science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Hatodik fejezetAsztropataAmikor a bolygó kormányzója közvetlenül a megérkezése utánfogadta, Jaq megérezte, hol van az a bizonyos biztonságos hely,ahová az asztropatát dugták. Annak ellenére, hogy sohasem tudtameghatározni az egyes személyek hollétét, a pszichotikus lelkekszikrázására mindig érzékeny volt. Számára egy telepatikusüzeneteket küldő asztropata olyan volt, mint a navigátoroknak azA s t r o n o m i c a n .A férfit Fennixnek hívták, és majdnem pontosan a kormányzófogadócsarnoka alatt, négy szint mélységben tartózkodott.A fogadócsarnok előtt fél tucat, lézerpisztollyal felfegyverzett,mustársárga uniformist viselő fáradt katona őrködött. Míg Lagnostaludt, a világítás csak félerővel működött. Amikor a megtépázottinkvizítor megjelent, és felvillantotta tenyértetoválását, az őrökvigyázzba vágták magukat.A Császár Kegyelme a tokjában maradt, és Jaq ahhoz isragaszkodott, hogy három társa mellette legyen.A kormányzó egy hatalmas díványon elterülve, puhaszaténpárnákon fekve aludt. Gyermekkorú ágyasai úgy vették körül,mint kölyökkutyák az anyjukat. A pávakalap egy ékkövekkel kirakott,fényesre lakkozott, ember formájú rézoszlop tetején díszelgett.Lagnost talán úgy okoskodott, hogy ha egy szektás orgyilkosnakesetleg mégis sikerülne bejutnia a hálótermébe, elvakultságában éssietségében az oszlopra és a kalapra nyitna tüzet.Az Officio Assassinorum egyik tapasztalt tagja sem követte volna elezt a hibát; egy képzett orgyilkos az asztmatikus zihálás alapjánegyetlen pillanat alatt meghatározta volna a célszemély helyét.De ugyan mit tudhatott egy ilyen, Lagnosthoz hasonló ember atapasztalt orgyilkosokról? Egyáltalán létezik olyan személy, akibármit tud róluk? Aki megismeri őket, legfeljebb egy-kétmásodpercig nézhet farkasszemet a halállal.Az őrök arcára agyaras hernyókat tetováltak, a dívány mellettikarosszékben ücsörgő tiszt (a fején csúcsos sapka, egyik fülébenkarbunkulus fülbevaló volt) viszont a Virágszálak jelét viseltemagán. Nem állt fel az inkvizítor érkeztére, hosszú csövűlézerpuskáját az övében dajkálva várta, hogy a lord felébredjen.Lagnost hamar magához tért az álomból. Hunyorogva felnézett.– Kerítettél egy navigátort, Sir Draco? Gondolom, a zömik mérnök.Ez talán azt jelenti, hogy evakuálnunk kell a bolygót? Ilyen rosszlenne a helyzet? – Tekintete a Jaq ruháján lévő szakadásokratévedt. – Úgy látom, valamiféle páncélt viselsz... Nem adnád átnekem? A Császár hű kormányzójának mindenképpen életben kellm a r a d n i a .Lagnost halála a lojálisok számára valóban felért volna egykasztrálással. A kormányzó fürgén felült. Lélegeztető csöveibenegyre gyorsabban szortyogott a levegő; a körülötte heverő fiatalágyasok szétrebbentek.– Kedveskéim – nézett Lagnost a gyermekekre. Tudta, meg kellválnia tőlük.Meg kell válnia tőlük, a fiatal ágyasok pedig a Slaaneshben hívőszektások játékszerei lesznek, és a kínok kínját kell kiállniuk, mígvégre a halálban szabadulásra lelnek.– A páncélt! – ismételte Lord Lagnost követelőzően.– Uram – mondta Jaq –, attól tartok, a ruhám nem illene termetestestedre. Egyébként az inkvizítorok nem szoktak önként megválnifelszerelési tárgyaiktól. Haladéktalanul beszélnem kell azasztropatáddal. Üzenetet kell küldenem a feletteseimnek.Lagnost értetlenül pislogott.– Te talán nem rendelkezel elég hatalommal, Sir Draco?Jaq felemelte a kezét, és akaratereje egyetlen hullámávalfelvillantotta tenyerén az Inkvizíció pecsétjét.– Szent kötelességed, hogy engedelmeskedj nekem. Hozasd ide aza s z t r o p a t á t !Lagnost a navigátorra nézett, akinek a fülein, az ajkán és az állánkikristályosult vér vöröslött.– Attól tartok – mondta az inkvizítornak –, személyesen kelllemenned az alsó helyiségbe, ha beszélni kívánsz azasztropatámmal. Addig is, míg ezt megteszed, a navigátort valaholmásutt fogjuk szórakoztatni.Az őröknek és a tisztnek fogalmuk sem volt arról, mire véljék akormányzó szavait. Lazán, csővel lefelé fordítva tartottákf e g y v e r ü k e t .Jaq tudta, ha megöli vagy megöleti Lagnostot, kimondja a halálosítéletet a bolygón még elszórtan létező lojálisokra és a hitre. Devajon mi mást tehetne ebben a helyzetben? Hogyan vághatná kim a g á t ?Jaq Draco lassan beszélni kezdett.– Lordom, van egy iszonyatos titok, amit kénytelen vagyokmegosztani veled.Tudd meg, hogy a hipertérben hatalmas és erős démonok léteznek,amelyek a Káoszt szolgálják. A Káosz maga az ellentétemindennek, amit józannak ítélhetünk, ami a civilizációt alkotja. AKáosz ellentéte annak, amit valóságnak tartunk. Ezek a démonok,ha romlott lelkek megidézik őket, képesek belépni a valóskozmoszba. A Káosz egyik ocsmány istenének Slaanesh a neve.Sajnálattal ki kell jelentenem, hogy Slaanesh hívei és bálványozolmár itt, a te kormányzásod alatt élő bolygón is megjelentek...A szavak olyan súlyosak voltak, az információ, amit közöltek, olyantitkosnak számított, hogy a fényűzően berendezett szobábanmindenkinek meg kellett halnia, aki fültanúja volt Jaq vallomásának.Ezt Ey'Lindi is tudta.Az orgyilkos nő megvárta, míg egy közeli robbanás zaja egyetlenröpke pillanatra magára vonja a katonák figyelmét. Valószínűlegakkor is akcióba lépett volna, ha a lord, az ágyasai és a testőreinem szereznek tudomást a Káosszal kapcsolatos titokról, ám most,miután az inkvizítor elárulta a dolgot, mindenképpen cselekedniek e l l e t t .Lagnost ekkor még nem tudhatta, hogy csupán másodpercekvannak hátra az életéből. Oly érdeklődve figyelte az inkvizítorszavait, oly nagy igyekezettel próbálta megérteni jelentésüket, hogya gyanú egyetlen apró szikrája sem lobbant fel elméjében.Mielőtt megérkeztek a palotába, Ey'Lindi három ujjára felhúztaazokat a miniatűr fegyvereket, amelyeket a tapasztalatlan szemértékes ékszernek látott. A három, barokkos aprólékossággalkidolgozott gyűrűről még a város legjobb, legtapasztaltabbékszerészei sem tudták volna megállapítani, hogy valójábanm i c s o d á k .Ey'Lindi korábban már Zhord gondjaira bízta lézer- és tűpisztolyát, azömik pedig az övtáskájába dugta a fegyvereket. Az orgyilkosnőnek így nem maradt más választása, a digitális gyilkokra kelletth a g y a t k o z n i a . . .Bummm! A városban felrobbant valami. A spontán fegyverszünet ajelek szerint véget ért.Az őrök először az ablakra pillantottak, majd összenéztek.Ey'Lindi ugyanebben a pillanatban begörbített ujjakkal felemelte ak e z é t .A miniatűr tűpisztolyból kiröppenő lövedék Lagnost arcába fúródott.A hájas test megremegett; úgy rázkódott, mintha a szervekháborúznának a belsejében. A lélegeztető csövekben egyregyorsabban áramlott a levegő. Lagnost megijedt, kétségbeesettenkapkodott lélegzet után. Egyik húsos keze felemelkedett. Letéptenyakáról, kiszakította orrából a drágakövekkel díszített csövekvégét. Ha azt remélte, hogy ezzel könnyít a helyzetén, tévedett.Egyre gyorsabban szedte a levegőt. A szívroham és a szélütésmajdnem ugyanabban a másodpercben következett be.Egy egészen vékony lángcsóva suhant ki Ey'Lindi másikgyűrűfegyveréből. A tűznyelv végignyalta a tiszt arcát, beégettemagát a húsa alá, és a torkán, a gégéjén keresztül lehatolvaszétperzselte a tüdejét.A tiszt őrjöngve üvöltött a fájdalomtól.Az egyik őr torkát könnyedén elmetszette a vékonyka lézersugár. Afickó eltátotta a száját, vért köhögött fel.Ey'Lindi ezek után elfelejthette digitális fegyvereit. A pici eszközökcsupán egyetlen töltet kilövésére voltak alkalmasak, továbbihasználatuk előtt meg kellett volna tölteni a tárukat, új tűt, új adagnapalmot, új lézertöltetet kellett volna elhelyezni bennük.Ey'Lindi a lézerrel elkövetett gyilkosság után előrevetődött.Felrántotta karját, keze élével az egyik őr orrtőcsontjára csapott.Könyöke halálos pontossággal ütötte szíven következő áldozatát.Megpördült; a harmadik őrt egy köríves rúgással tetteártalmatlanná. Sarka megreccsentette a fickó halántékát, a másikkeze pedig közben leütötte a negyedik katonát.Az orgyilkos nő alig lélegzett gyorsabban a normálisnál.A fogadócsarnokban hét hulla hevert. A katonáknak arra sem voltidejük, hogy riadót kiáltsanak. A kormányzó fiatal ágyasai egymástölelve, egymáshoz bújva, tágra nyílt szemmel zokogtak. Számítanilehetett rá, hogy hangoskodni kezdenek.– Csak halkan, gyerekek – vicsorgott rájuk Zhord, és fenyegetőnfelemelte Ey'Lindi lézerpisztolyát. – Egy mukkanást se akarokh a l l a n i !A zömik nagybácsis stílusban förmedt rá a megszeppent kölykökre.– Ezekkel mi legyen? – kérdezte halkan.Petrov döbbenten végignézett a halottakon, azután az ágyasokrap i l l a n t o t t .– Nem érthették meg, amit mondtál – vetette oda Jaqnak. Nyeltegyet. – Azt sem tudják, miről beszéltél. – Hangja olyan volt, minthaa saját életéért könyörögne. – Én tudok néhány dolgot a hipertérről,értem is egy kicsit. Időnként csápok nyúlnak ki belőle. Csápok,amelyek az agyamat akarják körbeölelni... Viszont azokról még énsem tudtam!Azokról? Talán a Káosz isteneire gondol?– Akkor most majd tudni fogsz róluk – vetette oda neki Zhord.– Csak akkor – mondta Jaq –, ha elkerülhetetlen. Petrov folytatta ar i m á n k o d á s t .– Ezek a gyerekek, ezek a babák semmit sem értenek, és...– Igen, babák! – kiáltotta Jaq. – Vagyis inkább bábok! Élő bábok.Azt akarod, hogy a kéj szadista eszelősei elégítsék ki rajtukv á g y a i k a t ?Petrov száraz torokkal nyelt egyet.– Könyörületesnek kellene lennünk hozzájuk...– Ez igaz. Ez való igaz. Kellene.– Majd én megcsinálom – jelentkezett Ey'Lindi.Egyetlen szökkenéssel a halott kormányzó élő játékszerei közötttermett. Lecsapott kemény karommá feszített ujjaival, megszorítottegy-egy ideggócot, belebökött egy-egy nyakba. Villámgyorsandolgozott. Könyörületesen. A megmérgezett kormányzó körülcsakhamar ernyedt testecskék hevertek. Újra felkerült néhánybejegyzés arra a listára, amelyen a beteg galaxis által azIstencsászárnak bemutatott áldozatok neve szerepelt.Ey'Lindi ezután a falhoz lépett, és vizsgálgatni kezdte a csempékbőlkialakított arabeszkeket.– Négy szinttel alattunk... – mormolta maga elé. Ujjaifáradhatatlanul tapogatóztak.Egy olyan kövér embernek, mint Lagnost volt, minden bizonnyalnagy megerőltetést jelentett volna gyalog lemenni négy szintmélységbe. Kellett tehát lennie valamilyen eszköznek – mondjukegy lebegőszéknek –, amelynek segítségével a kormányzólejuthatott asztropatája búvóhelyére. Ey'Lindi azokat a nyomokatkereste a falon, amelyek elárulhatták, hol rejtették el ezt az eszközt.– Ah!...Az egyik faldísznek látszó fajanszgomb elfordult a keze érintésére.A fal egyik jókora panelje hátracsúszott, azután felemelkedett.Mögötte egy szűk helyiség volt, melynek falain frissen felfestettrúnák sötétlettek.Egy lift...A rúnák mindegyike a hit szimbóluma volt. A kormányzó –legalábbis ami szexuális szokásait illeti – eltorzult lelkű emberlehetett, de azt senki sem foghatta rá, hogy nem tartotta tiszteletbenaz Istencsászárt és a hozzá kapcsolódó eszméket. Lagnost mindenromlottsága ellenére a hitet védelmező bástya szerepét töltötte be aLuxus Primeren. Vagy lehet, hogy a nemrég kinevezett pontifexmundi ösztönzésére lett ennyire vallásos? Lehet, hogy Slaaneshkultuszának szektásai, ismervén és kihasználván pederasztahajlamait, megpróbálták maguk mellé állítani? Talán az azóta mármeggyilkolt főpap volt az, aki visszatartotta Lagnostot a Káoszi m á d a t á t ó l .Lagnost hite nem lehetett szilárd, lelke nem lehetett makulátlanultiszta, hiszen ellenkezni próbált a inkvizítorral – nem teljesítetterögtön a kérést, amikor Jaq közölte, hogy találkozni kíván akormányzói asztropatával.Ellenkezni egy inkvizitorral! Hogy lehetett kormányzó egy ilyenostoba ember?Ey'Lindi belépett a liftbe. Teste összeolvadt az árnyakkal. Zhordmozdult, hogy kövesse, hogy ugyanúgy vele tartson, ahogy annakidején a Sztálindrómon, abban a Vaszilarjov nevezetű városban.Jaq visszatartotta a zömiket.– Mi itt maradunk, Zhord. Ey'Lindi egyedül is képes megtalálni aza s z t r o p a t á t .Az igazat megvallva, nélkülünk jobban elboldogul.A falpanel újra megmozdult, lejjebb ereszkedett.– Mi a csoda ez a nő? – zihálta Petrov.– Birodalmi orgyilkos – felelte Jaq könnyedén.Birodalmi – vagy renegát? Vajon melyik? Ezekben az őrült időkbena renegátig talán egyet jelentett a valódi hithűséggel.Várakozás közben Jaq végrehajtott egy néma szertartást:ajándékként az Istencsászárnak ajánlotta a kormányzó fiatalágyasainak halálát. Hogy életben tartsak és táplálják a soha végetnem érő pszichikai őrszolgálatot teljesítő Császár lelkét, mindenegyes nap fiatal pszik ezrei áldozták fel magukat, vitálisesszenciájukat és életüket.Azoknak a testét, akik vállalták ezt az áldozatot, a felszentelt papokáltal működtetett szertartási kemencékben égették el. A szétégőhús, a pernyévé váló csontok és szövetek sűrű, zsíros füstjebeleolvadt a Föld elviselhetetlenül szennyezett atmoszférájába; azelhamvasztott testekből felszálló füst volt az, amely émelyítőenédeskéssé változtatta a kénes-savas levegőt.Ezek a testek, amelyek Lagnost körül a selyemlepedőkön, szaténvánkosokon hevertek, nem juthattak el a szent krematóriumba.Addig fognak a fogadócsarnokban maradni, míg valamelyik alantasszolga ki nem vonszolja őket. Halálukról, áldozatukról senki sem fogtudomást szerezni, hacsak...Hacsak Jaq őszinte, szívből fakadó imája, amelyben megemlékezettróluk, nem hatol keresztül a téren, s nem jut el a Császárhoz. Vajonha a holtak dicsérete célba ér, kicsordul-e majd egy parányikönnycsepp a Birodalom urának ráncredőkkel körülvett szeméből?Vajon a Császár érez-e majd valami sajnálatfélét a gyermekágyasok iránt?A szentimentalizmus, gondolta Jaq, a józan ész galád ellensége.Odakint a sötétségbe burkolózó városban egyre kisebbidőközönként követték egymást a robbanások. A világítógömbökfénye megremegett, elhalványult, majd folytatta a félhomállyal vívottharcát.Egy tiszt rontott be a fogadócsarnokba. A rossz világítás miatt csakakkor vette észre, mi történt a kormányzóval, amikor már becsuktamaga mögött az ajtót, és előrébb lépett.Az első percben értetlenül bámult a szakadt öltözetű inkvizítorra, akísérteties külsejű navigátorra, a lézerpisztolyt markoló zömikre mega testekre, a fiatal ágyasokra, akik úgy hevertek a dívány körül,mintha hirtelen elnyomta volna őket az álom.Azután meglátta a kiontott vért – nem volt sok belőle – meg azernyedten fekvő kormányzót, akinek az arcáról félig levált amegszokott lélegeztető berendezés...Zhord már éppen felemelte a pisztolyát, hogy lelője, amikor a tiszttérdre roskadt.Letérdelt és sírni kezdett. A fájdalom, a keserűség könnyei folytak aszeméből. Abban a pillanatban meglátta a jövőt – amelyben nyomasem volt reménynek. Lagnost halálával odaveszett a reménység,elveszett a város, és el az egész bolygó...A férfi Jaq felé fordult, könnyei prizmáján át ránézett, és szánalomraméltóan eltátotta a száját. Megértette, közvetve éppen a Császárinkvizítora mondta ki a Luxus Primerre a halálos ítéletet.– Megértelek – szólt hozzá Jaq már-már kedves hangon. –Megértem, mit érzel. A helyedben én is sírnék.– De... miért? – nyöszörgött a tiszt.– Ezt te sohasem érthetnéd meg. Abban a pillanatban, amikorvilágossá válnak előtted az okok, meg kellene halnod.Így talán nem kell meghalnia? Nem kell együtt pusztulnia avárossal, szülőbolygójával? A tiszt megértette, hiába küzdene,hiába védekezne. A sorsa elől senki sem térhet ki.– Legalább azt engedd meg, hogy végezzek magammal – kérlelteaz inkvizítort.Jaq szelíden, szinte kedvesen megrázta a fejét. A tiszt már így iséppen elég kegyben részesült, és különben sem hagyhatja, hogyelőhúzza a fegyverét.– Zhord... – szólt oda halkan a zömiknek.Zhord a lézerpisztolyával keresztüllőtte a tiszt szemét, A forró sugárfelszárította a könnyeket, örökre eltüntette a férfi fájdalmait.Amikor Ey'Lindi visszatért, egy zöld köntösbe öltözött ernyedt testetcipelt a vállán.Fennix természetesen vak volt. (Az asztropatáknak, amikorlélekforrasztással a Császárhoz csatlakoztatják őket, opálossá válik,keményre fő a szemgolyójuk.)Ey'Lindi ennek ellenére vezethette volna karon fogva is. Vagy talánazért volt szükség arra, hogy a vállára vegye, mert Fennixvalamilyen fogyatékossága miatt nehezen mozog?Persze lehet, hogy szó sincs ilyesmiről; lehet, hogy az asztropata kisem akart mozdulni a búvóhelyéről. Ha így állt a dolog, Ey'Lindiegyszerűen és elegánsan megoldotta a problémát: felnyalábolta, ésa vállára vetette.Fennix, az alakjából ítélve, nem lehetett nehéz. Vékony, már-márvézna volt. Ey'Lindi olyan könnyedén tartotta a vállán, mint egy erősfelnőtt a porontyát. Az asztropata arcát csuklya takarta, de az időnem volt alkalmas arra, hogy szemügyre vegyék. Indulniuk kellett,muszáj volt elhagyniuk a kormányzó palotáját. Ey'Lindi úgy mozgott,mint valami ébenfekete robot, annyira sem érdekelte a vállára vetettember, mint az agymosott hordárt a gondjára bízott poggyász.Jaq lelkét megtisztította a meditáció, elméjét tisztára söpörték aCsászár könnycseppjeivel kapcsolatos gondolatok. Érezte, ura sajátpszierejének – annak az erőnek, amelynek köszönhetően mártöbbtucatnyi világon győzelmet aratott a démonok fölött, mielőtt aHarlekin-ember és a hidra felbukkanásának köszönhetőenbonyolultabbá vált az élete. A testére tetovált ábrák bizonyították aharcokban elért sikereit. (Vereségeinek senki sem állíthatott volnaemléket; ha egyszer is kudarcot vallott volna a harcai során, márnem élne, s nem lenne ép a lelke sem.)Mielőtt elindultak a palotából, össze kellett szednie démonűzőpsziereje utolsó cseppjét is. Az ember sohasem tudhatja, kivel,mivel találkozik össze útközben... Létre kellett hoznia ameggyőződés auráját, el kellett hitetnie a társaival és önmagával is,hogy amit tesznek, amit tenni készülnek, helyes és jó.Félő volt, hogy a kormányzó emberein, ha megtudják, ha megsejtik,mi történt a fogadócsarnokban, ha megérzik, hogy Lagnost márnem él, éppen olyan iszonyatos csüggedtség és reményvesztettségvesz erőt, mint a Zhord által meggyilkolt tiszten. Ebben az esetbenkártyavárként omlana össze Jaq minden terve. A hithű katonákfelhagynának az ellenállással, nem próbálnák visszaverni azűrkikötőt ostromló szektások rohamait, ilyen körülmények közöttpedig a Tormentum Malorum nem hagyhatná el a bolygót.Ha idő előtt kiszivárog, hogy Lagnost nem él, mindennek vége...Nem tűnt valószínűnek, hogy Lagnostnak van olyan gyermeke, akiátvehetné tőle a kormányzói címet és feladatokat. Örököséül abolygótanács valószínűleg valamelyik unokaöccsét vagy másrokonát jelölné ki, esetleg kinevezne egy régenst, aki képesmegfékezni a polgárháborút. De vajon van-e idő és lehetőségebben a helyzetben egy új kormányzó beiktatására?A legcsekélyebb mértékig sem volt fontos, hogy Jaq távozása utánmi történik a Luxus Primeren. Ennek a bolygónak a sorsa a NagyTervhez képest annyit sem számított, mint egy tollpihe súlya atonnányi acéllal megrakott mérlegen. Jaq azonkívül, hogy előremeggyászolja, semmit sem tehetett ezért a világért.A Sztálindrómot látogatása után nem sokkal elpusztították. Abolygón, annak az átkozott, az exterminatust elrendelő üzenetnekköszönhetően, az élet minden formája megsemmisült...Lehet, hogy Jaq a világok elpusztítójává vált? Vajon akkor, amikor aLuxus-epizód és a kormányzó meggyilkolásának híre eljut a Földre(mert előbb-utóbb minden hír eljut a Földre!), az Inkvizíciómásodszor is kiátkozza egykori titkos inkvizítorát?Jaq a maga módján részt vett a Császár agóniájában. Ez arészvétel – ez a keserű áldozat – erőt adott neki még akkor is, ha aza bizonyos ragyogó ösvény már régen eltűnt a szeme elől.Össze kellett szednie az erejét, nem hagyhatta, hogy a közelbenólálkodó démonok megérezzék, kétségek gyötrik a lelkét. A kétséggyengít, a gyengék pedig vonzzák magukhoz a támadókat...Kivonultak a néhai Lagnost fogadócsarnokából, és beleütköztek ahithű katonák és felfegyverkezett polgárok egy csoportjába. Akormányzói palota védői furcsálló pillantásokkal mérték végig őket.Egy elrongyolódott ruhát viselő inkvizítor. Egy mogorva zömik. Egyreszkető navigátor. Egy fekete gépasszony, a vállán egyeszméletlen asztropatával.Jaq felemelte a kezét, megjelenítette a tetoválását, és rákiáltott af e g y v e r e s e k r e .– Lord Lagnost kapcsolatba lépett őfelségével, az Istencsászárral! –Ez bizonyos értelemben igaz volt, feltéve, hogy Lagnost lelke nemaz elkárhozottak közé került.– Ebben a szent percben senki sem zavarhatja meg Lord Lagnostimádkozik a Mindenek Urához, és azon dolgozik, hogy elkészítse agyőzelmet eredményező haditervet. Az asztropatáját, miközbenmegnyitotta a kapcsolat csatornáját a kormányzó és a Császárközött, sajnálatos módon baleset érte. Fel kell vinnünk őt ahajónkra, hogy különleges ápolásban részesíthessük, ésvisszahozhassuk az életbe. Lord Lagnost majd szól, amikorelbúcsúzott Istenünktől...Az ostobák! Minden szót igaznak hittek.A fegyveresek áldó jeleket vetettek magukra, megcsókoltákamulettjüket. Álmukban sem jutott volna eszükbe, hogy egyinkvizítor hajlandó lehet az Istencsászár káromlására, hogy aMindenek Urának nevét használja hazugságai elleplezésére.– Terjesszétek el a hírt! A Császár hatalmas lelke, hála illesse ezért,hajlandó volt kapcsolatba lépni Lord Lagnosttal! A megváltás márnem késik sokáig... – Jaq inkább fanatikus gyóntatónak, és nemravasz inkvizítornak érezte magát.Ha hazudnod kell, csuda dolgokat mondj, és senki sem fogkételkedni szavaidban!* * *A Tormentum Malorum lüktetve kilépett az űrbe, örökre magamögött hagyva a halálra ítélt világot.Az üzemanyagnak – amit egy évszázaddal korábban a Bendercootnevű vörös törpecsillag negyedik bolygója körül orbitális pályánkeringő állomáson pumpáltak bele a tartályokba – már csak akétötöd része volt meg. Ha nem akarták elhasználni a biztonságitartalékot, a hajó az ugrási övezet elérése után csupán néhányrövidebb hiperugrást hajthatott végre, vagy egyetlen közepesnagyságút. A Luxus primeren nem lehetett tankolni, és az sem tűntvalószínűnek, hogy a rendszer iparholdján vagy bányabolygójánhozzá lehet jutni a megfelelő üzemanyaghoz.Sürgősen csak egyetlen rövid ugrást kellett végrehajtani: át asemmibe, a végtelen semmi egy másik részébe.Oda, ahol Fennix nyugodtan belemerülhet az asztrális üzeneteközönébe, ahol fáradságot és időt nem sajnálva elő tudja halászni azinformációtengerből a Jaqot érdeklő adatot.Azt az adatot, amely alapján el lehet majd dönteni, hogyan legyent o v á b b .A feladat fontos volt, az idő nem számított. A Tormentum Malorumfedélzetén elegendő élelem és elegendő sztázistartály volt.Ahogy a karcsú, gyászfekete hajó elindult kifelé, Jaq tartózkodottattól, hogy bele hallgasson a rádióadásokba, amelyek aLuxus-rendszer kormányzatának pusztulásáról adtak hírt.Fennix tartózkodott attól, hogy akár véletlenül is kapcsolatba lépjenaz ostrom alatt lévő kormányzói palotában maradt asztropatákkal,egykori társaival.A vak Fennix aszott, alacsony férfi volt, inkább majomra hasonlított,mint emberre. Hosszúkás, hegyes füle a denevérére emlékeztetett,hallása olyan éles volt, hogy a hangos zajok komoly fizikai fájdalmatokoztak neki. Kivételes hallásának legfeljebb csak annyi köze volt atelepatikus képességekhez, hogy ha nem tömi tele, a fülét vattával,a zajok úgy elterelik a figyelmét, hogy semmit sem foghat fel a pszia d á s o k b ó l .Figyelembe véve, hogy Fennixnek ilyen sok bajt okoztak érzékenyfülei, és tekintettel vakságára, nem tűnt embertelennek, hogyLagnost – mint Ey'Lindi lakonikusan jelentette – egy aprócska,hangszigetelt, sötét, földmélyi cellában tartotta. Fennixbiztonságban érezhette magát odalent, és minden zavarókörülmény kizárásával folytathatta mestersége gyakorlását.Abban semmi furcsaság sem volt, hogy a lélekforrasztás, aCsászárral való összekapcsolódás során, amikor megvakult, nemvesztette el a hallását is. Senki sem vehetné hasznát azasztropatáknak, ha nem hallanák meg a parancsokat, és nemtudnák, milyen üzeneteket küldjenek. (Az efféle instrukciókmajdnem mindig olyan bonyolultak voltak, hogy az asztropatákképtelenek lettek volna felfogni tartalmukat, ha pusztán atapintó-érzékükre kell hagyatkozniuk.) A telepatikus képesség és azilyen éles hallás együtt azonban inkább átok volt, mint áldás.Fennix végtagjai véznának és gyengének látszottak ugyan, de haakart, mégis fürgén mozgott. Testén nem lehetett találni egyetlenmilligramm fölösleget sem; az egész emberke keményre aszalódottizmokból és inakból állt.Mint hamarosan kiderült, elég furcsa és rejtélyes szerzet volt.Fennix hitte, hogy az útjukra bocsátott telepatikus üzeneteksohasem vesztik el erejüket, örökké léteznek. Elképzelése szerint amúlt, a jelen és a jövő valamennyi telepatikus üzenete kapcsolatbanáll az összes többivel, és néma hálót – ő „fészeknek” nevezte –,észrevehetetlen szubmatériát alkot. Fennix biztosra vette, hogy ahalála pillanatában képes lesz teljes egészében felfogni ezt azüzenethálót, s belemerül ebbe a végtelen, telepatikus Bábelbe.Biztos volt abban, hogy a megsemmisülés másodperce számáraazonos lesz a megvilágosodás, a „mindent megértés” pillanatával.Hitte, hogy a tér és a távolság egyetlen üzenetnek sem szabhathatárt. Szerinte az üzenetek – valamennyi üzenet! – szellemeileválnak az eredetiről, és behatolnak a tér és az idő valamennyiszeletébe. Szerinte a Császár Astronomicanja hatást gyakorolt azüzenetekre, látszólagos határokat teremtett köréjük, így az emberekúgy érezhették, a telepatikus kommunikációnak időtartama ésiránya van.Lehet, hogy Fennix könnyű préda lenne a démonok számára?Könnyű lenne őt letéríteni a hit ösvényéről? Elképzelhető, hogyazok a bizonyos múltbeli és jövőbeli üzenetek, amelyeket állításaszerint néha sikerült elcsípnie, valójában démoni hangok voltak?Géniusz ő, vagy olyan gyenge bástya, amelyet a káoszlényekkönnyen elfoglalhatnak és hídfőállásukká változtathatnak?Az utazás negyedik napján Jaq meglátogatta Fennixet, akit AzulPetrovval együtt abban az obszidián falú helyiségben szállásoltakel, ahol a sztázistartályokat tárolták.Jaq, ahogy belépett, azonnal visszahőkölt.Petrov levette a fejéről a hiperszemét takaró fejkendőt!A navigátorok erős esküvel fogadják, hogy csak akkor fedik felhiperszemüket, ha életveszélybe kerülnek, és más eszközzel nemtudják megvédeni magukat. Petrovot a jelek szerint semmiféleveszély nem fenyegette...Fennix olyan közel ült hozzá, hogy szinte összeért az arcuk. A vakasztropata egyenesen a navigátor ráncos homlokára meresztetteopálfehér szemét.Jaq elfordította a fejét, hogy még véletlenül se láthassa meg azt,amit Fennix vak szeme nem érzékelhetett.Miféle hátborzongató kapcsolat jött létre Petrov és Fennix között?Mit művelhetnek?* * *Fennixnek természetesen szüksége volt motivációra ésmagyarázatra. Petrov oda vitte a hajót, ahová Jaq kívánta,Fennixnek azonban értenie kellett annak az asztrális küldetésnek alényegét, amelynek részesévé vált. Tudnia kellett, hogy pontosanmit kell keresnie, hogy a telepatikus üzenetóceánban melyek azokaz információk, amelyek fontosak lehetnek az inkvizítor számára.– Köszönöm, hogy elraboltatok – mondta Jaqnak.Az asztropata telepatikus érzékszerve segítségével képes voltfelfogni a körülötte lévők auráját. Meg tudta különböztetni egymástólJaq, Zhord és Ey'Lindi sziluettjét. (Ha Ey'Lindi a közelébentartózkodott, azonnal reszketni kezdett, mintha erős izgalmiállapotba került volna.)– Aura az aurában – mondta. – Szörny a hölgyben.Ezzel a megállapítással nem pusztán arra utalt, hogy Ey'Lindigyönyörű külseje veszedelmes gyilkost takar. Főként az ejtetteámulatba, amikor felfedezte, hogy a nő testében milyen iszonyatosimplantok rejtőznek.Implantok és még valami más is...Azul Petrov természetesen egészen másnak látta Ey'Lindit. Nemsokkal azután, hogy a Tormentum Malorum elhagyta a LuxusPrimert, Ey'Lindi visszavonult a hálófülkéjébe. Amikor ismétmegjelent, mintha kicserélték volna: bőre elefántcsont fehér volt,irizáló selyemruhát viselt, amelyre hideg zöld fénnyel szikrázóbrossokat tűzött, lábára pedig kunkori orrú papucsot húzott. Amegszólalásig olyan volt, mint a legelegánsabb kurtizánok.Petrov nem értette a dolgot. Ki lehet ez a nő? Ki ez a magas éscsinos (de még milyen csinos!) lány? Két Ey'Lindi utazik a hajón?Két teljesen különböző nő, akik csupán abban hasonlítanakegymásra, hogy ugyanolyan aranyló a szemük, és ugyanolyan pirosövsálat hordanak?Ey'Lindi, miután leoldotta magáról a szintetikus bőrt, úgy döntött,nem a testhez simuló orgyilkos dresszét, hanem inkább ezt akurtizánálcát veszi magára.Külseje megváltozott, belül azonban az maradt, aki volt. Orgyilkos,akinek a gégéjét egy hússzínű szelep helyettesíti...Hosszú imádkozás és meditálás után Jaq – mintha forró parazsatszórt volna a lelkére – elmondott Fennixnek és Petrovnak néhánydolgot. Elmagyarázta Ey'Lindi dupla aurájának okát. (A nőrezzenéstelen arccal hallgatta végig leleplezését.) Megemlítette azagyakba fészkelődő hidrát. Elmondta, hogy néhány titkos inkvizítorbelekeveredett egy összeesküvésbe. Szót ejtett aHarlekin-emberről. Bevallotta, hogy behatolt a császári palotába.Kiejtette az Ordo Malleus, Baal Firenze és... Slaanesh nevét.Az asztropata és a hemofíliás navigátor az eligazítás alatt és utánúgy reszketett, mintha a jeges űr költözött volna csontjaikba, a velőhelyére. Együtt imádkoztak Jaqkal. Ey'Lindi is imádkozott, bár őnem a Császárhoz, hanem a Callidus Szentélyhez intézte fohászát.Egyedül Zhord nem érezte szükségét az imának. Ő ehelyett inkábbleköpdöste és tisztára törölgette a hajtóműveket.A Tormentwn Malorum végrehajtotta az ugrást – átjutott a semmiközepébe, az űrnek abba a részébe, amelynek nem voltközéppontja és határa. A csillagok csúf ékkövekként, iszonyatostávolságban sodródtak a végtelen semmiben; hiába erőlködtek,gyengécske fényükkel képtelenek voltak sebet ejteni a sötétségtestén. A csillagködök innen tejfehér vérsejteknek látszottak aSemmi szörny véráramában.Az ablakokat eltakaró, démonfejeket formázó spaletták távoli,patetikus lámpásaival és fényesen ködlő fátylaival együtt a hajónkívülre rekesztették a túlvilági áradatot.A Tormentum Malorum öt utasa tort ült. Aszpikos grox nyelvet ettek,és arctui kaviárt – az édes gyümölcsszószban megforgatott áttetszőhalpeték belsejében angolnaembriók voltak – meg bálnacsemetébőlkészített sztéket. Az egészet dicsbogyó lével öblítették le.A hajó fedélzetén megszokottnak számított az efféle gazdag menü,ezúttal azonban a lakomának szertartási és áldozati jellege is volt.Jaq a Császár tiszteletére rendezte a tort, akitől erőt akart kapni azelőtte álló feladat elvégzéséhez. Ilyen helyzetben nem lehetettfigyelembe venni a puritanitást előíró szabályokat. Jaq a lakomaelőtt újra cserélte a Luxus Primeren átélt csetepaték soránelrongyolódott ruháját. Zhord repesett a boldogságtól, hogy végreistenigazából megtömheti a hasát. Ey'Lindi elegánsan, deközömbösen evett; az ő számára egy patkány éppen olyan kiválóproteinforrás volt, mint a legfinomabb ragu.A tor után Fennix bevonult a hajó obszidián falú éjfeketekápolnájába, és nekilátott, hogy a telepatikus üzenettengerbőlkihalássza a Jaqot érdeklő információkat.
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése