science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Második fejezetÉbredésekTeljes sötétség.Mintha a létezés hosszú ideje véget ért volna. Mintha a galaxisvalamennyi csillaga holt hamuvá és hideg pernyévé válva lebegettvolna, céltalanul az ürességben. Mintha minden halott lett volna avégtelen feketeségben.Mintha az egész univerzum megsemmisült volna.Vagy... mintha még meg sem teremtődött volna. Mintha a kozmosznem hallatta volna első kínlódó kiáltását, nem indult volna elgyötrelmekkel kövezett útján.Teljes sötétség. Teljes csend.De... Várjunk csak!A sötétség, amihez hasonló csak az a feketeség lehet, amely az űrmélyén, napoktól és bolygóktól sok száz fényévnyire sodródóholdak szívében lévő barlangokat jellemzi, ez... mégsem abszolút!Halovány, erőtlen fény pislákol a közepén. Mintha egy elektrogyertya lobbanna lángra...Ha valaki sokáig, mondjuk egy évig figyeli, a fotonok ernyedtgörcsölésre emlékeztető mozgásának köszönhetően felfedezheti asötétségben az iszonyatos, csövekkel és drótokkal körülvett halottarcot, a Semmi egyetlen vak tanújának ábrázatát.Ha az a bizonyos valaki még egy esztendőt rászán a nézelődésre,kiveheti a hullát körbefogó hátborzongató trónus körvonalait,megláthatja a szellemárnynak tűnő formákat.Ha a szemlélődő még egy évig figyel, olyan érzése támadhat, hogyvalami csillogásfélét lát annak a valaminek a legszélén, amiegykoron egy szem volt. Az a fénylő petty valóban nedvességfolt,tényleg egy aprócska könnycsepp? Vagy talán csak az elektrogyertya fénye tükröződik vissza valamiről?* * *Váratlanul, és az üresség közepén félelmetesen, újabb csillagokfénylettek fel. Mindegyik egy vicsorgó, ocsmány és torzszörnyetegre szórta sugarait. A bestiák kémként lestek a semmimagányos vándorát, szüntelenül és fáradhatatlanul figyelték a vakés béna, mégis érző és érzékelő lényt.Fellobbant néhány újabb elektro gyertya A sötétség után metszőenéles volt a belőlük áradó világosság. A legelső csillaggyertya mégfényesebb lett, sugarai rávetültek a Mindenek Császárát ábrázolóhatalmas méretű domborműre.A domborműre, amelyen a Császár arcát, és az Ő isteni felségétéletben tartó trónprotézis egy részletét örökítették meg. Nemaranyból, hanem fekete lakkbevonatú adamantiumból készült.Az egyre erősödő fény leleplezte a titkot: a Császár képmása voltaz, amely tanúként végignézte a körülötte folyó eseményeket;ennek a műalkotásnak a domborulatai tűntek szörnyeknek, amikormég sűrűbb volt köröttük a sötétség.Ezek a domborulatok és a mélyedések, fülkék falát díszítődémonpofák. Az elektro gyertyák fénypászmái a fekete, üvegszerűobszidián falakon, az éjsötét mennyezeten rebegtek, mozgóvá,hullámzóvá változtatva a szűk folyosókon meg a belőlük nyílóhelyiségekben felvésett rúnákat és szent idézeteket. A démonpofák,a rég nem használt ablakokat eltakaró, maszkokat formázó fedlapok némelyike elvigyorodott, a szellőzőnyílások előtt elhelyezettábrázatok tátott szája nesztelenül beszívta és kieresztette a levegőt,amelyben fel lehetett fedezni a száz évvel korábban elégett füstölőrudak illatát.Újabb fények gyúltak – indikátorok és kijelzők világítottak. Az aprópöttyök sugarai együttesen sem voltak elég erősek ahhoz, hogyvilágosságot teremtsenek; fényük csak arra volt jó, hogy méginkább kihangsúlyozza az obszidián- és ébenfekete felületeks ö t é t s é g é t .Ám bármilyen keveset értek is ezek a fényforrások, bármilyen sűrűvolt is még belsejében a sötétség, a Tormentum Malorum nevezetűhiperhajó lassanként feléledt.Jaq Draco megmoccant a koporsó alakú sztázistartályban. Aszerkezet időmérőjén az érték, amelyet annak idején száz évreállítottak be, most lenullázódott. A koporsó teteje felemelkedett,Draco pedig kénytelen volt visszatérni a sokszor fájdalmas életbe.Visszakapta öntudatát, aminek birtokában már oly sokszenvedésben volt része.Vagyis... még nem tért egészen magához, de már megkezdődöttnála az eszmélet visszanyerésének folyamata. A sztázis tartályban– amelyben normális esetben az élelmiszerkészlethez tartozó groxhúst és spicai szarvasgombát tartották frissen – Jaq Dracomegtapasztalta, milyen az, ha egyetlen pillanatnak száz éven átnincs vége.Mert számára egy évszázadig tartott a tisztaságnak és a hűségnekegyetlen szent pillanata, a lelki makulátlanság és a Császár irántielkötelezettség másodperce.Végtagjai nem zsibbadtak el, nem váltak érzéketlenné, mégis úgyérezte, hogy teste nem más, mint egy hasznavehetetlen húsdarab.Hitványnak érezte magát, meg obszcénnek is; teste mintha olyanhorgony lett volna, amely örökre ehhez a világhoz rögzíti a lelkét.Azt a lelket, amely megtisztult a sztázis tartályban töltött idő során,az önként vállalt fogságban, amely száz évig, az ő számáraazonban egyetlen pillanatig tartott csupán.Kiszállt a koporsóforma tartályból, megigazította magán fekete,csuklyás köpenyét, és a Császár képmása előtt térdre ereszkedveimádkozni kezdett.De miért fohászkodott?Hiszen már olyan tiszta volt, akár a százszor desztillált víz. Teste éslelke mintha a tisztaság eleven tartálya lett volna.A kétkedés azonban örök ellensége minden gondolkodó lénynek.Talán már túlzás az ilyen mértékű tisztaság, a végletek pedig mindiggyengévé teszik az embert, állandóan hibázásra kényszerítik. Akitúlságosan tiszta, az hajlamos lehet arra. hogy éppen a tisztaságellen kövessen el valamilyen bűnt...– Segíts nekem, ó, Emberiség Atyja – könyörgött Jaq Draco –,segíts, hogy elviseljem az életet. Segíts, hogy újra létezni bírjakebben a húsbörtönben!A Császár számára ez lehetetlen volt, az ő eleven holttestét atrónprotézis, egy olyan gépezet tartotta életben, amely bármelyiksztázis tartálynál iszonyatosabb volt. Ő átérezte az emberi fajvalamennyi egyedének szenvedéseit, és viszonzásképpentörhetetlen akaratával megtartotta a világban a gyötrelmet, a kínt,hogy az emberiség megedződjön a megpróbáltatások során, éserőssé, keménnyé válva nézhessen szembe a Káosz borzalmaival.– És vezérelj engem, istenem...Vezérelni? Miért? Miben? Hová? A hiperhajó fedélzetén jeges volt alevegő, ám Jaq Draco mégsem emiatt rázkódott össze.Az okkult tudat és az eltorzult idő fénylő ösvényét követve ő éshárom társa eljutott a Császár színe elé. Vajon az Istenszentesítette ezt a tolakodásnak is minősíthető tettüket? Vagyesetleg éppen azt tették, amit Ő kívánt tőlük? A trónterembenlezajlott szóváltás iszonyatos pillanataiban, miután Jaqotmegfosztották címeitől és rangjától, majd visszahelyeztékpozíciójába, a Császár önmagával, saját, szilánkokra hasadozotttudatának különálló részeivel folytatott vitát. A jelek arra vallottak,hogy a Császár elméje éppoly bonyolult és hatalmas, mint maga agalaxis, a végtelen tér, amelynek egyetlen igaznak hitt részletébensem lehetett vakon megbízni.Lehet, hogy a Császár tudatának valamelyik önállóan működő részerendelte el a hidra létrehozását, annak a lénynek a megteremtését,amely képes lenne megfertőzni az emberek tudatát, amelyrabszolgasorba tudná hajtani az emberiséget? Talán a mindenkitmagába olvasztani képes hidraszörny rendeltetése éppen az, hogyaz uralkodó, az állandó és végtelennek ígérkező szenvedésbebelefáradt Istencsászár helyére lépjen. Vagy lehet, hogy a Császárnem vett tudomást arról a konspirációról, amelynek célja az volt,hogy a hiperűr mélyéből előhalászott hidrát elterjessze a lakottu n i v e r z u m b a n ?– Vezérelj engem... – suttogta Jaq a fekete adamantium domborműelőtt térdelve.boomp3.comDe miben? Merre? Az a bizonyos fénylő ösvény már rég eltűnt. Jaqés társai rengeteg időt pazaroltak a menekülésre, arra, hogy távolkerüljenek a császári udvar központi részétől, amelyet az uralkodókönyörtelen és vakon hű testőrei védelmeztek. Rengeteg időbetellett, hogy átvergődjenek a Császár palotáját alkotó egymásbaolvadó gigantikus városrengetegeken, amelyekben őrök ésbékebírák cirkáltak. Hosszú hetek teltek el, mire keresztülvágtak acsarnokok ezrein, a mocskos kloákavezetékekre emlékeztetőfolyosókon, a labirintusokon, a könyvtárakon és szentélyeken, azAdministratum óriási hivatali épületein és helyiségein; míg felfelé,majd lefelé haladva átjutottak a katedrális-laborokon. Új ruhákatlopva, új személyazonosságot rabolva maguknak, hazudva, álruhátés maszkot öltve, időnként gyilkosságra kényszerülve menekültek,és közben mindvégig azt az útmutatást követték, amelyet JaqTarot-paklijának egyik lapjától, a kalapácsos Főpaptól kaptak – attóla Főpaptól, aki Draco vonásait viselte az arcán. Egy alkalommal egykisebb háborúnak is beillő lázongás közepén találták magukat. Afelfordulásban Zhord, a zömik, elszakadt tőlük, s később semsikerült megtalálniuk.Jaq és két megmaradt társa végül kijutott az egyik kisebbűrkikötőbe. Éppen akkor értek oda, amikor – valószínűleg azélelmiszer-ellátás hiányosságai miatt – egy újabb felkeléskészülődött a környéken. Rebellió – kitört az emberekbenfelgyülemlett fortyogó elégedetlenség, a sérelmek okoztaelmérgesedett sebekből kifakadt a lázadás forró gennye.A fénylő ösvényt követve átjutottak a megvadult tömegen, ésfelmenekültek egy kis teherszállító hajóra. A bárka raktereínyencségnek számító élelmiszerekkel volt tele. A legénységbőlcsupán ketten tartózkodtak a fedélzetén; amikor Jaq a társaivalmegérkezett, egyikük sem élt már. Suriken pisztolyokkal végeztekvelük; a hűtők még nem hűltek ki. A férfiak arcát véres cafatokkáhasogatták a sebesen pörgő borotvaéles pengelövedékek,átmetszették az orr- és pofacsontokat, mély árkokat hasítottak aza g y v e l e j ü k b e . . .A kezükben suriken pisztolyt szorongattak. Mi történhetett velük?Talán hajba kaptak valamin, és egyszerre lőttek rá egymásra?Arcuk a felismerhetetlenségig eltorzult.Vajon normális esetben is ilyen pisztolyokkal voltakfelfegyverkezve? Ilyen fegyvereket kaptak, hogy amikor elhagyjákhajójukat, legyen mivel megvédeniük magukat az űrkikötőikocsmákban és bordélyokban? A suriken pisztolyok marsigyártmányúnak látszottak; az Adeptus Mechanicus bolyüzemeinekvalamelyikében az eldák egyik fegyverét lekopírozva készíthettékő k e t . . .Minden jel arra vallott, hogy a teherhajó a Marsra indult, rakományáta Cultus Mechanicus technopapjainak szánták. Az ínyencségeketnem a Földön állították elő – a Császár palotabolygóján a talajugyanolyan mérgezett volt, mint a levegő. A földi kikötő csupántranzitállomás lehetett, a rakomány végcélja az iparbolygó volt.Miért volt szükség erre a kitérőre? Miért nem vitték egyenesen aMarsra? Lehet, hogy a Mars valamelyik magas rangú gépésze,esetleg a Nagy Fabrikátor egyik mérnök helyettese csempészésself o g l a l k o z i k ?A Jaq számára menekülést jelentő lehetőség a manipuláció bűzétárasztotta. Valaki mintha előre kitervelte volna, merre kanyarogjon afénylő ösvény, milyen tanácsokat adjon a Tarot-lap.Mintha valaki minden lépését figyelte volna. Lehet, hogy a Császárszámtalan elmeszilánkjának egyike? Jaq imádkozott, hogy ígyl e g y e n .Vagy talán valami más hatalom avatkozott az ügyeibe?Fogalma sem volt róla, melyik feltételezés lehet igaz, de nemtehetett mást, a teherhajón kellett elhagynia a Földet.A tomboló felkelés közepette a megfelelő kódok megadása utánVitalij Gugol felvitte a teherhajót az űrhajókkal és orbitáliserődítményekkel telezsúfolt űrbe. Ezután a Mars felé vették azirányt, majd letértek a pályájukról. Később újabb pályamódosításthajtottak végre. Jaq, amikor a rádión keresztül faggatózókérdéseket kapott, hajtóműproblémákról beszélt, meg arról, hogysorra kudarcot vallott azokkal a mechanikus Utániakkal, amelyekkelelevenre lehetett volna masszírozni a gépezet lelkét. Olyan ügyesenhazudott, hogy már-már ő maga is elhitte, amit mondott. Ugyanmikor lehet meggyőzőbb a hazugság, ha nem akkor, amikor ahazug szentül hiszi, hogy igazat mond?A hajtóművek természetesen a vártnak megfelelően reagáltak a Jaqáltal elmondott invokációkra. Sajnos, Zhord nélkül kellett elvégezniea feladatot. Hiányzott neki a mogorva, aprócska mérnök. A zömiknem imádkozott volna a hajtóműveknek; ő jobban bízott aszerszámok és csavarkulcsok hatásában, mint a rúnák ésráolvasások erejében. A teherhajó akadálytalanul keresztülhatolt abelső védelmi vonalon, azután a középsőn, végül a külsőn is.Mire ez megtörtént, Jaq már halványan sem érezte, merre vezet afénylő ösvény. A furcsán viselkedő Tarottói sem akart tanácsotkérni; tartott attól, hogy valamilyen gonosz hatalom kerítettehatalmába a pakliját, és nem szeretett volna démonok által kijelöltúton továbbhaladni...Végül az űr kiürült körülöttük, már csak az órákkal, napokkalkorábban leadott, a végtelen térben kószán keringő rádióüzenetekcikáztak benne. És persze a telepatikus beszélgetések. Sajnos, afedélzeten nem volt asztropata, aki belehallgathatott volna ezekbe ak o m m u n i k á c i ó f o s z l á n y o k b a .A teherhajó túljutott a Naprendszer peremén, átért abba a zónába,ahonnan az intersztelláris hajók át szoktak ugrani a hipertérbe. Aszubsztelláris hajóknak ritkán volt okuk arra, hogy ennél aszektornál kijjebb repüljenek a közönséges térbe.Nem sokkal később a teherhajó kijutott az üstökösök övezetébe.A Nap ekkor már csupán aprócska pont volt a hajó jobb oldalán, egya többi fénylő pötty közül. A Föld szülőanyja jelentéktelennézsugorodott, pedig a hajó még mindig sokkal közelebb volt hozzá,mint az űr tengerében lévő csillagszigetek bármelyikéhez. Atávolság nevetségesen kicsi volt, ám a Sol máris semmivé változott;porszem volt csupán a homoksivatagban.De ennek nem volt túlságosan nagy jelentősége, mert a Földregondot viselő anya – és apa is egy személyben – az az élő hullavolt, aki az arany trónprotézisbe zártan kisugározta magából azAstronomicant, azt a vezérjelet, amely képes behatolni a galaxismélyére, a legfeketébb sötétségbe is...Az üstökösök övezete is üresnek tűnt. A jég- és sziklahegyek millióiközömbösen rótták sok ezer éves útjukat a hideg semmiben.Legtöbbjük legalább olyan messze volt a szomszédjától, mint a Földa Marstól. A csillagok csak erőtlen fénnyel világították meg ezeketaz űrbeli árvákat. Ha valamelyik sziklatömb összeütközött atársával, vagy ha két fattyú túlságosan közel került egymáshoz, akisebb száguldva elindult a Nap felé. Az eltérített test csak akkornövesztett magának látható, a napszélben gőzölgő farkat, amikorirányt változtatva megkezdte rohanását. Csak ekkor lett belőlevalódi üstökös, vándorhegy, amely ezerszer nagyobb kinetikusenergiával rendelkezik, mint bármelyik rakéta vagy termonukleárisö k ö l .A kozmoszban minden képes volt a pusztításra. Még az is tudottölni, ami sohasem ismerte az életet.Amíg üstökössé nem váltak, az övezetben keringő űrfattyakészrevétlenek maradtak.Vitalij Gugol végül megtalálta a sötét ürességnek azt a részét, ahola Tormentum Maíorumnak a beletáplált utasításoknak megfelelőenvárakoznia kellett.A teherhajóról átvittek a saját hajójukra néhány élelmiszerrel telitartályt meg három üreset is. Úgy tervezték, ezekbe fognakbefeküdni; ezekben kezdik meg sztázis álmukat.A semminek ebből a régiójából kifelé irányuló hosszú út soránalvócellája magányában Jaq rámondta jelentését egy adatkockára.Az Ordo Malleus nagymesterének szemére kódolt kis kockát, aLiber Secretorumot ezután átvitte a teherhajóra, amely sorsárahagyottan előbb-utóbb elindul a Nap irányába. Másfelé nem mehet,legénység híján a gravitáció veszi át a kormányzását.Vajon eljut a kocka a címzetthez? Vajon megtalálják? Mi van akkor,ha a teherhajó véletlenül összeütközik az egyik vándorheggyel?Lehet, hogy éppen a védelmi vonal fegyver automatái fogjákm e g s e m m i s í t e n i . . .Amint feljutott a Tormentum Malorum fedélzetére, Gugol végre újraképes lett arra, hogy navigáljon a hipertérben. A hajó ugrott, azutánújra nekilódult. Ezt követően megállt, és körülbelül két fényévnyitávolságban a legközelebbi csillagtól sodródott egy darabig.Az nem számított, hogy lassan vagy gyorsan sodródik; a normálűrben akkor sem juthat el túlságosan messzire, ha több ezer évenát hánykolódik. A védelméről azonban gondoskodni kellett:álcaerőmezőket vontak köré. és pajzsokat, Jaq pedig ráhúzott egyv é d ő a u r á t .A Tormentum Malorum hajtóműveit leállították, készenléti állapotbahelyezték. Jaq, a navigátor és az orgyilkos ezután bemászott ahárom üres tartályba. Beállították az időzítőket – a sztázis koporsókfedelének száz évvel később kellett felnyílnia –, majd élvelefagyasztott húsdarabokká változtatták magukat.Eltelt a száz év...Az idő elvesztette jelentését.A tisztaságban eltöltött, pillanatnak tűnő száz év, és most... azébrenlét mocska. Az öntudat parancsai. A késztetés és a sürgetés.Jaq ismét megrázkódott. A szellőző- és fűtőrendszert úgy állítottákbe, hogy már a koporsók felnyílása előtt egy héttel melegednikezdjen a hajó levegője. A jelek szerint ez a hét nap túlságosankevés volt erre. Hideg volt, de Jaq annak is örült, hogy nem fagyotthalálra, amikor kiszállt a sztázisból.Amikor ő kiszállt a sztázisból. Egyedül...A másik két tartály, Ey'Lindié és Gugolé... Lehet, hogymeghibásodtak? Lehet, hogy a koporsókban már csak csontokat,mumifikálódott bőrt és kiszáradt szervhalmokat talál?Megijedt, amikor arra gondolt, hogy esetleg egyedül, navigátornélkül maradt. Egy ember ilyen helyzetben akkor sem tudnámegőrizni tudata épségét, ha tudja, hogy a Császár elméjetámogatja. Az ember esendő, képtelen elviselni a tehetetlenséget ésa magányt.Mert a társai nélkül idekint magányosabb lenne, mint az az eretnek,akit az Inkvizíció automatizált tömlöcébe vetettek, vagy akit a többkilométer vastag jégréteg alatt kivájt, sziklafalú cellába zártak. Az arab legalább bízhat benne, hogy egyszer kikerül börtönéből – hamásért nem, hát a kihallgatás végett. Ha megszünteti az egyedüllétkínját, talán még a fizikai fájdalom is kellemes lehet.Ha nincs a hajón navigátor, ki fog belenézni a hipertérbe? ATormentum Malorum talán soha többé nem lesz képes rá, hogyelugorjon a kozmosznak ebből a térségéből.– Mindenek Atyja, kegyelmezz a navigátoromnak és azo r g y i l k o s o m n a k ! . . .Mielőtt Jaqnak sikerült volna elég lelkierőt összevakarnia ahhoz,hogy átmenjen Vitalij Gugol kapszulájához (amelyben talán csakegy vigyorgó koponyát talál), halk kattanás kíséretében felnyílt aharmadik sztázis koporsó fedele.E y X i n d i !A nő... Rövidre nyírt hollófekete haj. Sima, elefántcsont fehér arc.Aranyszínű szempár.Milyen könnyedén kelt ki a koporsóból! Milyen rugalmasan mozgott,amikor testre simuló fekete-vörös orgyilkos mezében a padlórat o p p a n t o t t !Jaq elméjéből és lelkéből még nem illant el a végtelen tisztaságérzete, ám ebben a pillanatban, Ey'Lindi feltámadásánakmásodpercében – nem tehetett róla – eszébe jutottak a nő testénfeketéllő tetoválások, amelyek közül mindegyik egy-egy sebhelyettakart. Eszébe jutottak a nő mellén lévő szkarabeuszok. Ahatalmas, szőrös pók, amely a derekát ölelte át a lábaival. Aszámtalan heg, a szörnyű sérülések, amelyek közül alegiszonyatosabbak a lelkén éktelenkedtek...– Jaq – mondta Ey'Lindi halkan. Egyenesen állt, kihúzta magát. Egyleheletnyivel magasabb volt Dracónál, bár ő sem számítottalacsonynak. Egy leheletnyivel? Ey'Lindi lehelete a halál, ha úgyakarja. Egyszer az alvófülkéje magányában oly forró sszenvedélyes volt a lehelete...– Tisztaság – mondta Jaq a nőnek, mintegy üdvözlésképpen, majd,mintha el akarná leplezni bizonytalanságát, sietve megkérdezte: –Mire gondoltál egy perccel ezelőtt, száz éve?Ey'Lindi pislogott, azután válaszolt. – A semmire. Az ürességre.Jaq sejtette, hogy ezt a feleletet fogja kapni. Ey'Lindi a szavaivalbebizonyította, megőrizte elméje épségét.Ey'Lindi kérdőn oldalra döntötte a fejét.– Remélem, ezután már csak Vitalijnak kell foglalkoznia a semmivel.– Ebben én is bízom.Ha Gugol még életben van, valóban így lesz.Ha viszont a navigátor meghalt, Jaq tudta, hosszú időre kettesbenmarad ezzel az orgyilkossal, ezzel az álkurtizánnal. Egyedül lesznekegész hátralévő életükben...Milyen ostoba gondolat! Csak addig maradnának életben, amígkitart a raktárakban felhalmozott élelem. Mennyi idő lehet ez? Egyév? Azután éhen pusztulnának.Tiszta fejjel kell gondolkozni!Ha Vitalij nem él, neki és Ey'Lindinek vissza kell feküdnie asztázisba. Permanens sztázisba, és egészen addig kell ottmaradniuk, amíg valaki véletlenül megtalálja a sodródó TormentumMalorumot. Ezer, talán tízezer évig. Vagy amíg a galaxist elpusztítjaa dühöngő Káosz. Vagy amíg a Fény megnyeri a végső küzdelmet.Jaq kételkedett benne, hogy ez utóbbi valaha megtörténhet.Előre fel akart készülni mindenre, de aztán rájött, valójában csakazért töpreng, hogy az időt húzza. Valahogy nem volt kedvemegvizsgálni Gugol koporsóját, ám végül Ey'Lindi társaságábanmégis elindult.A nő ért oda elsőként. Milyen meghökkentően fürge! Pedig százévig meg sem moccant. Jaq és Ey'Lindi keze egyszerre fogta meg atartály tetejét. Ujjaik egy pillanatra összeértek.Vitalij Gugol magzatpózban, nyál csorgatva feküdt a koporsóban.Véres nyál folyt a szájából.Az álla már egészen vörös volt. Élénkvörös, tehát a vér mégegészen friss.Miközben Jaq imádkozott, vagy miközben Ey'Lindire meregette aszemét, Vitalij számára is véget ért a sztázis állapot. A navigátorazonban nem lökte fel koporsója tetejét. Ehelyett inkább az alsóajkába harapott. Jaq látta, a fogai még mindig a húsába mélyednek.– Vitalij!...Ey'Lindi megfogta és ülő helyzetbe rántotta a navigátort. Ujjaivalszétfeszítette a férfi állkapcsát. A körmére vér csurrant. Kezét sietvebeletörölte Gugol fekete selyemből készült fodros ruhájába, anavigátor kedvenc öltözékébe. Megsimogatta a férfi arcán aráncokat (Gugol még fiatal ember volt, ám a hipertér figyeléséveleltöltött évek idő előtt mély árkokat metszettek az arcára), majdmegigazította a kopaszodó fej köré kötött sálkendőt, nehogy akáregyetlen pillanatra kénytelen legyen belenézni a homlokán lévőhiper szembe.Vitalij gurgulázó hangot hallatott.– En... – Csupán ezt az egyetlen szót bírta kinyögni, ám ezzel issikerült megnyugtatnia aggódó társait, akik hinni és bízni kezdtek,hogy minden rendben lesz. Gugol fogai ismét az ajkába mélyedtek.Összeráncolta a homlokát, arca fájdalmasan megrándult. – Afájdalom... oly édes! – motyogta. – A hús oly édes. Harapok, hogy...fájdalmat okozzak magamnak. Oly édes, és mégis oly fájdalmas...– Mi járt a fejedben, míg sztázisban voltál? – kérdezte Ey'Lindi.– Mindenek Atyja, adj erőt ennek az embernek! – imádkozott Jaq.– Mire gondoltál, Vitalij?A navigátor ajkai eltávolodtak egymástól, s eszelős vigyorrahúzódtak. A sebekből élénkvörösen folyt a vér.– En... elkövettem egy kis hibát – mondta. – A félelem utolsópillanatában éppen azon gondolkoztam... mi lenne az, amire alegkevésbé szeretnék gondolni, amíg sztázisban vagyok. Egyetlenpillanatra eszembe jutott Queem Malagnia...A förtelmes érzékiség, az undorító vágy káoszmázas óriásasszonya! A tetovált mellű, zsíros bőrű ocsmányság, akirézkarikákat akasztatott a mellbimbóiba; aki azon a káosz-világonélt, ahol – bár ez korántsem volt biztos – a hidrát megteremtették...– Queem Malagniára gondoltam, aki... megszülte... SlishyV.Tehát az az egyszerre gyönyörű és undorító mutáns nő járt azeszében, akinek törékeny és fehér testét művirágokkal díszítettsodronyacél akrobatatrikó takarta; akinek dús szőke haja és érzékiarca volt. Vitalij Gugol a démonlányra gondolt, Slaaneshnek, a kéjés a kín istenének szolgálójára, Slishyre, akinek karjait kitinesrákollók, lábait strucckarmok helyettesítették; akinek kívánatosformájú kemény fenekéből borotvaéles farok nőtt ki. Slishy járt azeszében, akit Ey'Lindi ölt meg, s aki halálos agóniája közben agyönyör hangjait hallatta.Ey'Lindi szájából sziszegve tört elő a levegő.– Megnyílt Queem húsos szerelemcsatornája – motyogta Vitalij –,és Slishy bújt elő belőle. A rákollóival vágott utat magának, és...– Elég ebből! – mordult rá Jaq. A tisztaságot, aminek érzeteszétáradt benne, egyszeriben beszennyezték a förtelmesmutánsokkal kapcsolatos emlékek. – Esto tacitus! – tette hozzáparancsoló hangon. – Silenda est!Leheletük párává válva, vékony rétegben az obszidiánfalakrat a p a d t .– Hideg van – mondta Ey'Lindi. Nem panasznak szánta amegjegyzést, hiszen az orgyilkoskiképzés során, amit végig kellettcsinálnia, megtanulta, hogyan lehet elviselni a fagyos hideget és abőrperzselő hőséget. – Gyakorolnom kell – tette hozzá.Ó, igen... Gyakorolnia kell, hogy izometrikus kecsességével ésakrobatikus eleganciájával elterelje Vitalij gondolatait azelfajzottakról, és megakadályozza, hogy a navigátor az érzéki éshalálos Slishyvel foglalkozzék. Jaq helyeslően bólintott, de jégkékszemében fellobbant a szkepticizmus tüze.Ey'Lindi ennek ellenére nekilátott, hogy végrehajtsa gyakorlatait.Valamivel később Gugol az aprólékosan kidolgozottdomborművekkel díszített navigátorülésben hevert, és az üres hipermonitort bámulta. Testére amulett füzéreket és ikonokat aggatott.Az obszidiánfalú vezérlőteremben még mindig hideg volt. A Jaq általmeggyújtott füstölőrudak lassan eregették szürke csíkjaikat; alevegőt nehézzé tette a vallásos alázatosságot elősegítő vegaivirtuherba és a sivatagi bokrok kivonatából készült dohmirha szaga,amely állítólag erőt ad az embernek, és az elmére is tisztító hatástg y a k o r o l .Vitalij Gugolnak szüksége is volt ilyen segédeszközökre ahhoz,hogy megtalálj? a hipertérben a legközelebbi naphoz és világaihozvezető vektort.Magában halkan motyorászott:– Katt!, a hajó testén karmok koppannak.Koponyámban édes csápok kígyóznak...Megrázta tar fejét, hogy megszabadítsa elméjét az emlékképektől.Sebzett ajka a foga felé mozdult, de sikerült erőt vennie magán. Egykicsit feljebb tolta a homlokán a sálkendőt. Úgy izzadt, mintha lázg y ö t ö r n é .Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy uralkodjonm a g á n .De vajon ennyi elég lesz-e?Ey'Lindi figyelmesen nézte a navigátort, készen arra, hogy szükségesetén megölje, ujjának egyetlen idegblokkoló érintésével kipréseljebelőle az életet. A Tormentum Malorum rendelkezett olyanpajzsokkal, amelyek megvédik a hipertérből érkező démonokkalszemben, de mi van akkor, ha a navigátor – aki elméjével belenyúlta hipertérbe – éppen arra készül, hogy megidézzen és segítsen egykáoszlényt? Mi van akkor, ha ide akar hívni egy démont, esetleg ad é m o n a s s z o n y t ?Ennél a variációnál már az is jobb, ha meghal. Még akkor is ez ahelyes megoldás, ha navigátor nélkül itt ragadnak a semmiközepén. Akkor pedig, amikor a Tormentum Malorum már belépett ahipertérbe... akkor még gyorsabban kell majd végezni Gugollal.Persze lehet, hogy abban a helyzetben már a gyilkosság sem segít;talán ha erre sor kerül, már csak az imák téríthetik el a felserkentettdémonokat a céljuktól.Tehetetlenül sodródni a hipertérben, és abban reménykedni, hogy ahajó összetalálkozik egy roncstömeggel, majd beolvad a többiszerencsétlenül járt űrbárka köré... Nem valami biztató kilátás,ennek ellenére Ey'Lindi tudta, mit kell tennie.Eltűnődött. Vajon Vitalij tisztában van azzal, hogy szükség eseténneki muszáj megölnie? Mert megteszi, ez egészen biztos, hiszen eza kötelessége.– Inkvizítor – mormolta Ey'Lindi alig hallható hangon. –Navigátorunk félig elvesztette a józan eszét. – A feladatai közöttnem szerepelt, hogy kérdezősködnie kell, vagy észre kell venniebizonyos dolgokat, de mégsem bírta ki, hogy ne tegye szóváf e l f e d e z é s é t .– Reménykedjünk, hogy elméjének épen maradt felével is képeslesz továbbvinni a hajót – felelte Jaq.Ey'Lindi bólintott. Tisztában volt azzal, hogy Vitalij aggasztó állapotaellenére sem halaszthatják el az indulást. Talán egy nap se kellhozzá, és a navigátor elméjének már csak egyharmada maradnormális, a másik kétharmad rész megbomlik.El kell jutniuk valamelyik világra. Találniuk kell egy asztropatát. Egyasztropata képes lenne belehallgatni a Föld irányából érkezőpszichikai kommunikációörvénybe. Egy asztropata lehallgathatná akatonai adásokat éppúgy, mint a kereskedelmi híreket meg ateológiai üzeneteket. A pszichikai üzenetek e szegmenséből azután– amely az egészhez képest vékony szeletke, mégis irdatlanmennyiségű adat – képes lenne kisilabizálni, hogy mi a helyzet,melyek a legfontosabb események száz esztendővel azután, hogyJaq Draco elmenekült a Földről; egy évszázaddal azt követően,hogy tudomást szerzett a hidra-összeesküvésről.Mert valaminek történnie kellett, hiszen eltűnése előtt nyomokathagyott hátra. Azóta a Liber Secrorumnak már el kellett jutnia aMalleus nagymesteréhez. Az Ordo Malleus pedig bizonyára reagált,és akcióba kezdett. Jaq az elcsípett kommunikációmorzsákbólvalószínűleg megértené, hogy a rend mit tett, és mire készül; titkosinkvizítorként képes lenne megfejteni a mások számára érthetetlenkódokat is.Melyik bolygót kellene célba venniük?Miközben Ey'Lindi a navigátort figyelte, Jaq elővette a kikészítettmutánsbőrbe göngyölt kártyapaklit, a személyes Tarotját. Hangosanimádkozni kezdett, a Császár szelleméhez fohászkodott, hogysegítséget kérjen tőle a jövendöléshez.Ezután legyező alakban szétnyitotta a hetvennyolc lapot, azinteraktív képeket ábrázoló kristályszeletkéket.Négy sorozat – Discordia, Adeptio, Creatio, Mandatio – és a nagyarkánum lapjai.A Discordia-sorozat a küzdelmet és a viszályt, ugyanakkor ahatalom és tekintély birtokosát jelképezte. A lapokon lévő rajzok aBirodalom ellenségeit ábrázolták a támadó természetű vagy színlegbarátságos idegen lényeket, a hipertér korcsait. Az egyik lapon azt aKáoszhoz pártolt renegátot lehetett látni, amellyel Jaq az IszonyatSzemében találkozott, a következőn pedig egy földöntúlian szépeldát, egv Maszk harcost.Az Adeptio sorozat a kemény munkát jelképezte. Ebbe a kisarkánumba tartozott az Űrgárdista és az Orgyilkos. Jaqnak feltűnt,hogy az Orgyilkos lapján megjelenő alak mennyire hasonlítE y ' L i n d i r e . . .A Creatio sorozat a termékenység szimbóluma volt. Ebbe tartozottpéldául a Navigátor és az Asztropata. Az egyik lapon egy bozontos,vörös szakállt, sildes sapkát és kopottas dzsekit viselő zömikmérnök látszott, aki a megszólalásig hasonlított a sajnálatos módonelvesztett Zhordra.A Mandatio-sorozat a stabilitás arkánuma volt. Ide tartozott azInkvizíció, Jaq személyes lapja azonban mégsem ez, hanem a nagyarkánum részét képező kalapácsos, trónuson ülő Főpap volt.A Főpap arca a lapon pontosan olyan volt, mint Jaqé: komor éssebhelyes. Orra alatt vékonyka, őszülő bajusz díszelgett, állcsúcsánnyírt kecskeszakáll sötétlett. A szakáll egy vékonyka csíkja felnyúltaz alsó ajkáig. A jobb orcáján – a kártyán – egy emberi koponyaköré fonódó polipot ábrázoló elektromos tetoválás, a hidra jelev i l á g í t o t t .A hidráé, amelynek spórái befészkelhetik magukat az emberekelméjébe. Egyszer, a távoli – vagy talán már nem is olyan messzijövőben az összeesküvés eléri célját, és a hidra révén az emberi fajvalamennyi egyede összekötődik, egyetlen hatalmas rombológépezetté válik, amely képes lesz kiűzni a galaxisból a romlottlelkeket és az idegen lényeket; amely fel tudja venni a harcotmagával a Káosszal is; amely felperzselheti a démonok poklát.Amely megtisztíthatja a kozmoszt.Vagy elősegítheti pusztulását, megsemmisítve az őt alkotó,rabszolgasorba kényszerített emberiséget...Jaq sebhelyes arcán a hidra tetovált jele láthatatlan maradt. Mostnem akarta, hogy megjelenjen a rajzolat, fekete ruhája pedigeltakarta a testét ékítő többi tetoválást, az általa legyőzött démonoks z i m b ó l u m a i t .A Főpapot – amely azonos volt vele – középre helyezve nekilátott,hogy a találomra húzott lapokból kirakjon egy csillagalakzatot.M e g r e m e g e t t .Az első lap a Csillag volt, a nagy arkánumból. A kép egy nagy,jelentősnek tűnő csillagot és több kisebb, halványabban világítóégitestet ábrázolt.A következő lap a Slaanesh volt, ugyancsak a nagy arkánumból. Akristályszelet felületén egy démonasszony képe látszott. Egy olyandémonasszonyé, amely kísértetiesen emlékeztetett Slishyre.A harmadik lap a Navigátor volt. Az alak fejjel lefelé lógott egyakasztófáról. Jaq még sohasem látta ilyennek ezt a képet. ANavigátort szimbolizáló férfi homlokán semmi sem takarta el a hiperszemet, amelynek egyetlen pillantásával ölni lehet.Jaq gyorsan lefordította az utolsó két lapot.– Védelmezz minket! – imádkozott.Felemelte a Csillagot, és odahajította a székében motyorgónavigátor felé.– Ezzel határozd meg az úti célunkat!* * *Kezdetét vette az utazás. A Tormentum Malorum belemerült azelveszett lelkek tengerébe, a hipertérben száguldott. Kísértetiesmintázatok örvénylettek a hiper monitoron; a vonalak úgykavarogtak, mintha alakot ölteni szándékozó, a monitor fogságábólkitörni akaró élőlények lennének.Gugol, mielőtt hozzányúlt volna a vezérlőműhöz, felhúzott egyékköves kesztyűt. A hajtóművek – amelyeket egy évszázaddalkorábban még Zhord pofozott helyre – megnyugtatóan üvöltöttek,erőtől lüktettek.– Az Astronomican fényes és tiszta – kántálta Gugol. Hangját még aszokásosnál is dallamosabbá változtatta az idegesség. – Nagyontiszta. Nagyon fényes...Neki valóban fényes lehetett, hiszen hiperszemével képes voltmeglátni a Császár iránysugarát. Ami Jaqot illeti, ő semmit semfogott fel az Astronomicanból. Ey'Lindi sem látta a sugarat, de nekinem is ez volt a feladata – őt azért rendelték a titkos inkvizítormellé, hogy szükség esetén gyilkoljon.Vitalij tehát tisztának érzékelte a jelet, két társa azonban csak ahipertér örvénylését látta.A z u t á n . . .Meghallották a zajt. Mintha valami a hajó külső burkát kaparásztav o l n a ....a hajó testén karmok koppannak...– Várj! – szólt rá Jaq az orgyilkosára. – Várj!Gugol arcán veríték gyöngyözött. Ha nem lett volna rajta a kesztyű,keze valószínűleg lecsúszik a barokkos stílusú, rúnákkal teleróttkerékről, a damaszkolt karokról és érdes felületű gombokról.Szerencsére – áldott legyen a Császár neve! – a nesz, a hajótestkülső oldala, a védőburok felől érkező kaparászás nem lett erősebb.A monitoron megjelentek a normál tér csillagai. Vitalij Gugolelvesztette az eszméletét.Lehet, hogy a szíve mondta fel a szolgálatot? Ne...Jaq az egyik ablakhoz ugrott, és felemelte róla a démon pofátformázó védőlemezt.Csillagok! Különböző színű csillagok. Genny sárgák, vérvörösek,olyan zöldeskékek, akár a félig megfojtott ember arca...– Öljem meg Gugolt? – kérdezte Ey'Lindi. – Megváltás lennes z á m á r a .Jaq hangját érdessé változtatta a felháborodás.– Az orgyilkosom megváltásról beszél? Mi következik ezután? Talána könyörületességről fogsz papolni?– Elnézést, ez csak amolyan szólásmondás volt. Bocsánatot kérek.– Az embernek mindig ügyelnie kell arra, nehogy eretnek szavakhagyják el a száját. A beszéd nem más, mint hazugságokszövevénye. Metaforák, szólások... Piha! Különben addigmindenképpen szükségünk lesz Vitalijra, míg nem találunkmagunknak egy megbízható navigátort.– Persze, persze. Valamennyien csak eszközök vagyunk.A nap, amely felé haladtak, Luxus néven volt ismert. Lakható világátLuxus Primernek nevezték. Ezt már akkor sikerült kideríteniük egyvéletlenül elcsípett rádióüzenetből, amikor még többnapnyi utazásválasztotta el őket a bolygótól.Azt is megtudták, hogy a Luxus Primeren háború dúl. Ez alegkevésbé sem zavarta őket. A háború olyan, akár az örökké élőnövények: valahol, valamelyik csillag alatt újra és újra kibontjahalálos szirmait.A hozzájuk hasonló renegátok számára a háború azonos volt anyugalommal, az új lehetőségek felbukkanásával. Akik azavarosban halásztak, rendszerint jól jártak.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése