq szinte rá sem nézett a Harlekin-lapra. A tűzbe vele, váljonhamuvá, jusson ki a semmibe! El vele, el, el, minél hamarabb!A kártyák egymás után hullottak bele a megsemmisítő nyílásába.A Discordia-sor Démon-lapja következett. Jaq habozott, nem dobtarögtön a nyílásba.– Látsz valamit, főnök? – kérdezte Zhord, aztán ő is észrevette adolgot. Felnyögött.A múltban ennek a lapnak a rajza átváltozott, meghökkentőenemlékeztetni kezdett a hidrára: kocsonyás, remegő csáptömeg volt– talán azért, mert a Harlekin-lap hatást gyakorolt rá. Most viszontismét szimpla démon lett, egyszerű és tiszta, már ha egy ilyen dologképes tiszta lenni. Vicsorgó agyarak, kegyetlenül meredező karmok.A kép megremegett, és hirtelen átváltozott. A csúf arc felfúvódott. Anyak összezsugorodott. A fej belesüppedt a törzsbe. A görbeszarvak kiegyenesedtek.Jaq ösztönösen létrehozott maga körül egy védelmi aurát, de alapot nem dobta el.– Hajítsd már ki! – nyögte Zhord.A démon megmozdult, és vonaglani kezdett. Bőrén gúnyos arcokjelentek meg, hogy azután egyetlen pillanattal később semmivéváljanak. Teste különböző pontjain ajkak formázódtak, melyekszétnyíltak, mintha mondani akarnának valamit. Kegyetlen,pengevékony ajkak. Húsos, érzéki ajkak. Eltorzult ajkak.Szétnyíltak, majd összecsukódtak, hogy azután valahol másuttismét szétnyíljanak.Lex megdöbbenve bámult a démonra, és az arcán valami olyasmitükröződött, amit nem lehetett másnak nevezni, mint elismerésnek.– Dorn nevére, pusztítsd el!Jaq a tiltott kódexekből, amelyeket az Ordo Malleus pszichikaivédőpajzsokkal leárnyékolt laboratóriumában egyszer lopvavégigtanulmányozott, jól ismerte ezt a képet.Ez volt Tzeentch, Mindenek Megváltoztatója, a Sors állítólagost e r v e z ő m é r n ö k e .Amikor eszébe jutott, hogy valamikor régen a Földön, a belsőInkvizíció szívében már látta ezt az ocsmány és veszedelmesdélibábot, Jaq keblében a borzalom mellett feltámadt valamimásfajta érzés is: a nosztalgia.Tzeentch testesítette meg az anarchiát és a torzulást, a felfordulástés a változást; ő volt az, aki állítólag elszakította az eseményekfonalát, és más eseményeket kötözött hozzá az így kapott csonkaszálakhoz. Maga a Változás az, amivel Jaqnak fel kellett vennie aharcot? Hát nem a Slaanesh és hívei által képviselt perverzió?Ezzel kell szembenéznie ahhoz, hogy megkereshesse az utatahhoz a helyhez, amely valahol a Hiperhálóban van? Ahhoz ahelyhez, ahol meg lehet változtatni az idő és a történelem menetét?Ahhoz a helyhez, ahol Ey'Lindi még mindig él?Ahhoz a helyhez, ahonnan kiindulva lehetőség nyílik arra, hogyvisszahozza őt a halálból...Jaq szívét marokra szorította a csüggedtség. Lexet minthamegbénította volna a szeme elé táruló látvány, mintha az undorítókép minden erőt kiszívott volna tagjaiból. Zhord kis híján felvihogott,de aztán mégsem tette, ehelyett inkább locsogni kezdett – adémonok megidézésének veszélyeiről beszélt, ami főként akkorfenyegeti az embert, ha a hipertérben próbálkozik meg ezzel azegyébként is kockázatos dologgal.Jaqot bosszantotta a locsogás.– Már létrehoztam egy védelmi aurát! – vicsorgott rá a zömikre. –És készenlétben van az energiapálcám! – A kártyalapra meredt.Lehet, hogy Tzeentch az ura a megvilágosodáshoz vezető út, amegvilágosodást eredményező változások első stációjának? Lehet,hogy Tzeentch valamelyik felsőbbrendű démonával, a Változásvalamelyik ravasz és játékos, de végtelenül könyörtelen és gonoszurával kell megküzdenie? Vajon erre utal az, amit a kártyán lát? Jaqérezte, akár ez a helyzet, akár nem, lelkének magját mindenképpenel kell rejtenie, érintetlenül kell megőriznie...Ó, kísértések!A démon feje körül füst gomolygott, furcsa mintázatokat hozva létre.Mintákat és formákat, amelyeket jeleknek, szimbólumoknak,valamiféle jövendölés elemeinek is fel lehetett fogni.A kártya talán nem egyéb, mint a Jaqra váró veszedelmeklakmusza. Egy jelzés – annak felvillantása, amivel az útjántalálkozni fog. Egy figyelmeztető jel...A józan ész visszavette a hatalmat a tudat fölött. Igen, Zhordnakigaza van. Ha ez a helyzet nem változik meg valamilyen formában,ha ennek az egésznek nem vet véget valaki, akkor tiszta gondolatokhelyett a borzalom keményszik rá burokként a Szabadvállalkozásra. Lehet, hogy ezek a borzalmak máris nekiláttakromboló munkájuknak, máris a réseket és a bejáratokat keresik ahajótest gondosan összehegesztett paneljei között? Rózsaszínű,hosszú karú villanások száguldanának végig a hajón, mindentbelepne az az iszonyatos köd... Legalábbis a Codex Daemonicusszerint hasonló esetben erre lehetett számítani.El kell hamvasztani ezt a kártyalapot!El kell hamvasztani? Ezt csak kimondani könnyű.De... most már mindegy. A paklit úgysem használhatja többé. Kihezfohászkodjon, kitől kérjen útmutatást most, hogy elégette aCsászár-lapot, a pakli legerősebb lapját? Talán a Halál Hölgyéhez?Lex torkából artikulálatlan hang buggyant elő. Lassan Jaq felémozdult, de úgy, mintha adamantiumból öntött láncokat kelleneleszaggatnia magáról.– Halld szavam! – kiáltott fel Jaq. – Halld inkvizítorod, urad ésparancsolód szavát! – Lex megtorpant; talán örült is annak, hogyabbahagyhatja a mozgást. – Ha valaha is hasznát akarom venni aRhana Danára könyvének, akkor kapcsolatba kell lépnemvalamilyen okkult erővel. Kiképeztek rá, hogy szembe tudjak nézniminden ilyesmivel. Ez a kártya figyelmeztethet engem. Olyan ez,mint valami sugárzásmérő – tette hozzá Zhord felé fordulva.Jaq gondosan visszacsomagolta a mutánsbőrbe a kártyát; abba amutánsbőrbe, amelyben korábban a teljes paklit tartotta.– Tessék, biztonságban van...A többi lapot odavetette az enyészetnek.Egy űrgárdista-kapitánytól a Káosz megpillantásakor nem is lehetettelvárni másféle reakciót. Lex csak azt tette, amit tennie kellett. Nemvolt ő terminátor könyvtáros, pszichikus specialista, és mivel márrészt vett néhány bevetésben, pontosan tudta, mire képes a Káosz.Tzeentch megmutatkozása felszította benne a dühöt és azelszántságot, a látvány rágni kezdte belülről, akár valamigyermekkorból visszamaradt, újra feléledő rémálom, és úgy érezte,mindenképpen tennie kell valamit. Hosszú, hegyes és éles körmévelúgy karmolt bele hatalmas bal öklébe, mintha le akarná szaggatniróla a bőrt, a húst, mintha le akarná csupaszítani a csontot.Fájdalmat akart okozni magának...Lex spirituálisan eltávolította magát ettől a rövid jelenettől. Jaqtisztán hallotta az óriás fohászát:– Eletem fénye, létem Dornja...!Lex az inkvizítorra nézett; már higgadtabb volt, mint korábban. Lelkitrauma gyötörte, de sikerült túltennie magát rajta. Egyetlen szóvalsem említette meg, min megy keresztül.– Tudásod vezérel engem – mondta Jaqnak.– Nagyon körültekintő leszek – felelte Jaq. – Mindenben, amit tennif o g u n k .Igen, körültekintő lesz, és óvatos – arra mindenképpen ügyelni fog,hogy a társai ne gyűlöljék meg, ne idegenedjenek el tőle.Ami pedig a valódi óvatosságot illeti... Nos, amíg az ember egysziklaormon állva figyeli a lábai alatt örvénylő és fortyogó tengert,talán képes arra, hogy egy idő után előre kiszámítsa a víz mindenmozgását, a hullámok minden változását. Ám ha egyszerelrugaszkodik a sziklától, búcsút kell mondania mindennek, amitstabilitásnak és biztonságnak, előre kiszámíthatóságnak neveznek.Kis idő múlva ismét megszólaltak a szirénák. A Szabadvállalkozásbiztonságban volt – már a Sabulorb rendszerének peremén járt.* * *Álmában egy káoszjelenés gyötörte Jaqot...Askandar urának, Lord Egremontnak háreme száznégyzetkilométernyi területet foglalt el a gigantikus metropolis,Askandargrad szívében. Két nappal ezelőttig a háremet a nagyváros közepén felépített Tiltott Város falai vették körül. A TiltottVárosnak a fele azóta rommá vált. Mindenütt tüzek lobogtak. Akomor égre füstgomolyok törtek fel, elhomályosítva a két napot, anarancsvörös nagyobbikat és a fehéren fénylő kisebbiket.Északról és nyugatról a pusztítás ikercsápjai vájták Askandargradtestét; a megállíthatatlanul előretörő nyúlványok a kincset, aháremet akarták megszerezni.A hárem és a metropolis közötti masszív, de már több helyütt áttörtés meggyengült fal – amelyen valamikor csupán egyetlen kapu,egyetlen bejárat volt – külső oldala mellett Lord Egremont kecsesennyújtózkodó palotája eleven pokollá változott. Aki akár egyetlenpillantást vetett erre képre, az rögtön arra gondolt, hogy Askandarurának, a kormányzónak, jobb volna, ha már nem élne.Halott volt az elit eunuchgárda több száz tagja. És halottak voltak avéderő katonái. És halottak voltak a háremhölgyek is. Máramelyiknek szerencséje volt...Az egykoron bámulatos fürdőház romjai között Jaq az eunuchgárdahárom tagjával kuporgott. Az eunuchok jól megtermett emberekvoltak, skarlátvörös bőrmellényükön kívül semmi sem takartafelsőtestüket. Izmos karjukon aranypántok csillogtak. Buggyos,csíkos nadrágjuk övére az egyik oldalon ormótlan hálópisztolytakasztottak, a másik oldalon energiakardjuk hüvelye himbálózott.Az ilyen fegyverek mindössze arra voltak jók, hogy fenntartsák arendet a máskor oly békés háremben. A hálópisztolyt legfeljebb arralehetett használni, hogy elfogják a behatolókat, az energiakardotpedig arra, hogy lefejezzék őket.Mégis elegendőnek bizonyultak. Egészen eddig.Az eunuchok uniformisa tépett és mocskos volt. A három közül azegyik elvesztette borotvált koponyájának búbjáról a kontyba kötötthajtincset – egy lángszóró tüze perzselte le róla. Fejbőremegpörkölődött, undorítóan vöröses rózsaszínűvé változott. A társaegy obszcén dekorációkkal ellátott, förtelmes külsejűrobbanótöltetes puskát dajkált a karjai közt. A fegyverhadizsákmány volt, az egyik megölt behatolótól szedte el.A fürdőház elefántcsontfa teteje belezuhant a hosszúkás fehérmárványmedence illatosított vizébe. A zsindely és a csempék alattmeztelen testek hevertek. A fürdőzők közül sokan azonnalszörnyethaltak. Voltak, akik vízbe fúltak. A nemrég még csodálatostestek törötten, szétzúzódva, víz alá merülve feküdtek. Az áldozatokközül néhányan még mindig rángatóztak, sebesülten vonaglottak. Aromok alatt akadtak még páran, akik kétségbeesett igyekezettelpróbálták kiszabadítani magukat, de erejük már csak arra maradt,hogy levegőt vegyenek.Az egyik oldalfal egy része leomlott. A nyíláson keresztül atörmeléktorlasz mögül Jaq és a három eunuch ki-kilesett a fürdőházelőtti plázára, a nemrég még kecses és gyönyörű terrakotta urnákés virágágyások maradványai között zajló eszeveszett tombolásra.Lehet, hogy a sikoltozó, reszkető rabnők képzelődtek, miközbenazok a groteszk és félelmetes lények lassan és perverz módonbirtokba vették a testüket? Slaanesh káosz űrgárdistái mindenbizonnyal hallucinogén gázgránátokat használtak. De nemcsakazokat, hanem robbanótöltetes puskákat, olvasztókat, iszonyatoslánckardokat és nehézfegyvereket is. A gáz hatására a nők úgyláthatták és érezhették, hogy támadóik szépek, durva érintésüklágy, mellvértjük és váll lemezeik pasztellszínű köntös. Vagymégsem? Vajon létezik egyáltalán olyan anyag, amelynek hatásáraezek a szörnyetegek visszaváltozhatnak azzá, amik egykoronv o l t a k ?A támadók némelyike sietve megszabadult néhány vértjétől, ígyláthatóvá váltak a groteszk módon mutálódott testek és ágyékok, aszokásos méret kétszeresére, háromszorosára duzzadt nemiszervek. Az óriási hímtagok tulajdonosai nyáladzva, összehúzottszemmel vetették magukat a szerencsétlen nőkre.Voltak olyanok is, akiknek nem kellett levedleniük páncéljukat.Káoszivadékok materializálódtak, bárányméretű, póklábú ésdémontestű lények, kíváncsian tapogatózó érzékeny csápokkal ésfallikus kacsokkal. Jaqnak, ahogy figyelte őket, olyan érzése támadt,mintha álmodna. Kígyószerű köldökzsinór kötötte ezeket aszörnyeket uruk duzzadt ágyékú testőreihez. Az őrök a háttérbehúzódva álltak; üvöltöttek és nyüszítettek a gyönyörtől, miközbenarra biztatták az ivadékokat, hogy hágják meg, szentségtelenítsékmeg áldozataikat, juttassák el őket a gyönyör csúcspontjára, oda,ahonnan már csak egyetlen irányba, a halál felé lehett o v á b b h a l a d n i .A hisztérikussá vált nők egy csoportja körül fűrészes pengéjűbárdok nyelét szorongató állatemberek őrködtek. Egy technikuskáoszgárdista irányította az ember formájú rabszolgákat.Páncéljából számtalan antennaszerű rudacska meredt ki. Vállvértjeiolyanok voltak, mintha gigászi behajlított ujjak lennének.Rémálomba illő sisakot viselt, amely leginkább egy ló fejérehasonlított; a szeme vörösen izzott.Az egyik bozontos állatember nyálat fröccsentve felhördült, éselhajította bárdját. Kinyújtotta egyik mancsát, és magához rántottegy nőt.A technikus gárdista azonnal az alkarjára csatolt vezérlőpanel egyikkapcsolójához kapott.Az engedetlen rabszolga nyakán szétrobbant a fémgallér, a fejleválasztódott a nyakról, és hátrafelé billenve leesett. Végiggurult aföldön a foglyok között. Amikor megállt, a lefejezett állatember mégmindig talpon maradva tántorgott.boomp3.comValamivel arrébb az eunuchgárda két tagja hevert; mindkettőjüktestét megcsonkították. Az egyik mellé letérdelt egy rikító színűpáncélt viselő káoszmedikus, aki előhúzott egy hatalmas pengéjűszikét, felvágta a vergődő ember hasát, és érdeklődve kotorásznikezdett a vonagló zsigerek között. Hirtelen mozdulattal kiszakított ahelyéről valami mirigyfélét, amelyet aztán sietve beletett acombjához szíjazott fémedénybe. Ebből a mirigyből valamilyendrogot fognak majd kivonni, olyan anyagot, amellyel fokozni lehet aperverz eksztázist.A Jaq mellől figyelő eunuchoknak ez már túlságosan sok volt.– Hasim! – nyögött fel az egyik. – A barátom volt...Mielőtt Jaq bármit tehetett volna, a fickó felpattant, majd felugrott amárványtörmelék-halom tetejére. Egyik kezében hálópisztolyt, amásikban energiakardot tartott.A kard pengéjének energiamezője kéken ködlött a levegőben. Apisztoly nevetségesnek látszott széles csőrével, a ragacsoshálóképző anyagot tartalmazó idétlen tartállyal. Az eunuch elsütöttea pisztolyt. Keze megrándult. A fegyver csövéből gubancosnaklátszó szálköteg röppent ki, mely a levegőben szétnyílt, és hálóváváltozva elzúgott a medikus feje mellett, rátapadva az egyiktechnikusra. A szálak, miután célba értek, pillanatok alattösszehúzódtak és megfeszültek.A medikus felkapta a földről lánckardját. A penge zúgni kezdett,olyan hangot adva ki magából, mint a feldühített gyilkos darazsak.Az éles fogak láthatatlanul pörögtek körbe a penge hossztengelyem e n t é n .A férfi egyik kezét a háta mögé dugva szemmel látható élvezettelközelítette meg a balga eunuchot.O, milyen fülhasogató hangot ad ki magából egy lánckard, amikorösszecsap egy energiakarddal! Az energiatöltet elektromoskékrobbanása kitépte helyéről a lánckard fogalt, s félreköpte őket. Amedikus fémmel borított karja hevesen megrándult, aztán remegnikezdett, de úgy, hogy Jaq arra gondolt, pillanatokon belülszéthasad. Semmi kétség: ez a fájdalom földöntúli boldogság volt amedikus számára.A medikus hátrált, aztán ismét előrecsapott. A két penge újbólt a l á l k o z o t t .A medikus a háta mögül előrántotta a hatalmas sebészszikét, ésvillámgyors mozdulattal beledöfte az eunuch hasába. A kardkihullott ellenfele kezéből, és a földre esett a hálópisztoly is. Ahárem őrzője hátratántorodott, s mindkét kezével megragadta ahasából kimeredő szike nyelét.Elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Agonizálva vonaglott aföldön. A medikus elégedett, már-már boldog üvöltéssel ugrottelőre. Tudta, egy ilyen seb nem okoz gyors halált; már látta, méglehetősége lesz arra, hogy felboncolja az élő embert.Persze a többi mutáns űrgárdista rögtön abba az irányba fordult,amerről az ostoba eunuch érkezett. Megfeledkeztek arról, amibenéppen a perverz gyönyört keresték, és készenlétbe helyeztékf e g y v e r e i k e t .Közben a pisztolyból kilőtt háló rákötött a technikus páncéljára. Aszálak egyike az alkarjára csatolt vezérlődobozra feszült.Talán ő maga állított a kapcsolókon, azzal a szándékkal, hogygyilkos dühöt gerjesszen a romba döntött fürdőházban eddigjobbára tétlenül ácsorgó rabszolgákban, talán a vezérlőre feszülőszál volt az oka...Az egyik állatember nyakán szétrobbant a nyakörv. A bozontos fejlevált a nyakról.Felrobbant a következő pánt is.Aztán a harmadik, majd a negyedik...* * *Jaq hideg verítékben fürödve riadt fel az emlék-álomból.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése