science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Tizenkettedik fejezetVendégek<Az űrcsaták jobbára láthatatlanok, és halkan, szinte némánzajlanak. A csatamonitorokon – amelyeken ott izzanak a felszenteltkomputerek által a radarokból és a mély szkennerekből érkezőadatok alapján kiszámított helyzetű ikonok – általában jól nyomonkövethetőek az ütközetek során mozgó egységek helyzetének ésállapotának változásai.Azok számára azonban, akik részt vesznek a csatákban, korántsemilyen világos a dolog.A hajók gyorsan mozognak, az űr hadszíntérré változott szeleteirdatlanul nagy, az egységek szünet nélkül manővereznek, ezértbelülről figyelve még egész flották összecsapásai is izoláltpárbajoknak tűnnek. A félelem és a feszültség miattelbizonytalanodó lövészek gyakran a képzeletük szülte fantomokranyitnak tüzet. (Ilyen hibát senki sem követhet el büntetlenül,tévedésükért indukált fájdalom a „jutalmuk”. Persze a fájdalommértéke relatíve alacsony, hiszen a villámkesztyűs, térsisakoslövészek mindig és mindenhol megbecsült szakembereknek,megóvandó kincsnek számítanak. Természetesen ez a büntetéssemmiség ahhoz a kínhoz képest, amellyel az ellenség honorálja ahibázókat – ilyen helyzetben bármelyik pillanatban lecsaphat azóvatlanokra a csatatéren ólálkodó halál.)A Sztálindróm környékén vívott, gyakorlatilag értelmetlen csatát isez a félelemből és feszültségből összeállt érzelemelegy jellemezte.A bizonytalansági ráta nagy volt, mert a Császári Öklök számárakijelölt feladatok célját valójában csak fanatikus flottakapitányuk éslegmagasabb rangú tisztjeik ismerték. A parancsok többsége – arohamokra, a kitérésekre, a megsérült ellenséges hajók figyelmenkívül hagyására vonatkozó utasítások – őrültnek és értelmetlennek,minden logikát nélkülözőnek tűnhetett.Vajon a csatának hány olyan résztvevője volt, aki értette, mitörténik, aki tisztában volt az akció egészével vagy akár csak atények parányi töredékével?Emberek ezrei dolgoztak serényen a hajtóműcsarnokokban, afedélközben, a szerviz-termekben, a fegyvertárakban, ésegyiküknek sem lehetett fogalma arról, hogy pontosan mi zajlikkörülöttük. Csak a saját feladatukkal törődtek, és semmit sem tudtaka csata állásáról – egészen addig, míg a halál a közvetlenkörnyezetükben léket nem ütött a számukra a világot jelentő, azéletet biztosító szektor falára.A gépek kakofóniája, a szelepekből előtörő gőz sivítása, agenerátorokban sercegő elektromos töltés – mindez a környezetrészévé változott, az emberek éppúgy nem vették észre, mint azt atényt, hogy lélegeznek. Zavartalanul ügyködtek a maguk kisvilágában – egészen addig, amíg egy ellenséges lövedék mellettüknem talált célba, míg plazma nem fortyogott körülöttük, míg el nemszökött a szájuk elől a levegő. Akkor, amikor ez bekövetkezett, azáldozatok felfogták, egyetlen pillanatra megértették, hogyanállhatnak a dolgok. Legalábbis a saját dolgaik...A harcolók többsége hallotta a csatát jelző szirénák vijjogását;sisakhangszórójukból a legtöbben hallották a belső tornyokmagasában fészkelő altisztek által kiadott parancsokat, de voltakolyanok is – például a csatahajók gyomrában és bélrendszerébenszolgálatot teljesítő technikusok –, akik az állandó háttérzajban márrég elvesztették hallásukat. Ők kézjelekkel kommunikáltak,intésekkel küldték egymásnak az üzeneteket; ők talán még azenergiasilók bömbölését sem hallották meg, amelyekből halált osztóútjukra indultak a lézersugarak. A hajótest vibrálását, az életetbiztosító mesterséges anyaméh remegését azonban valamennyienérezték...A Tormentum Malorum utasai órák óta figyelték a monitorokat.Fennix lehallgatta a csatahajók fedélzetén dolgozó asztropatáküzeneteit. Ey'Lindi a rádióadásokat figyelte, amelyek időnkéntelnémultak, időnként hangkáosszá változtak. Jaq néha belenézettegy távlencsébe, szemügyre vette a távoli fényvillanásokat, majd aSztálindróm undorító gömbjére irányította a szerkezetet. Ebből aszögből nézve úgy tűnt, hogy a genny sárga nap a bolygónakcsupán egytizedére szór fényt.Zhord időnként a maga velős módján summázta a helyzetet:– Huh!Az egyik Gót osztályú csatahajó dokkjaiból Kobra rombolók bújtakki, hogy felvegyék a harcot a környéken megjelenő eldalidérchajókkal. A Kobrák gyorsan mozogtak, elképesztőügyességgel manővereztek, ám alakzatuk mégis esetlennek,nevetségesen lassúnak tűnt a madarak eleganciájával röpülő, atoronymagas csontárbocokra vont napvitorlák segítségével haladólidérchaj ókhoz képest.Az egyik Kobra vortextorpedója egy lidérchajó mögé ért, mielőttfelrobbant. Az explózió szétszaggatta az űr anyagát. A lidérchajómegremegett, de sikerült kikerülnie a zónából, amelyben mindenmegsemmisült, ami anyagból volt. Egy másik lidérchajóróllézersugarak villantak a Kobra irányába. A pajzsok elnyelték azenergiát. Egy harmadik lidérchajó plazmaágyúkból nyitott tüzet. AKobra túltöltött pajzsai felizzottak, azután semmivé váltak.Mi történhetett? Ezeket a pajzsokat ennél jóval nagyobbenergiaadag sem semmisíthetné meg! Talán nem megfelelőenáldották meg a generátorokat? Vagy lehet, hogy a Kobra kapitányaidő előtt kikapcsolta a pajzsokat?Egy újabb lézervillám a Kobra farát csípte meg. A hajtóművekfelrobbantak, a széles farlemezek darabokra hullva száguldottak ahajó belsejéből kiömlő törmelékszilánkok között. A lidérchajók és azépen maradt Kobrák gyorsan elfordultak a megsemmisülő hajótól,és felgyorsítottak, hogy biztonságos távolba kerüljenek a hamarelenyésző plazma-kitöréstől, amely újabb sebet hasított az űrt e s t é n . . .A hatalmas birodalmi cirkáló egy lidérchaj ókból álló fürt felészáguldott, uszályként maga után vonva segítőhajóinak raját.Ezeknek a hajóparányoknak normális esetben az volt a feladatuk,hogy a környező világokon és planetoidokon ércet és üzemanyagotszerezzenek. Egyszerű oka volt, hogy miért szakadtak el acirkálótól: ha rajta, a dokkjaiban maradnak, minden bizonnyalm e g s e m m i s ü l n e k .A cirkáló páncélozott hegyvonulatra emlékeztetett. Ormain ésfennsíkjain jól látszottak a korábbi csaták, a kósza holdakkal ésmeteoritokkal való véletlen találkozások sebhelyei.Megfigyelőablakai nem voltak, teljes felületét tíz méter vastag, óriásiadamantium lemezek borították. A páncél jó védelmet nyújtott alegénységnek – kivéve persze a lézertornyok és a plazmaágyúkkezelőszemélyzetét. Őket a fegyverek használata közben csupánvékony fal választotta el az űr mélyétől és az ellenségtől.Egy árnyvadász jelent meg a közelében. Lézersugarakat préselt kimagából a cirkálóra. Az adamantium lemezeken megjelentek azenergiaadagok színes virágszirmokra emlékeztető alakzatai.Kráterek keletkeztek – bolhacsípések a medve irháján –, atalálatokat csupán a hajó legközelebbi fülkéiben tartózkodók éreztékm e g .Az árnyvadász megjelent, azután eltűnt, hogy kicsit arrébb ismételőbukkanjon. Táncoló jelenés volt, cikázó kaleidoszkóp. Amikorfelgyorsított, teste émelyítően vibráló, ragyogó fényfolttá vált acsillagok háttere előtt. Nem védte energiapajzs. A cirkáló fürgénkitért, oldala a túl közel merészkedő támadóéhoz csapódott. Az eldahajó árboca és napvitorlája szétmállott, a birodalmi cirkáló cápaformájú testén csak aprócska seb keletkezett.A lidérchajók alakzata szétfröccsent a planétaméretű, páncélos,szuperforró plazmát lövellő űrbika közeledtére.A birodalmi hajók egyre közelebb kerültek a Sztálindrómhoz.Haladásuk lassú, de módszeres volt. Az űr egy szeletét a Kobrák ésa kiszolgálóhajók foglalták el. A legtöbb úgy helyezkedett el, minthaszándékosan felkínált célpontok, az elda bestiák számára kitettcsalik lennének.* * *– Hülyeség az egész – jelentette ki Zhord. – Az a cirkáló egyedül...feltéve, hogy tényleg cirkáló... egyedül is képes lenne utat törnimagának. Átnyomulna az eldák vonalain, és puff, már ott is lenne azorbitális telep mellett. Rendben, nem egy Zsarnok osztályú hajó,ennek az orrán nincs energiasarkantyú, és nem is pokol ágyúvalellátott Dominátor. Ez mind rendben van, de így is oda tudna jutni.Ha akarna. Biztos vagyok abban, hogy képes lenne megcsinálni.Zhord mindig is büszke volt arra, hogy kitűnően ismeri a különbözőhajók technikai adatait.Eye'ionahd, vagyis az eldává változott Ey'Lindi, aki a tervezettszínjátékban a fogva tartójuk volt, a zömikre nézett.– Nyilvánvaló, hogy mi történik. Ez a cirkáló csak azért támad, hogymagára vonja az enyéim figyelmét, amíg valamelyik másik birodalmiegység végrehajt egy sebészi pontosságot igénylő támadást.Egyébként szerintem lidérchajóink egy frontális támadást is képeseklennének visszaverni.Zhord az orgyilkosra nézett.– Huh! Lehetséges...A Tormentum Malorum lopakodómódban haladt. Fedélzetén órákóta nem lehetett kiejteni egyetlen hangos szót sem. Agravitációgenerátort kikapcsolták. Jaq létrehozott a hajó körül egyvédőaurát – minden pszichikai erejét beleadta az energiapajzsokba–, és akarta, hogy láthatatlanná váljanak. Biztos volt abban, hogy aTormentumot egyetlen műszer, egyetlen megfigyelő sem fogjaé s z r e v e n n i .– In nomine Imperatoris: sllentium atque obscuritas – mormolta azinkvizítor a megfelelő fohász szavait.Az elpusztított bolygóból egyre nagyobb szeletet láttak, a mérgezőgázfelhőket kavargató ciklonok azonban szerencsére eltakarták aszemük elől az elszenesedett koponyára hasonlító Sztálindrómf e l s z í n é t .A nagyítólencséken keresztül már az eldák űrtelepét is látni lehetett:parányi ékkő volt a Sztálindróm láthatatlan orbitális gyűrűjén,kagylórovátkás korong, amelynek felületét pörsenések – kupolák –és rudacskák – tornyok – tették egyenetlenné. Egy lidérchajószáguldott el mellette; a semmiből bukkant elő, és a csatatérréváltozott űrzóna felé tartott.Spirális vonalakat leíró csali hajók röpködtek az ürességben.Nemesi családok sarjai, mindenre elszánt pilóták vezették őket,akiknek fogalmuk sem volt arról, milyen szerepet szántak nekik ahalálos komédiában. Nem tudták – nem tudhatták –, kié lesz afőszerep, ki fogja végrehajtani a legfontosabb feladatot. Ők csak azttették, amit a flotta kapitánya parancsolt nekik; azt tették, amirehitük kötelezte őket. Engedelmességgel tartoztak vezérüknek, ésbármit hajlandóak voltak feláldozni szentséges Őiszonyúsága, aFöldön lakó Istencsászár érdekében. Bármit, amit az Ő képviselője,a szent Inkvizíció magas rangú tagja jónak látott.Annak ellenére, hogy a Császár birodalmának gyöngyszemeit, agalaxist alkotó világok jó részét nem acélszálak, csak gyengefonalak kötötték egymáshoz, és annak ellenére, hogy bizonyosbolygókon az Ő hatalma csupán névleges volt, a Birodalom szükségesetén sokkal, de sokkal több gépet és harcost tudott kiállítani, mintaz emberiségnél jóval összetartóbb eldák civilizációjánakmaradványa. A galaxisban dúló háborúk és a számtalan áldozatellenére az emberiség lélekszáma folyamatosan gyarapodott. ABirodalom megengedhette magának, hogy feláldozza néhánya l a t t v a l ó j á t .A Sztálindróm felé tartó egyik irányvektoron feltűnt a legnagyobb, avadászok számára legkívánatosabb prédának ígérkező csali. Gótosztályú csatahajó volt, amely egyre közeledve folyamatossugártűzzel próbálta elhessegetni maga mellől a hozzá képest apró,uszonyos űrcápákat, az elda lidérchajókat.Az elda hajókról érkező koordinált lézer- és plazmatűzmegroppantotta a csatahajó egyik tornyának tövét. Fém fortyogott.Gáz áramlott a birodalmi kolosszus fara felé, hogyüstököscsóvaként kövesse a testet, amelynek belsejéből kiszakadt.A csatahajó pajzsa a jelek szerint nem működött. Talánszándékosan kapcsolták ki egy pillanatra, hogy a feleslegessé válóenergia szabadon távozhasson? Lehet, hogy éppen ebben aveszedelmes másodpercben csapódtak be a gigantikus testbe azeldák lövedékei? Vagy talán valami műszaki hiba történt? Esetlegtönkrement az egyik generátor?A csatakatedrális kilométer magas, antennákkal és dudorokkal,bástyákkal és balusztrádokkal, lőállásokkal és radar tányérokkal,rakétasilókkal teli tornya... megdőlt és elroppant.Mintha egy gigászi, agyondíszített gerely lökődött volna ki acsatahajó testéből. Egy gerely, amely egyenesen a fürtben szállólidérchajók felé száguldott.Az egyik elda hajó legénységét megdelejezhette a látvány, mert míga többi szétfröccsent, ez meg sem moccant.A torony adamantium hegyének jó kétszáz méteres része alidérchajóba döfődött. A lidérccsontok bordázata úgy nyílt szét,ahogy a boncasztalon fekvő holttest mellkasa a lézerfűrész alatt. Azelda hajó ebben a pillanatban még nem szakadt szét, egy tűhegyreszúrt bogár tehetetlenségével sodródott végzete felé.A torony balusztrádjain tartózkodó parányi páncélos alakokfolyamatosan lőtték a lidérchajót. Tüzük az elda bárka hasátbombázta, iszonyatos sebet égetve a lidércbordázat épen maradtr é s z é b e .Azután... a lidérchajó szétrobbant. Az amputálódott torony most márcsak a szilánkjait tolta maga előtt, miközben a felületén támadtrepedésekből apró morzsák, élő emberek szóródtak ki az űrbe.Egy másik lidérchajó fúziós lángot lövellt a csatahajón tátongónyílásba, arra a helyre, ahol nemrég még a kiszakított toronygyökerei kapaszkodtak. Atomtűz egy birodalmi bárka kellősközepén? Ilyen iszonyatos, belülről pusztító energia ellen még adöbbenetesen szilárd páncélzat sem nyújthat védelmet. Látszott, haaz eldák folytatják a seb kiégetését, a csatahajó menthetetlenülkettétörik, és míg a fara kisodródik az űrbe, hogy egy kétségbeesettmanővert végrehajtva elmeneküljön, orra továbbszáguld, s talán ahalálbolygón, a Sztálindrómon ér földet.Ó, milyen gyönyörű látvány egy csatahajó agóniája!A csali magára vonta a bestiák figyelmét...A Tormentum Malorum szinte észrevétlenül dokkolt az elda űrtelephatalmas, üres hangárjának mágneses tartókarjai között. Ahangárnak nem voltak kapui, így a hajó ugyanolyan akadálytalanulbejuthatott, akár a vákuum.Amint Petrov kikapcsolta a monitorokat, és Jaq hagyta, hogy alopakodómódot elősegítő aura szétfoszoljon, egy elda hangreccsent elő a rádió hangszórójából. A telep őrei úgy érzékelhették,hogy a karcsú hajó a semmiből bukkant elő, nem közeledett, nemdokkolt, egyszerűen csak megjelent.Az őrök agyában bizonyára számtalan kérdés bukkant felszínre.Kik lehetnek ezek?Mik lehetnek a hajó utasai?Jaq megkönnyebbült, amikor végre abbahagyhatta a komolypszichikai megterhelést igénylő álcázást. Eddig minden alegnagyobb rendben történt...Mivel a nyitott hangárban nem volt levegő, a hajó elhagyása előttkénytelenek voltak magukra ölteni energiapáncéljukat. A fedélzetennégy ilyen páncél volt. Az egyik egészen kis méretű, egyévszázaddal korábban Zhord viselte.Négy páncél. Ők pedig öten vannak... Tehát Fennixnek itt kellenem a r a d n i a .Jaq azt akarta, hogy mind az öten hagyják el a hajót, hogymaradjanak együtt. Nem akarta megkockáztatni Fennix elvesztését.Az inkvizítornak szüksége volt az asztropatára, mert hiába lettrenegát, előfordulhat, hogy kapcsolatba kell lépnie a birodalmie r ő k k e l .Jaq nem bízott abban, hogy újra látni fogja a csodálatos,megbízható hajót, a Tormentum Malorumot.Vajon helyénvaló, hogy a foglyok, egy elda nő foglyai,energiapáncélt viselnek? Nem, ez nehezen hihető. Ráadásul azeldáknak látniuk kell, hogy Ey'Lindi – vagyis inkább Eye'ionahd – aző fajtájukhoz tartozik. Gondjaik lehetnek a beazonosítással, ha azorgyilkosnő egy fekete fémből készült birodalmi páncélban jelenikmeg...Kik ezek? Mik ezek?Eye'ionahd gyors, pergő szavakkal, elda nyelven válaszolt a rádiónkeresztül érkező kérdésekre. Folyékonyan hazudott.Egy szegmentált cső (elég nagy volt ahhoz, hogy egy kisebbfajtaszállító jármű is elférjen benne) nyúlt ki a falból a Tormentumzsilipkapuja felé. Miután megszüntették a hajó álcázását, ésfelkészültek rá, hogy kilépnek az eléjük tolt fénylő alagútba, Jaqterve egyre inkább öngyilkos vállalkozásnak tűnt.Tudták, hogy az eldák a cső belsejében elhelyezett videoszenzorokkal figyelik őket. Megvizsgálják a jövevényeket, és talánfelfedezik rajtuk, hogy valójában kicsodák. Elképzelhető, hogy adokk őreiben erősebb lesz a kíváncsiság, mint a félelem, és nemfogják azonnal megölni őket.Hát erre ment ki a játék? A Birodalom azért küldött a Sztálindrómmellé három csatahajót és seregnyi Kobrát, hogy a kirobbantottűrcsata leple alatt észrevétlenül a telepre juttasson egy taláros férfit,egy holtsápadt navigátort, egy vak aggastyánt meg egy vulgáristörpét? Lehetetlen!A négy furcsa alak, mintha terelnék őket, egy álelda nő előttlépkedett. Fennix meglehetősen jó térérzékkel rendelkezett, dePetrov mindenesetre megfogta a karját, és vezette. Az asztropatamozgásán látszott, jólesik neki ez a törődő figyelmesség.Eye'ionahd haladt leghátul. Elegánsan, ruganyosan lépkedett„foglyai” mögött, lövésre készen tartva suriken pisztolyát. Az eldaőröknek beadott meséje szerint ezzel a pisztollyal szerezte meg abirodalmi hajót, amelyet – miután lefegyverezte a fedélzeténtartózkodó embereket – egyszerűen elrabolt. Fennix, Petrov és acsúf zömik elkínzott ábrázata hihetővé tette a hazugságot, és Jaq isleeresztette a vállát, meggörnyesztette a hátát, mintha rettenetesfélelem kínozná.Eye'ionahd selyem köntöst vett testhez tapadó dressze fölé,derekára a vörös orgyilkos övsálat kötötte. Felsőtestére annyifegyvert aggatott, amennyi egy egész szakasz katonának elég lettvolna. Nála voltak az „elkobzott” fegyverek is: aCsászár Kegyelme, a Császár Békéje, egy tűpisztoly meg egyenergiapálca, két lézerpisztoly meg egy gránátfürt...Az alagút egy hosszúkás, tágas, döbbenetesen arányos szerkezetűcsarnokba vezetett, amelynek falait és padlóját pasztellszínűcsempékkel borították. A csarnokból folyosók nyíltak, némelyikjáratban egysínű mini vasút működött. Az egyik áramvonalasszerelvényt rúnamozaikokkal és sokszínű szárnyakkal dekorálták ki.Egy másikra cikcakkos láng csóvákat okádó sárkányfejet festettek.A sárkány kocsi mellett őrök várakoztak. Mindegyikük könnyű,gyöngyfényű páncélt viselt, mellvértjüket rúnák díszítették, vállukravalamennyien barna csíkos szőrmeköpenyt terítettek. Figyelmesenvárakoztak, készenlétben tartva hosszú csövű lézerpuskáikat.Öt őr érkezett az öt hívatlan vendég fogadására.Vajon Eye'ionahdnak most magára kellene hagynia foglyait? Eztvárják tőle? Tegye meg, vagy inkább használja a suriken pisztolytmeg a tűpisztolyt? Lőjön fémkorongokat és mérgezett tűket aze l d á k r a ?Ezek nem emberek. Talán gyorsabban mozdulnának, mint Ey'Lindi,a Callidus Szentély orgyilkosa. Talán nem... De vajon azért vetettealá magát a radikális műtétnek, azért változtatta meg a testét, hogycsupán ennyit érjen el? Hogy ilyen kevés előnyre tegyen szert?Másképpen is eljuthattak volna a hajótól az egysínű kocsikc s a r n o k á i g .Érdemes támadni? Lehet, hogy sikerül likvidálnia ezt az öt őrt. Demi van akkor, ha társaik most is figyelik őket? Persze az islehetséges, hogy senki sem törődik különösebben a vendégekkel.Az eldák közel sem voltak annyian, mint az emberek. Az emberekvilágain, az emberek építményeiben egy ilyen csarnok zsúfolásigmegtelne, óriási lenne benne a tolongás. Egy ekkora helyet nemlehet kihasználatlanul hagyni; egész családok költöznének be ide.Műhelyeket, lakócellákat, boltokat építenének. A ventilátorok hiábaerőlködnének, képtelenek volnának elszippantani az emberszagot.Az itt élők újra és újra megtisztított, a csőrendszereken százszor,ezerszer áteresztett levegőt szívnának.Az eldák extravagáns építményeket alkottak, valószínűleg abiztonsági berendezésekről sem feledkeztek meg, de egyszerűennem voltak elegen ahhoz, hogy egy egy feladat elvégzésére túl sokszemélyt jelöljenek ki. Ez az öt őr itt teljesít szolgálatot. Talánnincsenek társaik. Talán a többi elda a telep más pontjain dolgozik.– Francos eldák – morogta Zhord a bajsza alatt. – Ami engem illet,utálok a közelükben lenni.Az őrök meghallhatták a kijelentését, de ez nem jelentett veszélyt.Egy morcos zömiktől nem lehetett mást várni. Zhordnak az eldákrólkialakított veleszületett véleményét még az sem változtatta meg,amit a Harlekin-embertől hallott róluk.Iluminátok. A Császár fiai...Mese habbal? Vagy valóban a galaxis legfontosabb, legtitkosabbtitka? Ha mindaz igaz, amit a Harlekin-ember Zhordnak mondott,akkor az eldákon nagyon sok múlik.Eye'ionahd felkiáltott. Jaq egyetlen szavát sem értette.Az egyik válaszolt, de torkán akadt a hang. Csillogó szemcsékhullottak az eldákra. A csillámpor rátapadt gyöngyfényű páncéljukra.Oldalra döntötték a fejüket. A mozdulatból Jaq arra következtetett,hogy valamilyen telepatikus üzenetet hallgatnak.Egy kiáltozó őr jelent meg a csarnok másik végében. Futvaközeledett. Nő volt, lófarokba fogott hosszú haja uszályként követtea fejét. Fürgén felugrott a sárkányos kocsira. Az öt őr közül négymintha megfeledkezett volna Eye'ionahdról meg a foglyairól, és a nőmellé szökkentek. A kocsi elrobogott. A csarnokban egyetlen őrmaradt csupán; szükség esetén egyedül kellett elbánnia a törpévelmeg a másik három „vendég”-gel.Ó. az eldák arroganciája! Biztos azt hitték, ez az egy őr is felér négyemberrel és egy zömikkel.Mielőtt a kocsi eltűnt volna a szemük elől, Ey'Lindi – aki hirtelenelfelejtette, hogy egy pillanattal korábban még Eye'ionahd volt –felemelte a suriken pisztolyt, és rálőtt az őrre.A lézerpuskát tartó kéz vért fröccsentve levált a csuklóról. Az őrmásik kezével a csonkhoz kapott, megpróbálta összeszorítani avégét. Hosszú, erős, kecses ujjai között sűrű vér szivárgott. Ey'Lindirákiáltott. Az őr nem mozdult. Ey'Lindire nézett. Tekintete elárulta,szeretné, ha ölni tudna pillantásával.Jaq a markába kapta a Császár Kegyelmét, Zhord pedig a fegyverikertestvéréért nyúlt. A zömik egy lézerpisztolyt is szerzettEy'Linditől, amit durva mozdulattal Petrov kezébe nyomott.– A francba, fogd már meg!...– Az a nő azt mondta: „Gyertek gyorsan!” – jelentette Ey'Lindi. –Aztán ráparancsolt erre az őrre, hogy bénítsa meg az „esetlenl á b u n k a t ” .Érthető – a nő azt akarta, hogy Jaq és társai ne hagyhassák el acsarnokot. Talán későbbre kívánta halasztani a kihallgatásukat,m e r t . . .Miért is? A telep valamelyik pontján történhetett valami. Nem is voltolyan nehéz megtippelni, hogy micsoda.Ey'Lindi a suriken pisztolyt maga elé tartva a véres kezű őrhözment. Félrerúgta, azután felemelte a padlóra hullott lézerpuskát. Akilőtt suriken nem tett benne kárt – az őr húsa és csontja megvédtea fegyver csövét.Az álelda néhány szót váltott az őrrel.– Zhord, Azul! Vetkőztessétek le! – mondta Ey'Lindi. – Szükségemvan a páncéljára meg a köpenyére.A ruhákat vér szennyezte. Az elda lehunyta a szemét. Koncentrált,akaratereje megfeszítésével próbálta elállítani a vérzést.Nem összpontosíthatott kellőképpen, mert a zömik és a navigátornekilátott, hogy leráncigálja róla a páncélját. Jaq közbenfenyegetően felemelte fegyverét, és az őr fejéhez tartotta a csövét.Ey'Lindi ledobta magáról a selyemköntöst, és gyorsan felöltötte apáncélt meg a köpenyt.– Ne is törődjünk vele – mondta. – Megmondtam neki, hogy életbenhagyjuk. Hogy megkönyörülünk rajta. Nincs ebben semmi furcsa –folytatta halvány félmosollyal –, hiszen én is elda vagyok. Vagyn e m ?– Huh! Könyörület! Ez nem semmi! Most már mindegy, úgyis félkeze van. – Zhord lenyalta az elda vérét a saját szőrös kezéről.– Azt mondta – tette hozzá Ey'Lindi –, hogy most már közelebbkerült a Véreskezű Istenhez. Ez a hadi istenük. – Megigazítottamagán az őr páncélját.– Jól van – bólintott Jaq. – Meghagyjuk az életét. Nincs okunk rá,hogy irtsuk az eldákat, ha nem muszáj. Nem akarom, hogymeggyűlöljenek minket.– Már így is éppen eléggé utálnak mindenkit, aki nem olyan, mint ők– csattant fel Zhord mérgesen. A hangja elárulta, hogy izgul.– Bejuthat a hajónkba! – próbált tiltakozni Petrov. – Bejut, aztánmindent összevérez!– Nem baj – felelte Jaq. – Nem hiszem, hogy még egyszer látjuk aTormentumot. Van egy olyan érzésem, hogy...Ebben a pillanatban Jaq rettenetes pszichikai viszketést érzettRájött, hogy a zsebébe dugott Tarot-pakli vibrál, mégpedigszokatlan hevességgel. Mintha a lapok az követelnék tőle, hogynézzen beléjük.Ilyesmire most nem volt idő. Ebben a helyzetben végzetes lehetett abizonytalanság és a késlekedés. A lehető leggyorsabban el kelletthagyniuk a csarnokot.Jaq, Ey'Lindi és Zhord a másik kocsihoz siettek, és beszálltak.Zhord megfogta a botkormányt, és olyan hangon mormolt, minthaegy ima szavait sorolná. Petrov a szárnyas kocsi felé vonszolta avak asztropatát. Lehet, hogy Fennix a terhükre lesz? Talán meg kellmajd szabadulniuk tőle? Lehet, hogy egy jól irányzott lövéssel végetkell vetniük minden szenvedésének? Ha igen, honnan fogjákmegtudni azt, aminek a kiderítéséhez a csapatból egyedül ő ért?A kocsi vibrálni kezdett, mintha már alig várná az indulást. Anavigátor betolta a fülkébe az asztropatát, azután ő maga isbeugrott. A jármű meglódult.– Hé! – kiáltott fel Zhord. – Hiszen még semmit sem csináltam!A kocsi végigszáguldott az alagút szivárványszínű fényívei alatt. Azelső elágazásnál automatikusan irányt váltott. A vékony sínvalamilyen tükörsima, csontszerű, meghökkentő erősségű anyagbólkészült. Támpillérei még simább, egészen vékony csontpálcikákv o l t a k .A Jaq zsebébe rejtett, mutánsbőrbe csomagolt kártyapakli nemhagyta abba a lüktetést. Az inkvizítor megérezte, hogy a kocsi azona bonyolult szerkezetű csontvázon száguld, amelyen a telepvalamennyi szektorába el lehet jutni. Lidérccsont. Anyag, amelyérzékeli a pszichikai behatásokat. A kocsit mozgató energiamagából a lidérccsontból származott. Jaq tudta, ha elda lenne,képes lenne irányítani a járművet, ám mivel a fülkében egyetlenvalódi elda sem tartózkodott, a kapott pszichikai jelek alapján acsontsín határozta meg az útirányt. Lehet, hogy a Tarot-paklisugároz bele parancsokat? Jaqnak eszébe jutott valami. Ha kivennéazt a lapot, amely őt szimbolizálja, ha erre a lapra koncentrálna,talán átvehetné az irányítást...Egy kép villant az agyába. Látta, ahogy előveszi a pakliját; látta,ahogy a lapok kicsúsznak a kezéből, felröppennek ésszétszóródnak a sötét alagútban. Látta, hogy ahol megérintik acsontsínt, dühös lángok lobbannak...– A hiperszemem... sajog a lelkektől! – ordította a navigátor Jaqfülébe. – Te is érzed őket?Ó, igen, a lelkek. Az efféle építményeknek szerves részét képezi aza kert, amelyben a holt lelkek kristályain lélekcsont fák nőnek. Alelkek így a kvázi életet élő miliő részévé válnak. Ha ez valóban egymestervilág, minden bizonnyal ez a helyzet.Léteznek morfologikus formák, állandó alakzatok, amelyekmeghatározzák a valóságot. A rúnák például ilyenek. És ilyenek agénrúnák is, amelyek a protoplazmából megalkotják az embriót.Jaqon furcsa érzés vett erőt. Az eldák között minden bizonnyalvannak csont-dalnokok, olyan varázslók, akik képesek manipulálni alidérccsont növekedését, képesek rábírni az anyagot arra, hogyhajókat, telepeket építsen. Itt, a Sztálindróm orbitális pályáján nemegy lélekszentélyt, hanem egy borzalomszínházat hoztak létre. Ez ahely az iszonyat potenciális színtere volt – azé az iszonyaté,amelyet a birodalmiak támadása fog katalizálni.Jaq maga elé képzelte a hatalmas építményt, és megértette, hogyaz egész egyetlen csapda. Egy csapda, amelyet a Káosz egyikistenének építettek – annak az istennek, akit meg akartak idézni,akit ebben a pszichikai ketrecben akartak izolálni. A gonosz hatalomtestére ráfeszülne a csontfűző. Ráfeszülne, és talánösszeroppantaná. A ketrec letérne az orbitális pályáról, és elindulnaaz elpusztított világ, a Sztálindróm felé, ahol egyetlenegy mikrobasem élt már, amitől a Káosz elrabolhatta volna a lelkét. Vajon kibírjaa lidérccsont ketrec a becsapódást? Vajon megreped? Egybenmarad majd? Jaq elképzelt egy inkarnálódott káoszistent, ahogy ottfröcsög a csontrácsok mögött, amelyek körül mérgező anyagokkaltelített felhőket kavarnak a ciklonok.Éber álom... Lidércnyomás!Egyetlen élőlény sem lehet képes arra, hogy így fogságba ejtse ésbebörtönözze a Káosz egyik szülöttét! De talán voltak, akik mégiséppen ezt a célt tűzték ki maguk elé. A hidra-összeesküvők isvalami hasonlót akartak elérni.Ah, hiábavaló álnok álmok!Jaq tudta, valószínűleg hallucinál.A kocsi lelassított, majdnem megállt. Mintha arra várt volna, hogyutasai kiszálljanak. Az egyik rövid mellékjárat ködös alagúttáváltozott. Ködössé, kékké, ragyogóvá.– Ó, a hipertér, a hipertér! – nyögött fel Petrov.Az alagút az eldák Hiper hálójának egyik bejárata volt.Jaq kihúzta zsebéből a mutánsbőrbe csomagolt kártyapaklit. Amikorlegutoljára eltette a Tarotját, a Főpap lapja volt legfelül, mostazonban... A kártyák valószínűleg összekeverték magukat.Jaq gyanakodva ránézett a Harlekin-lapra, amelyen ZephroCornellan vörös zöld rombuszokkal díszített ruhába öltözött,háromszögletű kalapot viselő mása ficánkolt. Arcát keskeny maszktakarta, de Jaq így is ráismert. Cornellan vigyorgott, mókásanhadonászott. A lap hátteréből halkan vad muzsika hallatszott.Jaq a kártyára tette ujjal végét. A folyékony kristálylapocskapulzálni, lüktetni kezdett. Éppen úgy, mint a saját szignifikátorkártyája, amely végigvezette őt a közönséges valóság mellettifénylő ösvényen a Császár trónterme felé. Most úgy érezte magát,mint a hal, amikor a horog a szájpadlásába akad – mintha valamilegyőzhetetlen és ellenállhatatlan erő húzta, vonta volna át azegymással ellentétes irányú áramlatok között.Sietve elcsomagolta a paklit. A kocsi újra felgyorsult. Az alagút ésbenne a csontsín spirális vonal mentén emelkedni kezdett. Acsőjáratban már hallani lehetett a csatazajt, a fegyverek recsegésétés sivítását.A kocsi hirtelen kijutott a falak közül, és lefékezett. Ey'Lindi elkaptaZhord dzsekijének gallérját – éppen az utolsó pillanatban, mert azömik teste felemelkedett, és kis híján kizuhant a fülkéből. Jaqnaksikerült kitámasztania magát. Petrov feje és válla az inkvizítorhátának ütközött. A navigátor Fennixben próbált megkapaszkodni.Ó, ez az átkozott, már-már kapkodásnak minősülő gyorsaság! Ez isjellemző volt az eldákra. A kocsi egy csontkörön állt; vélhetőleg ezfordul körbe, hogy visszafordítsa a szerelvény elejét abba azirányba, ahonnan érkeztek. A csontkör fölött boltíves, döbbenetesenmagas tető homorodott, amelyet olyan rikító színekkel festettek ki,mint a cirkuszi sátrak oldalát szokás. A navigátor orrából vércsorgott, mintha a rubinjai szétolvadtak és osztódni kezdtek volna.Csöppek a tengerben...A „cirkuszponyva” alatti amfiteátrumban rettenetes vérontástombolt. Az őrület arénája, a pokol tornáca. Az eszelős gyilkoláss t a d i o n j a . . .Jaq olyan fájdalmasan nyögött fel, akár a megsebezett állat, ésbelekezdett egy segítséget, útmutatást kérő imába.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése