science fiction, sci-fi, fantasztikus, tudományos, fantasy
Tizedik fejezetCsatahajókLexandro d'Arquebus, a Császári Öklök kapitánya Kürt Kempkaterminátor könyvtáros társaságában a Gót osztályú csatahajó, aBirodalmi Erő egyik megfigyelőteraszán állt.Tőlük ötvenméternyi távolságban az egyik idősebb hajótiszt hirtelenmegtorpant. Nehéz, magas gallérú felöltőjét ezüstszín prémcsíkszegélyezte. Csuklója körül és a mellkasán érdemsávok,kitüntetések, a hajó ikonjai és egyéb érmek díszlettek. Az övénenergiaszablya függött. Tiszteletteljesen felnézett a két tekintélyesűrgárdistára, de megszólítani nem merte őket.Lexandro és Kempka gennysárga egyenruhát viselt, amelyenazúrkék sávok mutatták rangjukat. Térdüket vicsorgó, agyaraskoponyák díszítették, prémszegélyes, sötétkék köpenyüket pedignapokat formázó jelek és ikonok.Egy kilométernyire alattuk, a csatahajó csillagfényes fedélzeténszétnyílt az egyik ötfazettás ablakot takaró spaletta. A fedélzet, akáregy széles, gigantikus dárda hegye, négy kilométer mélyen döfődöttbele az űrbe. A közepe táján az Öklök csapathordozója szintebeleveszett a hajó Kobra osztályú cirkálóinak tömegébe. Acsapathordozó karcsúnak tűnt, de mégis elfértek rajta azok atámadótorpedók, amelyek belsejében félszakasznyi Ököl tudotteljutni a célponthoz.Az ötfazettás ablak mögött tisztán látszott az a másik csatahajó,amely a Birodalmi Erővel együtt, fénylő plazmacsíkot okádvagyorsított fel. Milyen gyönyörű volt ez a lézerágyúkkal ésbombavetőkkel körülvett, karcsú tornyokból álló város! Milyendöbbenetes volt a hasonlóság a hajó hasán végigfutó hiperél és egyfejsze között!Valamivel távolabb egy ősrégi, vastag páncélzattal burkolt cirkálóh a l a d t .– Áldott legyen az Ő neve! – jegyezte meg Lex.Kempka bólintott.Igen. Dicsőség az Istencsászárnak, és dicsőség a régóta halotthősnek, az áldott emlékű pátriárkának, aki megalapította az Öklökk á p t a l a n j á t !Lexnek viszketni kezdett a bal ökle. Gyakran előfordult, amikorharcba készülődött. Nem a bőrével volt baj, belül viszketett a keze.A bal keze csontjára egyszer egy lézervésővel ráírta kétcsatatestvérének nevét, azét a két emberét, akik az egészuniverzumban a legközelebb álltak hozzá. Sajnos, csak akkor tudtaÜy módon kinyilvánítani irántuk érzett szeretetét, amikor máregyikük sem élt.Ahhoz, hogy belevéshesse a csontjába a neveket, először savbamártotta a kezét, hogy lemarassa róla a bőrt és a húst. A fájdalomgyógyító, a szike tisztító!A kolostorerőd kibersebészei szintetikus izomrostokból, fémidegszálakból és pszeudo-húsból felépítették a kezét. Büntetéstkapott tettéért (szigorúan megrótták, és bele kellett dugnia a kezét aneuro kesztyűbe, ami olyan érzést keltett benne, mintha az egésztestét lángok rágnák), mégis mindenki tisztelte azért, hogy ilyenmódon adózott halott testvérei emlékének...Azóta már évtizedek teltek el. Közben kapitány lett; homlokába márhat szolgálati acélrudat beültettek.Kempka homlokát tizenkét csík díszítette. Persze a könyvtáros(erős pszi képességekkel rendelkező férfi volt, akit Lex mindig aneki kijáró csodálattal kezelt) inkább katonai látnoknak számított,semmint taktikai parancsnoknak. Lex halványan érezte rajtaazoknak a hormonoknak, a „szent fűszer”-nek a szagát, amelynekkiválasztására köznapi ember nem képes.Lexnek egyre jobban viszkettek a bal kezében azok a bizonyoscsontok. A legszívesebben azonnal energiakesztyűbe dugta volna.A legszívesebben felkapott volna egy golyószórót, és tüzet nyitottvolna. Az Istencsászár nevében végrehajtott mészárlás felér egyi m á v a l . . .De még nem érkezett el a tombolás ideje. Egy Ököl először elkészítiterveit, gondolkodik, és csak azután cselekszik.Lex a Hannibál nevű bolygón, ahol legutoljára enyhíteni tudta balkeze viszketését, csupán hármat veszített el száz embere közül, éscsak tíz sebesültje volt. Idegenekkel, elda harcosokkal csaptakössze...Az Öklök hajója iszonyatosan messze került a kolostorerődtől,amely örökkön-örökké az Ultimum Segmentum űrében sodródik.Híre jött, hogy a tyranida férgek egy helyütt mélyen behatoltak aBirodalom testébe. Mélyebben, mint korábban bármikor. Lehet,hogy azok a förtelmes lények egy újabb emberlakta bolygómegkaparintására készülnek? Ismét azt tervezik, hogy biomechanoid zsarnokságuk uralma alatt sínylődő rabszolgákkáalakítják az ott élő embereket?A Hannibál telepes világ volt. Egy hipertéri viharnak köszönhetőenmár több ezer éve megszakadt vele a kapcsolat. Senki sem tudottróla semmit – egészen addig, míg az egyik űrgárdista-káptalan, aRettenet Tigriseinek felderítőosztaga rá nem bukkant.Az osztagot megsemmisítették. A Tigrisek vak asztropatája – nohaolyan komoly fizikai sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal éltetúl társait – útjára bocsátott egy zavaros üzenetet. Jelentésébenkarcsú, magas, félelmetes idegenekről adott hírt, akiknek csontfehér és tűzvörös a testük, és valamilyen energiakardhoz hasonlófegyverrel küzdenek. Állítólag olyan gyorsan forgatják ezt a kardot,hogy az űrgárdisták szinte nem is látják a pengéket. Ezek afegyverek... a leírás alapján minden kétséget kizáróan tyranidacsontkardok voltak.A Rettenet Tigrisei nemrég komoly veszteségeket szenvedtek; egymutáns hadúr támadt rá rendház-világukra. (Az Öklökkel ellentétbena Tigrisek bázisa egy bolygón volt.) A Tigrisek persze győzelmetarattak, de milyen áron! A káptalanjuk negyede elpusztult a csatasorán. Majdnem két és fél teljes szakasz! Nem csoda, hogyparancsnokuk vereségként fogta fel a győzelmet, és elrendelte sajátk i v é g z é s é t .Mivel a Tigrisek elvesztették karmaikat, az Öklöknek kellett csapatotküldeniük a Hannibálra. A század vezetésével Lexet bízták meg, éssegítségképpen melléje adtak egy könyvtárost, aki képesvisszaverni az idegenek esetleges pszichikai támadásait.Lex mindig valami melegséget érzett a szíve táján, amikor eszébejutott az utolsó szárazföldi összecsapás, melynek végén az életbenmaradt idegen behatolók visszakényszerültek egy szubfényű r h a j ó r a .Ezek az idegenek a jelek szerint nem tyranidák voltak, nem ahhozaz ocsmány fajhoz tartoztak, amelynek tagjai életben hagyottellenségeiken undorító és istenkáromló biológiai kísérletekethajtottak végre. Nem, ezek arrogáns eldák voltak. Ők nem sunyimódon támadtak. Éppen ellenkezőleg: felszólították a Hannibállakóit, hogy egy szabványéven belül ürítsék ki a bolygót, különbenkénytelenek lesznek erőszakhoz folyamodni.A birodalmi gót egyik barbár nyelvjárását beszélő barna bőrűtelepesek elmondták Kürt Kempkának, hogy az idegenek szóvivőjeember férgeknek nevezte a Hannibál lakóit, és kijelentette, hogynincs joguk a bolygón tartózkodni. A szóvivő szerint az emberekparaziták, amelyek a Hannibál testén élősködnek, eltékozoljákerejét és kincseit. Az eldák, mondta a követ, nem tűrik tovább, hogyez a hitvány népség továbbra is itt maradjon, ezen a bolygón,amelyet ők egy távoli cél elérése érdekében egykor átalakítottak.Az eldák arroganciájukat irracionalitással is tetézték. Hogyanlehetne a Hannibál több millió lakóját egyetlen év alatt evakuálni?Ezeknek az embereknek eónok óta ez a bolygó az otthona. Méghajóik sincsenek. Tulajdonképpen semmijük sincs...A Hannibál dzsungeleiben honos volt egy páncélbőrű, tíz méternélis magasabbra növő, oszloplábú mamutfaj. Az emberek ezeknek ahátán ülve vonultak az elda harcosok ellen. A bestiák az AdeptusMechanicus által épített Titánok természetes eredetű változataivoltak. Sajnos, nem rendelkeztek olyan plazmaágyúkkal, makroágyúkkal vagy fémötvözetből készült védőburokkal, mint a valódiTitánok, és a hátukon ülő embereknek is legfeljebb számszeríjaikmeg muskétáik voltak.Az idegen harcosok, valamennyien nők voltak, nagyon gyorsanmozogtak. Lézerpisztolyaikkal pillanatok alatt megvakították amamutokat, energiakardjaikkal pedig átvágták az állatok vaskoslábát. Arcukat sikoltó pofát formázó maszk takarta. A maszkokbólolyan éles, elmekarcoló sikolyok érkeztek, hogy a barna bőrűtelepesek megzavarodtak, a mamutok pedig megvadultak,ahányszor csak meghallották.A láng sárga hajú sátánasszonyok sikoltozva, fegyvereiket nemkímélve nyomultak előre, és könnyedén leküzdöttek mindene l l e n á l l á s t .Azután, mintha egy elrebegett imára érkező válasz volna, olyandolog történt, amiről a Hannibál lakóinak többsége még csakálmodni sem mert. A semmi mélyéből előbukkant a RettenetTigriseinek egyik hajója, amely energiapáncélba bújtatott lovagokath o z o t t .A Tigrisek nem voltak elegen...Az idegen boszorkák serege kisebb veszteségek áránmegsemmisítette alakulataikat. Ezután az eldák nekiláttak, hogymódszeresen kiirtsák a bolygón lakó embereket. A Tigrisekfelbukkanása valószínűleg felingerelte őket; a harcok után úgygondolták, felesleges megvárni az evakuálásra nagylelkűenfelajánlott év végét.Milliók kiirtása hosszú ideig tart. A telepesek már mentek,menekültek volna, csakhogy ahhoz, hogy az űr mélyén keressenekmenedéket, előbb meg kellett volna tanítaniuk a mamutjaiknakegy-két dolgot. Például azt, hogyan repüljenek, és hogyanlélegezzenek a csillagközi tér vákuumában...Már javában folyt a fajirtás, amikor a Császári Öklök megérkeztek.Száz űrgárdista – hatalmas erő. Az Öklök, miután hosszasanimádkoztak pátriárkájukhoz, elindultak rendteremtő útjukra.Veszteségeik nem voltak jelentősek.A sátánasszonyok a jelek szerint elvesztették maradék józaneszüket. Olyan eszelősen, olyan elszántan harcoltak, minthamegőrültek volna a tömegmészárlástól, amit végrehajtottak.Olyanok voltak, akár a vérszagtól megvadult rókák a csirkeólban.Az utolsó akció előtt Lex, Kempka és a tíz űrgárdista szakaszharcképes, energiapáncélba bújt harcosai átcsörtettek a dzsungelegyik felperzselt részén. A földön, ameddig a szem ellátott, titánimamuttetemek rothadtak.Lehet, hogy az állatok megriadtak a rájuk zúduló lézersugaraktól?Talán menekülni kezdtek, és kínjukban, a vak pánikban ők döntöttékki ezeket a fákat?A kidöntött fák, a kőhalmok mögül, a vízmosásokból a maszkossátánasszonyok kisebb osztagai ugrottak elő, és támadtak rá aszázadra. Támadtak és visítottak. Egy telepes agya talán nem bírtavolna elviselni ezt a hangot, ezt az iszonyatos süvítést, ám azűrgárdisták sisakját pszicurium pajzzsal is ellátták. A szonikusfegyver rájuk csak annyi hatást gyakorolt, hogy hányingerük támadt,és időnként összezavarodtak, de egyszer sem vesztették el azuralmat elméjük és testük fölött.Lusta kék köd lebegett végig a dzsungelen. Mintha füstkígyókaraszoltak volna a fák között; mintha a döglött agyarasok testébőlfelszálló bomlásgáz próbált volna utat találni magának.Ó, milyen fürgén, milyen könnyedén mozogtak azok az idegenszukák! Lézersugarakat lőttek az űrgárdistákra. Úgy tértek ki a rájukzúdított rakétaeső elől, mintha előre tudnák, hogy az ellenség mitfog célba venni. Energiakardjukat lóbálva, falkában rontottak ráegy-egy űrgárdistára. A testüket takaró páncél színe olyan volt, akáraz alvadó véré, némelyikük csontárnyalatú sisakot viselt,némelyikük vöröset. A sisakdísze mindegyiknek lángvörös volt.Ó, milyen iszonyatos, vegytiszta düh áradt belőlük! Ó, milyenhihetetlenül ügyes halálosztók voltak mindannyian! Havalamennyien egyszerre támadtak volna, talán sikerül kárt tenniükaz Öklökben. Ám nem ezt tették – a tomboló, őrjöngve küzdőidegen boszorkák magukat akarták próbára tenni, amikor kiscsoportokra bomolva hajtották végre a támadást. Nemgondolkoztak, nem készítettek terveket – úgy viselkedtek, minthaegy fatális bábjáték zsinóron rángatott szereplői lennének. Ők adtákelő a történetet, ők voltak a bábok, és a dühük, a vérszomjukirányította tetteiket.Két harcos elda szuka az egyik bomlásnak indult mamut tetemhalom mögül rontott elő. Egyenesen Lex felé tartottak. Sikoltozásukémelyítő, hevességük meghökkentő volt.Lex rájuk lőtt, ám a robbanógolyók célt tévesztettek. Az idegenekolyan szellemszerű hajlékonysággal, olyan szemkápráztatóügyességgel mozogtak, mintha alterálták volna a teret, hogyvégrehajthassák akrobatikus mutatványaikat. Energiakardjuk jobbrasuhintott, balra lendült; a pengék éppen csak megérintették a Lexáltal kilőtt golyókat, de ennyi is éppen elég volt ahhoz, hogy alövedékek irányt változtassanak. A Lex bal vállát védőpáncélblokkra koordinált lézersugarak zuhogtak. A megduplázottenergiapászmák utat perzseltek maguknak az űrgárdista teste felé.Lex egy röpke pillanatra megízlelte a fájdalmat. Sebe nem voltjelentős; egy ilyen emlék begyűjtése minden csatáhozh o z z á t a r t o z i k .Az egyik sátánszuka egészen közel került hozzá. Csupán egyetlenpillanatra lassított le – az űrgárdista páncélját díszítő ikonoklátványa zavarta meg –, mielőtt kiszemelt áldozatához oldalazott.Energiakardja a magasba emelkedett, a penge éhesen zümmögött,mintha repesve várná, hogy beleharapjon Lex páncéljába.A lövedékek, amelyeket Lex fegyvere böfögött elő, szétszaggatták aszuka hasi páncélját, majd az idegen testbe fúródva egymás utánfelrobbantak. A kard ennek ellenére lecsapott; az energiapenge Lexmellvértjét találta el, és vakító szikraeső, audio szenzort szaggatórecsegés kíséretében belemélyedt az űrgárdista mellkasán díszelgőkiterjesztett szárnyú sasba.A robbanógolyók által kizsigerelt elda amazon képtelen volt elégerőt összegyűjteni ahhoz, hogy a pengét mélyebbre nyomja.Haldoklott, és ahogy belőle az élet, úgy szivárgott ki kardjából aze n e r g i a t ö l t e t .Lex az ijesztő maszkra pillantott. Az undorító, mégis érzéki ajkakúgy nyíltak szét mintha csókot akarnának nyomni a terminátor sisakcsőrös arclemezére – vagy mint ha az agónia közben le akarnákharapni a vadállati pofára emlékeztető vizort.Miféle eltorzult arc rángatózhat a maszk mögött? Ó, Lex jól ismerteaz ilyen ábrázatokat. Energiakesztyűs emberei a korábbanelpusztított szukákról letépték az álcát...Női arc. Döbbenetesen szép vonások. Idegen. Nem emberi ábrázat.Lex már régóta nem gondolt saját faja nőnemű egyedeire. Azembernők idegenné váltak számára. Természetesen azután is látottnőket, hogy belépett a kolostorerődbe. Látta őket, találkozott velük,megölte őket. Eggyel sem akadt más dolga. A nemzedékek óta akolostorerődben élő kiszolgáló személyzethez nők is tartoztak –ennek így kellett lennie, hiszen a szolgákat muszáj volt valahogyújratermelni. Ám egy Ököl nem alacsonyodhat le odáig, hogyészreveszi azt a népséget.A maszkok alól csinos és halálos arcok, keskeny, ívelt szemekbukkantak elő. Csupa nem e világi szépség.A sátánszuka elejtette az energiakardot, és holtan a földre roskadt.Lex körül akart nézni, amikor...Egy másik boszorka!Nem maradt ideje rá, hogy lőjön, de nem is kellett megtennie. Akörülötte álló lovagok robbanógolyói cafatokra szaggatták amásodik elda amazont.Az eldák támadásai egyre vadabbak, egyre elszántabbak és egyrelátványosabbak lettek. Úgy rohamoztak, úgy viselkedtek, minthaöngyilkosok akarnának lenni. A halálba rohantak, és mit semtörődve azzal. Nem volt ezen mit megérteni, megmagyarázni: őkidegenek, másképpen gondolkoznak, mint az emberek. Nem lehetúgy tekinteni rájuk, mint érző, gondolkodó lényekre. Főleg akkornem, amikor harcolni kell ellenük. Ilyenkor csupán maszkok,felfegyverzett, mozgó, halált osztani kívánó páncélok. Nem szabadarra gondolni, hogy megölésükkel milyen szépséget pusztítunk el...Lex százada átverekedte magát a dzsungelen, visszaszorította azöngyilkos eldákat, és kiért egy kopár gránitfennsíkra. A dzsungelszélétől nem messze egy kecses, karcsú szubfényhajó magasodott.Színjátszó szárnyai akár az egzotikus halak uszonyai. Előttevédelmi alakzatba rendezett őrök, fekete páncélt viselő harcosokálltak. Az életben maradt szukák a hajó irányába menekültek.Lex rádión utasította embereit, hogy húzódjanak vissza adzsungelbe, majd egy telepatikus paranccsal teleszkóp üzemmódraállította optikai szenzorát.Az agya vizuális központjába érkező információ egyértelmű volt. Afekete őrök rakétavetőkkel rendelkeztek. A szén sötét páncélokmell- és hátvértje apró, domború, egymásba kapcsolódófémkoponyákból készült. Nehéznek látszottak, közel sem lehettekolyan hajlékonyak, mint a sátánszukák védőöltözékei. A comb- éslábszárlemezek különösen ormótlannak tűntek – szükség is voltarra, hogy súlyosak legyenek, mert éppen ezek akadályozták meg,hogy viselőjük hanyatt dőljön, amikor a rakétavetője visszarúg. Asisakokon lévő, szélkakasra emlékeztető szerkezetek valószínűlegcélkeresők, a karokat alátámasztó agancsszerű fémdarabok pedigminden bizonnyal a minirakétasilók tartórúdjai voltak.A sátánszukák a hajó és a kordon irányába özönlöttek. Tisztánlátszott, hogy még jó harminc másodpercig a rakétavetőklővonalában lesznek. Az űrgárdistáknak ennyi idő is éppen elég lettvolna arra, hogy a szénszínű őrség közelébe jussanak, deszámítani kellett rá, hogy a fekete harcosok nem törődnek amaszkos szukákkal, és tüzet nyitnak.Támadni vagy nem támadni? Lex csupán néhány másodpercetáldozhatott arra, hogy eldöntse a kérdést. Bízott abban, hogyösztönei ezúttal sem hagyják cserben, hogy megérzései helyesnekbizonyulnak; remélte, hogy nem a biztos halálba vezényli embereit.– Gránátvetőre átváltani! Támadás!Lex megpöccintette fegyverén a parányi tűzváltó kapcsolót. Amozdulat gyors volt, és begyakorlott – a vérbeli Öklök úgyegybeforrtak páncéljukkal, hogy még az ormótlannak tűnőkesztyűben is képesek lettek volna szobrot faragni elesett társaikujjcsontjaiból. A tíz űrgárdistaszakasz kirontott a fák közül. Arostszálak, amelyek lábukat összekötötték a páncéllal, félelmetesenfelfokozták izmaik erejét. A tűzváltás végrehajtása utánfegyvereikből robbanógolyók helyett gránátokat lehetett kiröpíteni.Még egyikük sem lőtt: aki távolról figyelte rohamukat, azt hihette,nem akarják elpusztítani az eldákat, csupán fogságba szeretnékejteni őket.Ahogy kijutott a fák közül, Lex néhány másodperc alatt megtette adzsungel és a hajó közötti út felét.– Tűz!Az Öklök egy emberként megálltak.A fekete harcosok, akik eddig zavarodottan figyelték a támadókat,készenlétbe helyezték rakétavetőiket.A kevés híján száz repeszgránát ordítva száguldott a menekülőboszorkák és a szénszínű kordon felé.Lex, miközben visszaállította fegyverét gyorstüzelésre, elmormoltegy imát.Robbanások. Detonációk.A becsapódó gránátok szétrobbantak, a repeszek, amelyeket eddiga gyomrukban tartottak, millió irányba röppentek. A csont fehér ésaz ébenfekete páncélokra kemény szemű fémeső zuhogott. Még amasszívabb fekete páncélt viselő eldák testét sem borította beteljesen a vértezet, a repeszek pedig, mintha szemük lenne,megtalálták sebezhető pontjaikat. Húsba mélyedtek, csontokatropogtattak. A boszorkák és a fekete harcosok megtántorodtak,haldokolva a földre zuhantak. Az egyik őr kilőtt egy rakétát, de nemaz űrgárdistákra, csak úgy céltalanul, az ég felé küldte. A töltet acsatatértől messze, biztonságos távolságban hullott vissza.Az űrgárdisták fegyverei megállás nélkül köpködték magukból arobbanógolyókat. Azután... csend támadt. Már nem volt szükség ah a l á l o s z t á s r a .A haluszonyos hajó fúvókáiból szuperforró gáz tört elő, ropogósrasütve a halottakat és a haldoklókat. Az Öklök páncéljában azonbanez sem tudott kárt tenni. Az elda hajó belsejében maradtak – talán alegénység néhány tagja – úgy gondolták, ideje odébbállni a vereségs z í n t e r é r ő l .Lex az egyik földre hullott rakétavető felé ugrott. Felkapta,energiakesztyűs kezével jól megszorította, és előrébb futott, hogymég véletlenül se találja el valamelyik Öklöt. Hála az elda mesterekprecizitásának és előrelátásának, a fegyverben a halálosrepeszzivatar sem bírt túl nagy kárt tenni.Lex és az őrmesterei visszahúzódtak a hajótól, és jó ötszázméternyi távolságban elhelyezkedtek. Az egyik őrmester átadta akezében lévő zsákmányolt rakétavetőt Kempka könyvtárosnak.– A többiek menjenek vissza a fák közé! – adta ki a parancsot Lex.Az Öklök visszavonultak.Kempka megvizsgálta a hatalmas, csillogó, idegen rúnákkal díszítettés erősített fegyvert. Mivel már nem kötötték össze kezelőjével avezérlőhuzalok, a rendszer parancsra várt. Kempka figyelmesenvégignézte a kijelzőjén villogó bonyolult és érthetetlen ikonokat.Minden fegyverben volt valami morfológiai logika – éppen úgy,ahogy az élőerőknek anatómiájában is benne van az evolúció általkialakított struktúra. (Kivéve persze a Káosz lényeit. Az ő testükbenhiába keresnénk az ok-okozati összefüggések nyomait.) Kempkakesztyűs ujjával megbökte az egyik ékkőként ragyogó gombot, mirea szerkezet oldalán felvillant egy kijelző...Ahogy a haluszonyos hajó az egyre vastagodó hő farkáratámaszkodva felszállni készült, Kempka, Lex, és Kurtz őrmesterfelemelte a három rakétavetőt. A hajó alja már ötvenméternyireeltávolodott a talajtól.S z á z m é t e r n y i r e . . .F e l g y o r s í t o t t .A három űrgárdista hagyni akarta, hogy szálljon még feljebb,távolodjon el még jobban, mert így, miután szétrobban, roncsai azÖklöktől jó messze fognak aláhullani.Honnan érkezhetett ez a hajó? Egy szubfény bárka! Kempkakönyvtáros eltűnődött. Lehet, hogy az egyik megfelelő méretű hiperalagúton keresztül jutott át ebbe a naprendszerbe? Talán aharcosok véletlenszerűen, találomra választották ki a világokat,amelyeken leszálltak. Felderítők lennének? Vagy lehet, hogyvalamilyen ősi térképen feltüntetett útvonalon járnak?A három férfi megvetette a lábát, megfeszítette felsőtestét, és várt.Egyszerre lőtték ki rakétájukat.A fegyver akkorát rúgott, hogy Lex hátratántorodott. Egy pillanattalkésőbb pici meteor csapódott az uszonyos hajó oldalába.A második robbanást szinte azonnal követte a harmadik. Mintha azég is lángra gyúlt volna...A szétrobbanó hajóból kiinduló lökéshullám ledöntötte a lábáról azőrmestert és a könyvtárost. Kis híján Lex is hanyatt vágódott. Testeezer ponton sajgott; ilyen támadástól még a csatapáncél semvédhette meg.A fák meghajtották fejüket. Az égből olvadt fém csöppek hullottak. Aroncs legnagyobb egyben maradt része jó egy kilométertávolságban csapódott be.A gránitfennsík beleremegett az irdatlan erejű ütésbe. Azután...Nyugalom. Béke. Csend.Az eldák támadása megváltoztatta a Hannibál lakóinak életét.Az izoláció oly hosszúra nyúlt periódusa után világuk ismét azemberiség Birodalmának része lett. Mindenki tudta, hamarosanmegérkeznek hozzájuk a prédikátorok, azután pedig a békebírák. Abolygón élő psziket megsemmisítik, vagy arra kényszerítik, hogy aCsászárt szolgálják. Az Istencsászár imádatának kultusza itt isgyökeret ver majd. A dzsungelek és a mamutok ezután céllal fognaklétezni, és nem csupán azért, mert létrejöttek.Jó munka volt.Lex ujjaiban egyre kibírhatatlanabbul viszkettek a csontok. Ezen akellemetlen érzésen csak egy újabb hithű feladat elvégzésee n y h í t h e t n e . . .A taláros inkvizítor csatlakozott Lexhez és a könyvtároshoz, akik azötfazettás ablak mögött fenyegetően vonuló csatahajókat figyelték.Az inkvizítor sebhelyes arcbőrébe zafírokat ültettek. Egyikorrlyukába egy csövön keresztül folyamatosan illatos szent füstötpumpáltatott. Az egyik szeme helyén csillogó optikai lencsérőlLexnek az az űrgárdista, Huzzi Rork őrmester jutott eszébe, akivalamikor a távoli múltban a Necromundán rábírta őt, hogyszegődjön el a Császár szolgálatába.Az Öklök kapitánya udvariasan szemügyre vette Baal Firenzét. Azinkvizítor természetes szeme könyörtelen, kemény pillantássalnézett vissza rá. Semmi különös sem volt ebben a keménységben.Egy olyan ember, aki kénytelen mindig megőrizni tisztánlátását,akinek az a feladata, hogy meglelje a gonoszt, és könyörtelenülelbánjon vele, nem is nézhet másként. Hozzá képest még egy véresharcokban, kegyetlen mészárlásokban megedződött űrgárdista isszelíd tekintetű, ártatlan kölyöknek tűnhetett. Persze azűrgárdistáknak – és kiváltképpen a Császári Öklöknek – éppen azvolt a legfőbb feladatuk, hogy megőrizzék szívük gyermekitisztaságát, hiszen csakis így maradhatott töretlen a Császár irántiimádatuk. Az ő dolguk a harc volt, az pedig mindig tiszta, hiszen azember tudja, ki az ellenség, és ki a barát. Ezzel szemben azinkvizítoroknak szembe kellett nézniük a gonosz mindenelképzelhető megnyilvánulási formájával, és fel kellett készülniükarra, hogy miközben purgáló munkájukat végzik, esetleg hátulról ériőket támadás.Vajon mire gondolhat a virtuherbát szívó Baal Firenze inkvizítor,miközben Lexandro d'Arquebus kapitányt nézi? Mit árulhat el neki akapitány külseje, a megjelenése?Lex olívbarna arcán sebhelyek fehérlettek és vöröslöttek. Egyikorcáján ott díszlett az Öklök tetovált jele (egy csontökölösszeroppantja a markába került holdat): a jobb orrcimpájábarubingyűrűt rakatott. Szeme sötét és szigorú pillantású, fogagyöngyszerű volt, kefefrizurájában már őszültek a szálak. Aztánpersze ott voltak a homlokán azok a csillogó sávok... Feltuningoltizomzatának és segédanyagokkal megerősített csontjainakköszönhetően teste kétszer akkora volt, mint az inkvizítoré. Ahatalmas testtömeg azonban mégsem tette esetlenné; Lex olyankecsesen, olyan délcegen állt ott, akár a régi mesék lovagjai.Amikor megszólalt, Firenze zihálva ejtette ki a szavakat.– Kapitány, a te első neved, jobban mondva a „lexandro” szó aztjelenti, hogy a „törvény embere”. A második nevedről, ad'Arquebusról, egy ősi lőfegyverre lehet asszociálni. Te pedigszemély szerint a Császár akaratát hajtod végre a sajátf e g y v e r e d d e l .Milyen igaz! Firenze folytatta.– Rá fogjuk kényszeríteni akaratunkat azokra az istenkáromlóidegen lényekre, akik egy hajdan emberek lakta világ orbitálispályáján létrehoztak egy telepet. Ki fogjuk préselni belőlük atitkaikat. Keményen kell fellépnünk ellenük, hogy eszükbe se jussoneltitkolni előlünk valamit. Kegyetlennek kell lennünk, hogymegkapjuk tőlük azt, amit akarunk... A legtöbb élőlény számára az alegrettenetesebb dolog, ha a szeme láttára elpusztulnak az utódai.A két űrgárdista futó pillantást váltott. Firenze élénken továbbb e s z é l t .– A kérdéses idegen létesítményen hamarosan megrendeznek egyförtelmes fesztivált. Az ilyen eseményeken gyakran gyermekek isrészt vesznek. Ne habozzatok, ha meg kell ölnötök ennek ahaldokló fajnak, az eldák fajának porontyait!Nem kegyelmezhetünk nekik. Bármi áron el kell foglalnunk azt azépítményt, és fogságba kell ejtenünk az eldákat. Fogságba, hogyazután alávethessük őket az inkvizíció eszközeivel végrehajtottvallatásnak. Remélhetőleg gyermekeik halálának látványakellőképpen megpuhítja őket, és minden kérdésünkre válaszolnif o g n a k .De akár így lesz, akár nem, a kihallgatás végén megkapják majd,ami nekik jár!A Császár akaratát képviselem, és ti vagytok az Ököl, amelyvégrehajtja ezt az akaratot.Firenze szortyogva beszívott egy adagnyi virtuherba füstöt.Kempka könyvtáros mozdulatlanná dermedt, Lex pedig úgy érezte,mintha valami ficánkolni kezdene a gyomrában. Miért beszél ez azinkvizítor úgy az idegen kölykök megsemmisítéséről, mintha ez atett a Császár iránti hűségük és elkötelezettségük minden kétségetkizáró bizonyítéka lenne? Miért beszél úgy a pusztításról mintha abűz, amely majd a lemészárolt porontyok testéből árad, olyan finomlenne, mint a virtuherba füstje, amit egyfolytában szipákol? Agyermek olyan, akár egy apró szobor, melyet a szülők élőszövetekből és csontokból faragnak ki a saját ízlésüknek megfelelőformájúra. A gyermek olyan, akár egy kicsiny, aprólékosankidolgozott embléma, amely a szülőket jelképezi, a szülőkre utal. Agyermek egy megelevenedett rúna. Lex egyszer részt vett az egyikrebellis kormányzó családjának megsemmisítésében. Adultimumfoetwn – csírájában kiirtani. Akkor elkerülhetetlen, sőtlétfontosságú volt a könyörtelen mészárlás. Arra a problémára nemkínálkozott más megoldás. De vajon itt mi teszi szükségessé agyermekek elpusztítását? Miért éppen ez olyan fontos, amikorszámtalan más kérdésre kellene megtalálniuk a választ? Talán azinkvizítor egyszerűen demoralizálni akarja az ellenséget? Ó, miértkell ilyen csúfságokra vesztegetni az űrgárdisták drága idejét?Az űrgárdista a becsület bajnoka. Az űrgárdista a Császárkardjának pengéje. Hol a hősiesség, a becsület, az istenifelsőbbrendűség néhány védtelen gyerkőc lemészárlásában? Egyember számára ha emberfelettivé alakított űrgárdistaként élheti azéletét az a legnagyobb megtiszteltetés, hogy leverheti a lázadókat,halálba űzheti az idegeneket. És hogy szenvedhet, miközbenvégrehajtja mindezt.Ó, a fájdalom! Ó, a gyönyör, amit a kín okoz! Ez az az ígéret, amelymiatt az Öklök soha semmitől sem rettennek vissza. És éppen afájdalom utáni vágyakozás az egyetlen gyenge pontjuk, as z é g y e n f o l t j u k .Mert a fájdalom élvezhető, elviselése hőstett. Hős, aki eltűri, de...Minek lehet nevezni azt, aki mások agóniáját élvezi? Lehet, hogyFirenzének meg ez a szégyenfoltja?Lex tudta, bárhogy is van, ha nem akar eretnekké válni,engedelmeskednie kell az inkvizítornak, de mégis... Az Öklök titkoltmazochista hajlamaival egyszerűen nem fér össze, hogy egyszadista irányítsa őket. Vagy lehet, hogy csupán arról van szó, hogyFirenze hatékony akar lenni?Az inkvizítor a parancs kiadása után az eldák által használt hiperalagutakról és más, hasonló dolgokról kezdett beszélni. Néhányszóval, éppen csak érintőlegesen arra is utalt, hogy a bátorűrgárdisták valószínűleg fognak találkozni néhány elfajzott,hitellenes förmedvénnyel. Arra biztatta Lexet, készüljön fel ameglepetésekre, és az embereit is készítse fel, ha az akció végén iséppoly romlatlanok akarnak maradni, mint amilyenek most.A könyvtáros ismét mozdulatlanná vált. Lex a legszívesebbenelmondta volna: már találkozott olyan „förmedvényekkel”, amelyekreFirenze utalt, és az ellenük vívott sikeres csata után engedélytkapott rá, hogy megőrizhesse velük kapcsolatos emlékeit.Nem purgálták ki az agyából azokat az emlékeket, amelyek egybizonyos Lord Sagromosóhoz fűződtek, és ahhoz, hogy a Tzeentchnéven ismert káoszisten hogyan fertőzte meg ennek az embernek al e l k é t . . .A legszívesebben Firenze képébe vágta volna, hogy nagyon is jólismeri azokat a bizonyos „förmedvényeket”, ám annyiramegundorodott az inkvizítortól, hogy inkább hallgatott.Lehet, hogy Firenze valamilyen démoni csürhe ellen vezeti azÖ k l ö k e t ?Az inkvizítor nem beszélt nyíltan, csak célozgatott. Talán így akartapróbára tenni Lex hitét és megbízhatóságát. Talán így akartakideríteni, hogy az űrgárdista kapitány tudja-e tartani a száját. Mertminden titok, ami ezekkel a „förmedvényekkel” kapcsolatos.Firenze komoran, de elégedetten végiggondolta a helyzetet. Arendelkezésére áll egy századnyi harcedzett veterán, egy olyanűrgárdistacsapat, amely nemrég sikerrel küzdött az egyik elda hordaellen. A századhoz tartozik egy erős pszi képességekkel rendelkezőkönyvtáros... Ez jó. Nagyon jó, mert arra is számítani kell, hogy acsapat Slaanesh valamelyik porontyával is összetalálkozik.Egy űrgárdista század, amelyhez – legalábbis az Inkvizíciófeljegyzéseiben ez állt , ide csupa olyan férfi tartozik, aki különösvonzalmat érez a fájdalom iránt.Ideális!– Ti valamennyien értékes emberek vagytok – mondta az inkvizítord'Arquebus kapitánynak. – Természetesen egész végig mellettetekfogok maradni...Először a csapatszállítóban, azután a landoló torpedóban? Igen,szinte természetes, hogy Firenze a századdal akar tartani.– ...mert elképzelhető, hogy nem térünk vissza ide.Megjegyzéséből arra lehetett következtetni, hogy tapasztalt veterán,és arra is, hogy ez a csatahajó, a Birodalmi Erő, meg a másik kétharci katedrális, amely látszólag alig karnyújtásnyi távolságbanhalad az űrben. feláldozható.Mindhárom csatahajó leírható a fedélzetükön lévő több tízezermérnökkel, tiszttel, pilótával, lövésszel és szolgával együtt. Csakarra kellenek, hogy egy színlelt támadással magukra vonják azeldák orbitális pályán keringő építményét védő cirkálók figyelmét,hogy lekössék az idegenek védelmi erőit, míg az Öklök sebészipontossággal végrehajtják a számukra kijelölt feladatot.Miután az Öklök elérik azt, amit akarnak, a három csatahajóra márnem lesz szükség az akcióban. Ha egyáltalán épen átvészelik acsapásokat, amelyeket az eldák közben rájuk mérnek.Amikor az Öklök elvégzettnek tekinthetik a munkát, több tízezerlélekcsöppel gyarapszik majd az elkárhozott lelkek tengere...Ez volt a válasz arra a kérdésre, hogy a galaxist miért nem repesztszét a túlnépesedés átka. A háború fáradhatatlanul ritkította aCsászár nyáját – és persze az idegenek falkáit is.Lex nem akart tovább tépelődni, rövid időre ki szerette volna űznifejéből a kínzó és zavaró kérdéseket. Engedélyezte magának, hogya faragásra gondoljon, arra a kedvtelésre, amelynek a CsászáriÖklök századának valamennyi teljes jogú tagja hódolt.Lex, akár egy talizmánt, mindig magánál tartott egy szilikon karbidenergiapengét. A saját csontjait is ezzel faragta meg, és az éveksorán már számtalan elesett bajtársa csontjából készített velecsatákra emlékeztető szobrokat vagy miniatűr fegyvereket.A legsikerültebb munkáit odahaza, a kolostorerődben őrizték. Lexenmindig vallásos állítat vett erőt, amikor arra gondolt, milyendöbbenetes ellentét van a gigantikus kolostorerőd és a picinyfaragvány, a nehéz rakétavető és az apró faragópenge között.Nagy volt az ellentét, de a hasonlóság is. Mert a módszer, amellyelaz ügyes csontfaragó dolgozott – úgy irányította a pengéjét, hogymindig éppen csak annyit Rágjon ki az anyagból, amennyiszükséges –, nagyon hasonlított az Öklök tökéletes és sebészipontossággal végrehajtott akcióira.A Hannibálon honos mamutok agyarából bármelyik botcsináltaszobrász ki tudott volna faragni valamit, ám a dolog lényege nem ezvolt. Lex úgy gondolta, hogy a valódi csontfaragó számára a picicsontok jelentik az igazi kihívást – az űrgárdistái; erejét pedig abonyolult és nehéz feladatok teszik próbára.Ahogy a csillagpöttyös űrben lebegő másik két csatahajóra nézett,két, gyémántos bársonylepelre helyezett elefántcsont szobrocskátlátott maga előtt. A kép olyan végtelen nyugalmat árasztottmagából, hogy úgy érezte, a hajókból béke sugárzik a szíveibe: azegyikből abba, amelyikkel született, a másikból pedig abba, amelyeta Császári Öklöktől kapott.* * *Firenze távozott; még beszélni akart a Császári Öklök kapitányával.– Összezavarodtam – vallotta meg a könyvtáros Lexnek.Lex bólintott.– Igen... Talán nem ok nélkül. Ha az inkvizítor ráparancsolfivéreinkre, hogy mészárolják le azokat az idegen kölyköket... Félek,az Öklök nem engedelmeskednek majd neki.– Dornra mondom, én nem ítélném el őket emiatt! – Kempka kezeökölbe szorult, azután elernyedt. – Lehet, hogy Sir Baal csupánhatékony akar lenni. Gyanítom, rengeteg halandó életet áldoznakmajd fel annak érdekében, hogy mi megfelelő helyzetbe kerüljünk.– A fivéreink életét sohasem áldoznák fel ok nélkül! – mordult felL e x .Kempka habozott.– Az inkvizítor arra célzott, hogy a gonoszság valamilyenmegtestesülése vár majd ránk...– Tudom, mi jár a fejedben, könyvtáros testvérem. Én egyszer márátéltem valami hasonlót. Átéltem és túléltem. Valamennyi fivérünkpajzsot kap majd. Ami pedig azt illeti, hogy az inkvizítor csalinakszán-e minket, vagy sem... Nos, bármit tesz, a legmagasabb helyrőlszerzett hozzá jóváhagyást.Kempka összeráncolta a homlokát.– Ez lehetetlen! A Császár bölcs. Az Ő szeme messzire lát. Lexhalkabbra fogta a hangját.– Lehet, hogy Sir Baal megháborodott. A könyvtáros kinézett avégtelen űrbe.– Nem hiszem. Az inkvizítorok – mondta – egészen különlegesek. –Hangja meg keményedett. – De Dornra mondom, mi is azokvagyunk!
Megjegyzés küldése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése